Még távol van minden,
a sötét a függönnyel lebben,
feketéből ébred a reggel,
és nem keresztezheted
a különbségeket.

Fehér ruhában libben
a test, a pántokhoz lapul.
Két „el” betű simul
egymás mellett,
a váll emlékezik.

A kéz nem felejt,
kemény, kódol, dobozba zárná
a szép párhuzamokat is,
melyek ártatlanul lengenek,
de a váll nem engedi a kezet.

Gondolom, tudod,
ne érjenek össze a pántok,
csak nyúlj alájuk, hagyd,
hogy a szögek maradjanak.

A szerző fotói

1. Ady András:
   2012. július 16. 10:45

   Hogy az öltözés lehet gyakori ünnep, az már-már megszokott…a vetkőzés kellene egyre többször az legyen, mígnem az ünnepély-szerepét teljesen átveszi.

2. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. július 16. 16:40

   Amit írt, azzal egyetértek András.