Szobasarok

Ott kushad rég a csonka seprű,
Ott rág fel néha az egér,
A hulló porszem megpihenni
Végtére mindig oda tér.

Ott ülepszik a csend is olykor,
Míg pók szövöget hangtalan,
Fitymálva emlegetjük hogyha
Valami a sarokban van.

A szenvtelenség társul hozzá.
Sarjad penész és ront a gomba,
Zsákutcába ért gondolatod
Ott szipog halkan a sarokban.

Jelképek

Amit nem versnek szántak
s mégis az,
lehetne tán az igazán
igaz.

Néhány vonalból kibomlik
a táj,
A szomorúság nemcsak
ami fáj.

A szeretet nem divat,
ünnepi,
melyet csak bálon illik
hordani.

Ha jelből értesz minek
sok beszéd,
a szavakat az idő marja
szét.

Míg a legyintés lemondás
lehet,
A boldogság is sokszor
képzelet.

Rozsdás szögesdrót a rabság
maga,
Szerény virág a szépség
bajnoka.

Hol pont a vég ott ne folytasd
tovább,
Az erdő helyett megteszi egy
ág.

Színek bölcsője csak fehér
lehet,
mert hordozza az összes
színeket.

Fehér a hó s a menyasszony
lepel,
a jelképeknek olykor hinni
kell.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1998 / 41. sz.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ