Mennyire vitte előre az emberiséget a sok könyv?
Erről értekezett régi poéta: Mihály.
Lássuk most, hogy az újkori sok-sok nagyszerű vívmányt
felhasználja-e még jól ez a társadalom.
Gépkocsival már percek alatt is a célba elérünk,
kár, hogy a jó levegő sínyli, amit kibocsát.
Jobbnál jobb motorokkal a tőkés jó keresetre
tesz szert, ám a motor hajtja a tankokat is.
Fenn, a magasban a gépmadarak szálldosnak előre,
többszáz ember a súly, víg utazó valahány.
Ámde a hírlapok egyre tudatják: újra a mélybe
hullt le ezernyi utas, jaj, szomorú ez a vég!
Lőpor hajterejével az űrbe rakéta kiröppen,
ámde néha a cél: emberi nagy sokaság.
Zsebtelefonnal akár Párizst is eléred azonnal,
máskor a zsebtelefon bombaveszélyre riaszt.
Írótollal az ember vési a sort a papírra,
s néha a tollal is öl: újkori fegyver ez is.
Lám, ezeket mind fordíthatná jóra az ember
s nem teszi, önmaga hoz vészt a világra, nyomort.
Jaj neked ember, a technika gyilkos, a technika szörnyű,
végső konkluzió ez, csakis ez: szomorú!

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1998 / 43. sz.)