Öncélúan merengek egy napon. A nyár közepén túl várakoztunk a postán, talán a nyaraláshoz szükséges összeget kiváltani. Nekem semmi dolgom sem volt; leültem, és — az akkori szokás szerint előkészített mártogatós tollal, kék tintával — rácirkalmaztam a nevem, és számmal, betűvel, hivatalos nyelven — rávezettem, hogy egymillió lej. A piros nyomású, vételezői űrlapot természetesen nem adtam be, csak elegánsan az asztalon felejtettem: 1968 valahányadikán ott járt valaki, aki egymillió lejt igényelt.

Életemben néhányszor megadatott nekem, hogy piros nyomású űrlapot — az általam jobban kedvelt fekete helyett — kék golyóstollal töltsek ki. A piros vonalkák fölötti kék írásom mindig eszembe juttatta annak a napnak a gyermeki nagyzolását és utazási lázát.

Budapest, 2012. VI. 13.