Egy

A nyár elolvadt a csendben. Lecsordult a házak falán és elfolyt a járda tövében. Az eső és a szél röpdösött a felhők hátán a város fölött.

Kettő

És hűvös lett hirtelen. Te a konyhában, én a szobában. Még csak észre se vettük, hogy kerüljük egymást. Néha mellém bújtál. Látod, szóltál akkortájt, a nap a föld alá bújt szégyenében és én nevettem. Hét óra múlhatott pár perccel. Alkonyodott. Rád néztem és hirtelenjében nem tudtuk mire vélni egymást.

Három

A tévét bambultuk. Lelkemet. Lelkedet. Erről szól az élet, mondtam én, s te nem sértődtél meg. Egy kávé, mellé a kötelező cigaretta. A hó késett, azután mégis ráült a városra, És a fejemre. Az estébe néha belekarcolt az olvasólámpa fénye. Voltak napok, hogy elhittem, szebb volt és több, mint emlékeztem.

Mint egymás szemébe köpdösött közhelyek.

Négy

Hiszen a tavaszból nem adtál senkinek. Én beértem egy nagylelkű gesztussal, a la Humprey Bogart. Esetlen próbálkozás volt, de az aknamezőkön tett kirándulások mély nyomokat hagytak maguk után. És verejtékszagú bókok, szerelmes szavak. Majd elôkerült a bőrönd, a ruhák, a szépítőszerek. Öt pár cipő és egy megkezdett csomag szárnyas betét.

Kikérted magadnak és már nem haragudtam, hogy többé nem hiszed el.

Öt

Tegnap azután úgy esett, hogy angyalok szőtték röptükbe ezt a kék falakkal határolt szobát.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1998 / 45. sz.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ