Ahogy kint vagy bent
a világ végét érte
vagy úgy tűnt, hogy végtelen,
azt hiszem, megérte
így, elmarasztalva, hirtelen, féktelen:
megérezheted a megérthetetlent is.

Szúrágta fabatka a szétesett pajta,
ami ott szárad, nem a barom vére,
hanem új, vörös kéve – ugye, izzadt kaszás?
Mert ennyi telt tőled, te kérges paraszt.
Több nem – ugyanannyi bűn – és jóság – és más.

Még akkor sem, ha mondjuk, termékeny az év,
más növény nem terem, sem más gazdaság,
sem mesevilág, sem összefestett ég-
darabok – szentek vagy álruhás angyalok.
Én örökké itt vagyok. Szóval Én. Itt is maradok.

2012. július 6.