Demény Péter: Születésnapomra
Hja, negyven éves lettem én,
szótagszám nem zavar belém —
irul-
simul.
Már túl vagyok e gátakon,
valóság mint a látszaton —
kevés
mesés.
Véget ért rég az egyetem,
a halál itt a testemen,
kívül-
belül.
Keddtől én már öreg vagyok,
csukódoznak az ablakok,
nem tét
a lét.
Ha szeretget még élet-asszony,
csókolgasson és elsirasson —
ihaj,
csuhaj,
s ha lyányom se megy tőlem el,
ha mindig lelkemben van el,
csodá-
latos!
A vers már nekem nem bravúr,
ő nem szolga, én meg nem úr,
hanem.
Ha nem
pusztulok el idő előtt,
elnézem még a temetőt —
enyém
e fény,
mi ott motoz a sírokon;
a halál rég a rokonom.
Lazán,
hazám:
amíg őrizlek itt belül,
az élet még nekihevül,
írok-
bírok,
s ha netán hussannék tova,
olykor majd gyertek ki oda,
de könyörgöm, nehogy, soha
taní-
tani!
(Forrás: A jódeménység foka)
Pusztai Péter rajza
2012. július 28. 10:30
Génialis ! Szuper !
De Péter 40 évesen még a kamaszkorbol labadoznak ki manapsag az emberek :))
2012. július 30. 08:22
Köszönöm szépen!
A költészet fura madár: amikor az ember írni kezd, nem tudja, mi lesz belőle. Nem biztos, hogy az a robotkép vagyok, aki ebből a versből kirajzolódik, bár persze közöm van hozzá valamiképpen.
2012. július 30. 11:51
Pattog ez a vers, mint óvatos önkritika, (pofon) saját arcunkról.
Óvatos, nehogy másokat bántsunk durvaságunkkal.
Hát, már ennyire „öreg”Péter?
2012. július 30. 11:57
Igen, már ritkábban veretem meg magam. :)
2012. július 30. 12:08
Ennek igazán örülök!
2012. augusztus 5. 18:11
Fiatalhangú vers, hiába töltik ki az elmúlás gondolatai. És még hogy negyven év öregkor? Kisebbrendűségi komplexusomat hoztad előtérbe, kedves Péter. :D