Találkozás egy úriemberrel a 125. születésnapján

Karinthy Frigyesnek

Mester, engedje meg, hogy soraimmal ezen a szokatlan úton alkalmatlankodjak… találmányom, az aethertelegráf még kísérleti stádiumban van, ám remélem, így is képes lesz rá, hogy korokon és beláthatatlan tereken át eljutassa Önhöz üzenetemet 1938-ba. Számadással tartozunk Önnek, így, a százhuszonötödik születésnapján, pontos kontót kell bemutatnunk, mit is tettünk azzal, amit Ön ránk hagyott.

Nem hízelgésből mondom most, 2012-ben, de Ön a magyar irodalom talán egyetlen univerzális géniusza volt. Minden műfaj mestere egyaránt, mégis leginkább a humorára emlékeznek. Hiba, tudom, öreg hiba, letépni a virágját és otthagyni a krumplit, a filozófiát, ettől már Ön is óvott – de az emberi természet nem sokat változott. Akkor lássuk. Vannak jó és rossz híreim. A jó hír az, hogy vérben és mocsokban szügyig gázolva, de megszületett végre a Diadalmas Értelem Kora, melyben Ön annyira hitt. Ahol – hála egyes technikai segédeszközöknek – már nem lesznek műveletlen emberek, majdnem minden adat és forrás hozzáférhető, ha eléggé ügyesek és képzettek vagyunk, és elég rátermetten kezeljük az információtechnológiát. A rossz hír az, hogy ez a dicső kor minden eddiginél butább embereket terem. Igen, most már bárki meghallgathatja Wagner Ring-ciklusát, ha ideje és kedve van, vagy Beethoven összes szimfóniája a rendelkezésére áll akár az utcaseprőnek is – de alig akad, aki megteszi. Elfeledett, titkos középkori krónikák válnak nyilvánossá, és senki sem foglalkozik a megfejtésükkel. Senkit sem érdekelnek. Csak keveset kéne még kutatni, és elérhetnénk vagy legalább valamennyire megközelíthetnénk a fény sebességét, az ölünkbe hullhatna az Univerzum, de nem foglalkoznak vele – akiket érdekel, azok sem kapnak pénzt a kutatásokra. Dicső korszak. Jó hír, hogy sokat fejlődött a mozgófénykép, a minap már megnyitottak a háromdimenziós filmszínházak is, rossz hír, hogy sokat romlott a színvonala, nosztalgiával emlegetjük az Ön személyes barátját, Csortos Gyulát és az összes kortárs színművészeket.

Az igazán rossz hír, hogy az Ön halála után pontosan egy évvel és tizenegy nappal ki fog törni egy hatalmas világháború, melyet egy mondatban úgy tudnék összefoglalni, hogy Adolf Hitler nem hallgatott az Ön intő szavaira, ellenben Joszif Sztálin sem, és ebből következően csak 1945-re sikerült békét kötni. Olyan békét, amilyent. De békét. Apropó, kérem, Mester, legyen kedves Arankával, tudom, nehéz vele együtt élni, ám pontosan ennek a háborúnak a következtében az 1944-es év folyamán egy német őr agyon fogja lőni őt egy Auschwitznak nevezett lengyel helységben, azért, mert túl jól beszél németül és kimondja a véleményét. Hogyan kerül ő oda? Nem önként, kezeskedhetem. Mérhetetlen mennyiségű ember pusztul el ebben a háborúban, de nem írhatom le a pontos számukat, mert egyes nyilas körök tagadják bizonyos áldozatok mennyiségét, és tekintettel kéne lennem az érzékenységükre. Igen újra vannak nyilasok. Ön megúszta őket. Mi még nem. A Széll Kálmán teret is újra így hívják, bár sokáig Moszkva tér volt a neve, bizonyos részletkérdések miatt.

Magyarország sorsa? Nincs olyan zsarnokság, tévelygés vagy ügyetlenkedés, amiben ne lett vagy ne lenne részünk, ebből következően a helyzet most nagyon rossz. Néha, átmenetileg kicsit javult, de ezt a Balsors és tehetséges vezetőink azonnal korrigálták, így most társadalmi és szociális szinten körülbelül ugyanott tartunk, mint 1938-ban. Még nincsenek új zsidótörvények, de nagyon szorgalmazzák őket. Az amerikaiak közben eljutottak a Holdra és most a Marsra készülődnek, mi meg itt esszük egymást. Nem Utópia a világunk, hanem Disztópia, magunk tettük azzá. Nyugtassa meg azonban, hogy gyermekei mind viszonylag kellemes és sikeres életet éltek és a társadalom elismert tagjai voltak.

Összefoglalva: elmondhatjuk, hogy mindet, amit Ön ránk hagyott: értelmet, humanizmust, együttérzést, magasrendű erkölcsöt és önzetlen szeretetet (ha jól emlékszem még ezekre az értéktárgyakra) a sutba vágtunk vagy összetörtünk, ennek köszönhetően most szegényebbek vagyunk, mint az Ön életében. Épp most készülünk megadni a humornak is a kegyelemdöfést. Sötétség vár miránk, Mester, „kínzatás és fogaknak tsikorgatása” – amint Ön írta. De inkább egyenek meg a férgek, minthogy a férget megegyük.

Nem is csodálnám, ha soraim olvastán – amennyiben pontosan működik az aethertelegráf – Ön a fejéhez kapna, szegény, megkínzott, körbeutazott koponyájához, és elvinné az agyvérzés. Lássam a dátumot: igen a kijelzőn villog…

1938. augusztus 29. Ekkor kapja kézhez méltatlan soraimat.

Sajnálom, Mester.

Szele Tamás

(Forrás: Gépnarancs)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ