Régmúlt szavak üzennek

mostan egy tintáról álmodom
ő legyen versemnek hőse
neve hero szereti nagyon
mit nem tudunk én se ő se

hogy krikszkraksz hazája ki szülte
rizsmocorgástól hangos kint a
földeken ahol készült e
betűkép mit nem óv tinta

helyett semmi csak a gyanú:
van látszik majd illan mint kámfor
(nem kell a tényhez sok tanú) –
pennámból az elmúlás rámszól

Falószőnyeg

a szőnyeg oly falánk mindent felfal
örökké szomjas és nem válogat
megkóstol és felisz’ mindent ami
nem csak úgy leesik hanem oda-
kéretik vénebb gravitáció
által cserél színruhát a szőnyeg
italfoltok festik szivárványra
míg talpát nyaló unott medveként
önmagát falja fel ha egyedül hagyják –

Kiegyezés a tükörrel

Homokvárat építek a parton.
A szél kivételesen támogat.
Alakul, s bár nem ilyent akartam,
belegyúrom a rokkant álmokat.

Mi mást, hiszen nem láthatók újra,
míg egyfolytában elmondom neked.
Beszélni varázs, hívás az újra –
mégis ránkunszolom a képeket.

Torz festmény lesz, fehér-feketében;
óvatos léptek mérik be helyét.
Míg filmezek, rám irányul gépem,
s úgy pörgeti le, hogy olykor elvét.

Ilyen az a pillanat – mondhatod –,
mikor közelebb kerülök hozzád.
Fogadd el: úgy tied, hogy vontatott.
Vágtat az ész, vissza vágyak hozzák.

Már áll a vár, mosoly és könny tartja –
végletek tengere, változatlan.

A gyermek bennem kedvem kénye s partja –
amint hiszed, csak másabb változatban.

(Szabad szombat-antológia * Forrás: RMSZ, Szabad szombat, 1998 / 38. sz.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ