felpattan a szemem
hajnali négykor
hiába meresztem
még sötét van
a lehető legmélyebb sötét
szinte látni a semmit

ágyam mélyén fekszem
a mélysötét legmélyén
a legmélyebb csendben
a legsűrűbb éjszakában
a feneketlen éjszaka gyomrában
ahol a harmat születik
apró ködpamacsokban
s a völgyek árkok repedések mélyén
kicsapódva megül

körül a sötét végtelen
a magasságot kémlelem
de úgy is csak a mélybe látok

mélyen hallgatok
meg sem moccanok
tán el is szunnyadok
míg derengő kúszó terjedő áradó fényével
tetőtől talpig kitakar a reggel
nyersen szemembe világít

kelj fel

1. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. július 8. 07:49

   milyen szép, és milyen bölcs