Nagytakarítás

Békésen heverésztünk a fûben. Hajni fűszálat rágcsált (nem mintha éhes lett volna). Fejét a mellemre hajtotta, néha bizonytalanul hozzáértem az arcához, mintha meg akarnám simogatni, s közben meggondoltam volna magam.
Körülöttünk nem ébredt a hajnal, madárcsicsergés sehol, a bogarak sem indultak útjaikra, egyszóval semmi olyan nem történt, ami egy író tolla alatt oly gyakran megtörténik a kezdőkép felvázolásakor.
Mi pedig nem véletlenül kerekedtünk ki ide, hanem meglógtunk a tavaszi nagytakarítás elől, mert nem szeretjük. A ház azóta is üresen és csalódottan várja a bekövetkezni nem akaró hajcihőt.
„Amit ma megtehetsz, azt el is halaszthatod” – alapon döglődtünk a fûben. Hogy ezt igazán jól érzékelhessük, egy ideig mondogattuk: dögl-dögl-dögl, de aztán ráuntunk, és újra közénk telepedett a csend. Hivatlanul, persze.
Pedig úgy indultunk el, hogy jól fogjuk érezni magunkat és jó társaság leszünk egymásnak. Én megtettem, ami tôlem tellett: adogattam Hajninak a fűszálakat, neki csak rágcsálnia kellett azokat. Többre viszont nem voltam képes. Valamit csak kellene mondani – éreztük mindketten, de mindegyikünk a másiktól várta ezt. Hallgattunk, s ha nem lettünk volna úgy-ahogy összebújva, a kívülálló azt gondolhatta volna: ellenségesen.
Így telt el egy félóra. Hajni ezalatt lelegelte az összes fûszálat körülöttünk. Nem tudom, ettől elégedett lett-e önmagával, mert meg se szólalt. Én megszámoltam ötször minden bárányfelhőt az égen, ettől majdnem romantikus hangulatba kerültem. Bizonytalanul el is suttogtam:
– Sok-sok szerelmes bárányfelhôt látok…
Ezen mindketten egyszerre nevettük el magunkat.
Ez a mondat csakis egy szerelmes szájából hangzik jól. Mi már rég nem szeretjük egymást. Ezért nevettünk.
A heves tavaszi nap sütött kitartóan, mintha nem történt volna semmi. És tényleg nem. Pláné nagytakarítás…

Mosoly

Kriszta hallgatagon tett-vett mellettem, anélkül, hogy rámnézett volna.
Én viszont annyira igyekeztem felhívni magamra a figyelmét, hogy az már kínos volt. Ilyen a férfinépség, képes emberfeletti kínokat kiállni a fehérnépért! Vérzett a szívem, mint egy nemtudommi, de ő meg se höss!
– Vigyázz, édes, figyelmességed még megárt nekem! – eresztettem meg egy nehéz sóhajt feléje. S közben még azt is hittem, hogy ironikus vagyok.
Rámmosolygott, olyan mosollyal, amitôl az embernek jön, hogy eltegye magát majdnem télire, majd halkan megjegyezte:
– Ez pedig feltétlenül kijár neked…
Szégyelltem megkérdezni, hogy mi.
A kerék vágta tovább ugyanúgy az életet, csak én lettem egy árnyalatnyival idegesebb. Már akkor, ha a fehér és a fekete közt van egy árnyalatnyi különbség.
– Tudod, milyen az, amikor az ember kezdi elveszíteni lába alól a talajt? – kezdtem esengő húrokat pengetni.
– Hogy ez ne következzen be, csak annyi kell, hogy az ember tudjon vigyázni a lábára, s nemcsak… – idegeskedett Kriszta.
– Lehet a szívre vigyázni? – kiabáltam föl én a legtisztább hevület hangján.
Ezen aztán mindketten jót nevettünk.
Ettôl én jól bemerészültem: – Úgy látom, nyert perem van.
– Hó-hó, én még a peredet sem látom! – hûtött le nyomban, de egy kis játékosságot véltem kiérezni a hangjából. Ezt megállapítva meg is kérdeztem:
– Ugye, nem tévedek?
Sokszínűen elmosolyodott. Vagy megértette, hogy mire vonatkozik a kérdésem, vagy szégyellt rákérdezni; mindenesetre nem válaszolt. Már sose fogom megtudni, melyik igaz, mert ilyenek a nők. Legtöbb nő azt hiszi, egy jólirányzott mosollyal mindent el lehet intézni. Legtöbbször igazuk is van… És lehet, hogy épp ezen, ezért mosolyognak!

Beavatás

Géza levágatta a haját. Ettôl úgy kezdett kinézni, mint egy metélôhagyma kucsmagombával keresztezve. Amikor e véleményemet kifejtettem neki, nem örült.
– Ne bánd, na, majd elmúlik ez is! – nyugtattam meg, mielôtt felnyársalhatott volna.
Géza elmosolyodott. De még mindig nem örült.
– Tudod, mit szoktam csinálni az ilyen nyimnyám alakokkal, mint te? – vicsorított felém.
Kérdésének meg én nem örültem. Géza nagyon erős. Ennek sem örülök.
– Hamubasült pogácsát. – válaszoltam bizonytalanul, nagysokára.
– Egy frászt! – igazított ki ô kedélyesen.
Elment a kedvem a további találgatástól. Épp ezért egészen kedvetlenül böktem ki újra: – Májashurkát. (Az ételek köréből azért nem tértem ki, mert tudtam, állatian szeret zabálni.)
Megérezhette rajtam a kedvetlenséget, amivel ezen ötletemet megfogalmaztam, mert nyomban rosszallását látszott kifejezni.
Közben kényelmesen baktattunk az úton. S mivel ez a kijelentés egymagában még nem viszi előbbre a cselekményt (micsoda luxus!), azt is el kell árulnom (kényszernek téve eleget), hogy fölfelé. Ez már segít?
Ilymódon majdnem lehetetlenség volt nem elérni a városvégi romkertet. Átlagemberek lévén, nem vállalkoztunk lehetetlenségre, ennek megfelelően meg is érkeztünk a színhelyre. Beavatásra jöttünk. Ehhez kellett levágatni a hajat is, ha jól értettem. Mégpedig kopaszra. Az igazság az, hogy nemcsak Géza vágatta le a haját, hanem én is. Csak ő ezért nem csúfolódott velem, mert túl komolyan vette a dolgot, meg aztán ő erős is. Egyébként békés ismerôsöm, és még sohasem csinált belőlem májashurkát vagy valami hasonlót, csak mert egy kicsit ideges volt a beavatás miatt. Meg tudom érteni, hiszen egyébként normális ember, így még baja is származhat a dologból. (Egyéb nem is…) Viszont hajtotta az igazságvágy (ezt ő mondta így), ezért jött ide. Hogy én miért, az nem lényeges, de hirtelen nem is tudom, ugyanis elfelejtettem előzetesen megérdeklődni.
Átbattyogtunk a vad homályon, s valahogy meg is érkeztünk. Igaz, késve. Micsoda felelőtlenség! Csupán a végszót hallottuk: – Esküszünk!!
És esküdtünk. Az első mámoros pillanatban elfelejtettük megkérdezni, hogy mire. Később már nem volt illendő.
Hevesen megszívtuk a körbejáró békepipát és éreztük, ahogy ereinkben körbejár az élet (ezt muszáj volt így írni, a Szabályzat miatt). Utóbb már nem jutottunk eszünkbe, bármennyire is akartuk.
Ahogy reggel hazafelé ballagtunk, a kisebb testvér alázatosságával megkérdeztem Gézát:
– Na, megérte levágatni a hajad?
Rámnézett, szeme zavaros volt a földerengő igazságtól, amely erőszakosan ránehezedett.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1998 / 42. sz.)