Kísérlet

Megpróbálom megjeleníteni azt a kis falusi boltot, ahonnan elindult a történet. Keveset tudok, az elbeszélések a ritka, emlékezetes pillanatokról tudósítottak; a két ember üzleti tapasztalata, együttműködési társasjátéka itt alakult, csiszolódott össze, s a sikeresnek bizonyult megoldások, fölismerések elkísérték őket a továbbiakban. Egy pont a világban, ahol megvetették a lábukat, és a későbbi újrakezdések mindig a kezdeti, az első siker receptjét próbálják újrakeverni az adott valóság elemeiből.
Egy szigorúan takarékoskodó, beosztással élő sváb falu fogyasztása, bolti költekezése pontosan mérhető, megbecsülhető, állandó értéket mutat. Heti, havi rendszerességgel vásárolnak cukrot, sót, petróleumot, gyufát, dohányt, időszakosan permetezőszert, szalicilt, és amikor tönkremegy a régi, vödröt, láncot, kapát, vasárut. A faluban már volt két bolt, a zsidóé és a Hangya Szövetkezeté. Megél mind a kettő, a megjelenő harmadik annyit jelent, hogy a számítható állandó jövedelem háromfelé oszlik. Nem borul-e a konstrukció? A nagykereskedelmi és a kiskereskedelmi árak között meglévő árrés nagyon szűk játékteret ad a versengéshez. Nincsenek divatok és divatcikkek, nincs luxuskiadás, szigorúan tervezett az egész élet. A konkurencia és az új vállalkozó bizonyára fölmérte az adott lehetőségeket, talán megél mind a három, talán valamelyiknek be kell zárnia, versenyezhetnek kicsit az árak lefelé szorításával, de csak annyi a tét, hogy az adott állandó jövedelmet miképpen osztják háromfelé. Bele lehet pusztulni.
A bolt berendezéséhez nem kell különösebben sok eszköz. A két nagy szoba egybenyitásával elegendő tér keletkezik, a kamrastelázsi kinevezhető bolti polcnak, egy-két asztal pultként szolgál, behúzva viaszosvászonnal, s kell asztali mérleg meg egy nagyobb mázsa. Több és súlyosabb gond az árukészlet. A fűszer-csemegeáru beáll a fogyasztásnak megfelelő mennyiségre, de a paraszti élet számtalan eszköze, a petróleumlámpától a cipőkeféig, a gombtól a kötőtűig, és a permetezőgép-alkatrésztől a lószerszámig sokféle igénnyel jelentkezik, ám igen ritkán. Hatalmas, porosodó árukészletet halmozhat fel, aki minden igényre odafigyel, s lemarad, akinél nem kapható, ami a másiknál. A kereskedelemben forognia kell a pénznek, minél gyorsabban, annál jobb. A faluban állandó sebessége van. Kicsi trükkökkel javítható a forgalom, a bevásárló szülővel érkező gyermek a kasszánál, fizetés után kap egy cukorkát a szájába, csapra lehet ütni egy hordót, amikor úgysem lehet eladni a bort, s minden vevőt megkínálni mint betérő kedves vendéget, ki lehet írni, hogy egy-két fillérrel olcsóbb befőzési időben a kristálycukor; apró hullámokat indít, a nagy áramlások változatlan egykedvűséggel sodorják az életet. Tisztesen meg lehet élni, koptatni az adósságokat, tervszerűen berendezni a jövendőt.
Tizenéves feleség, huszonéves férj, az összeszokás időszaka. Kialakul az élet mindennapi rendje, amelynek fő szervező ereje a bolt nyitva tartása, ehhez igazodik a reggeli felkeléstől az ebéden át a szabadidőig minden. A keretek látszatra kevésbé szigorúak, mint a hajnali keléssel, állatokkal, földdel, folyamatos tennivalókkal parancsoló gazdálkodó életmód, vannak időszakok, amikor óraszám nem nyitja senki a boltajtót, csak üldögél és vár a kereskedő, máskor mintha a falu egész lakossága itt nyüzsögne, s mind egyszerre akarja a két deka élesztőjét, skatulya gyufáját megvenni. Ennek is van kiszámítható ritmusa, hozzáigazodnak a mindennapok. A feleség megtanulja a gyakorlatban a stanicli hajtogatást, a gyors összeadást a papíron, a pénz kezelését, az ezer apró fortélyt, amivel meg lehet fogni, ki lehet mérni, meg lehet olvasni a sokféle árut. A férjnek nincs türelme a tanításhoz, egyszer megmutatja a maga begyakorlott sebességével, és nem érti, miért nem megy azonnal a másiknak. A későbbiekben is a feleség tanítja be az inasokat, a férjnek nincs türelme, hamar indulatba jön, emelkedik a hangja, ordít. Amúgy is kicsit nagyobb hangerővel beszél, mint mások, akkor érzi elemében magát, amikor tele az üzlet, olyankor kiereszti a hangját, mindenkinek rá kell figyelnie, egész műsort csinál. A csendes, inkább visszahúzódó természetű feleség eleinte szégyelli az állandó cirkuszt, míg meg nem érti, hogy a látványosság, a színesség, a vonzás hozzá tartozik a sefthez. Mert a falu megkedveli az új, fiatal boltost, megyünk az “ifjúhoz”, mondják, mert a cégtáblára rákerült az iparengedélyből az ifjú szó. A jegyző a két azonos nevű lakosból a fiatalabb számára állította ki az engedélyt. A mi fajtánk, sváb gyerek. Itt nőtt fel a faluban. És a megkapaszkodás apró fogásaival előbb bolti bútort gyártatnak az asztalossal, aztán kirakatot vágatnak az ajtó mellé, új, szokatlan árukkal lepik meg a vásárlóközönséget.
Kellett valami gazdasági fellendülésnek is történnie a háborút megelőző években, s meg kellett érezni a felhajtó erőt, amivel emelkedni lehet. A férj álma, segédéveinek legmagasabb pozíciója a rőfösáru részleg vezetése a városi nagy áruházban. A készruha akkoriban még ritkaság, mindenki varr vagy varrat. A falusi ember vagy a vásárokon vagy a városban szerzi be ilyen szükségleteit. Kinek jut eszébe faluhelyen rőfösárut tartani? Nem versenyezhet a városi nagyokkal, s a falusi ember, ha már időnként be kell menni a városba, csak szívesebben válogat a nagyobb választékból. Valószínű sok vita előzte meg a döntést, kisebb vagyont kellett beleáldozni a minimális árukészletbe, adósságba verték magukat, s a vevők sem kaptak az újon. Ha vettek egy-két méter csipkét, az már esemény volt. Ott az árukészlet, ott az adósság. Akkor találta ki a férj a vásározást. Vasárnaponként kocsit fogadtak, mentek a környező sváb falvakba, búcsúkra, vásárokra. Színes, tarka, tetszetős, divatos méteráruval jelentek meg a sokadalmakban, náluk mindig árleszállítás, végkiárusítás, soha vissza nem térő alkalom volt. S ez sikeres lett. Sokszor többet kerestek egy-egy vásáron, mint a bolt egész havi forgalma. Ami eladhatatlan volt a faluban, azt csak el kellett vinni a vásárba, akár áron alul továbbadni, s olyat venni, amit visznek, mint a cukrot. Forgott a pénz.
Még egy tényező segített. Kezdett kinyílni a világ, hódítani a divat, tétova léptekkel elindulni a fogyasztó társadalom. A falvak népe, először csak a fiatalabbja, letette a viseletet. A nagyobbrészt maguk által fáradságos munkával, nagy időráfordítással elállított ruhadarabok nem voltak versenyképesek az új igényekkel. A mozifilm és az újság behozta a szabásmintát, a frizurát, az urasabb élet minden megvásárolható eszközét. A háborút megelőző évek konjuktúrája, ha csak a felszínén is, színesebbé tette a falu képét. Eladósorban lévő lányok napszámba mentek, hogy keresetükből összerakják egy nyári kosztüm anyagának árát, a férfiak, legények divatos fazonú öltönyöket varrattak. A paraszt legalább külsejében hasonlatossá akart válni az urakhoz, a polgárokhoz.
A nagy kockázatokkal, s ennek következtében nagy nyereséggel vagy nagy bukással játszó hazardőr, és a kis lépésekben megfontoltan haladó, a meglévő biztonságot soha nem kockáztató konzervatív csukódott egy házasságba, egy gazdasági közösségbe. Vitáik, veszekedéseik mindig ennek a két egymásnak ellentmondó alapállásnak a háborúját folytatták, soha véget nem érőn. Mégis, úgy gondolom, ezzel a tűz-víz ellentéttel fékezték, sarkallták egymást kölcsönösen. Nagyobb harcokat vívtak egymással, mint a világgal. Mindketten úgy érezték, hogy legjobb törekvéseiknek, legnagyobb álmaiknak egyetlen akadálya másik, aki kockára tenne mindent, avagy hagyja elszaladni a legjobb lehetőségeket. A folyamatos készenlét a másik törekvései ellen tette őket egy párrá. Szeretniük kellett, hogy el tudják viselni egymást.