Lánchoz és cövekhez nem köttetném magam

Már nagyon kicsi és piszkos lett a Földünk,
mert csaltunk, hazudtunk, veszekedtünk, öltünk.
A tízparancsolatból több százat csináltunk,
de már az elsônél ötszázat hibáztunk.
Oda somfordáltunk, ahová az ár vitt,
nem bántotta lelkünk az idegen álhit,
és ha a hatalom eggyel többet intett,
becsaptuk magunkat, becsaptuk az Istent.
Kényelmes páholyban üldögél a gondunk,
és észre se vesszük, hogy már doromboltunk.
Spekulál az ember, biztos otthont keres,
félek, hogy a Földünk késôbb mellékes lesz.
Ha kipróbálhatnám azt a másik létet,
talán kedvesebben beszélne az élet.
Lánchoz és cövekhez nem köttetném magam,
az kutya, akinek jobb, ha gazdája van.
Legalább ezerszer nagyobb lesz a Világ,
és láthatatlanok lesznek a nagy hibák,
de a régi sebek akkor is majd fájnak
annak a megmaradt, körbe zárt világnak.
Nektek kell mondanom ezt a bántó pár szót,
akik nem hagyják el sohasem a zászlót,
akik, ha kell újra és újra kezdhetik,
reményem zöldjét újból újként lengetik.

Maroshévíz, 1998. okt. 16.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1998 / 42. sz.)