Borcsa Jánost kérdezi Gergely Tamás

Új könyved, az ”Értékkeresők – értékalkotók” (Kriterion, 2012), mely kritikákat, portrékat, tanulmányokat tartalmaz, a Kriterionnál jelent meg, az ”új” Kriterionnál, mely tudtommal nem közöl kortárs, élő szépirodalmat. Kritika a kortárs irodalomról mégis belefér a profiljába? Miért a Kriteriont választottad?

Habár kis arányban van jelen a kortárs, élő szépirodalom az „új” Kriterionnál, de számomra fontos, hogy kéziratom lektorálása igen igényes volt, s a kötet szerkesztését egyik legjobb irodalmárunkra, Jakabffy Tamásra bízta a Kiadó. Előző kötetem, a Merítés (2009) szerkesztését szintén tekintélyes könyves ember, Jancsik Pál végezte. Ezek a tények arról tanúskodnak, hogy a színvonalas könyvkészítésben folytatódik az „ó” Kriterion öröksége. 1984-ben különben ott jelent meg első kötetem, a Forrás sorozatban, Molnár Gusztáv szerkesztésében. Az akkori Kriterionnak, tudjuk, szinte minden kéziratért meg kellett harcolnia az uralgó kommunista kultúrpolitika körülményei között. Az én akkori kötetem esetében mindenképpen így történt, hiszen azok az írók, költők, akikről kritikáim, tanulmányaim készültek, szinte mind a rendszer tiltott vagy tűrt szerzői között voltak azokban az években, s emellett Vajdaságban, Felvidéken élő magyar költőkről írt kritikák is szerepeltek a kötetben (Tolnai Ottó, Cselényi László), valamint egy elemzésem az Erdélyből Budapestre repatriált Páskándi Géza költészetéről… Ilyen személyes indítékok kapcsolnak engem az „örök” Kriterionhoz. Erről beszéltem a kötet kolozsvári bemutatóján is, amely az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretében zajlott le a Kolozsvár Társaság székházában, június 8-án.

Hozzászoktam, hogy nálad minden tudatos – s látom, hogy a jelen kötet írásait a Székelyföldben meg a Háromszékben közölted. Kérdem hát: ez is valamiféle ragszkodás a szülőföldhöz?

Az írások nagy többségét valóban a Csíkszeredában megjelenő, de az egész magyar nyelvterületen terjesztett – és értékelt! – kulturális folyóiratban, a Székelyföldben közöltem, de közel érzem magamhoz a sepsiszentgyörgyi napilapot, a Háromszéket is, amelynek igényesen szerkesztett Kultúra rovatában jó megjelenni szűkebb pátriám olvasói előtt. Ugyanakkor örömmel tettem eleget a Bárka, a Forrás, a Kortárs felkérésének, aztán szívesen térek vissza a Korunkhoz is, amely az 1980-as években folyamatosan helyet adott írásaimnak, az elmúlt évben pedig a rövidprózával kísérletező Imola lányom képezhette magát a folyóirat keretében működő Korunk Akadémia Kreatív írás műhelyében… Szóval árnyaltabb ilyen tekintetben a kép, de ez nyilván nem az általad emlegetett ragaszkodás hiányáról tanúskodik. Sőt!

Kritikáid máskor is gyűjtötted kötetbe. Mi lenne a mostani, reprezentatív összeállítás, megmérettetés egy szélesebb közönség előtt?

Talán dokumentálása annak, hogy mire figyel vagy mit tart figyelemre méltónak a kritikus egy-egy rövidebb, néhány éves, mondjuk fél évtizedes időszak irodalmi terméséből. A folyóiratban, lapban közölt kritika szerepe ugyanis a – viszonylag gyors – befogadás és feldolgozás, kötetbe gyűjtve az irodalomtörténeti széttekintésben-összegzésben is segíthet, no meg a kritikus irodalomképéről is hitelesebben tanúskodik. Ilyen gondolattal állítottam összeIrodalmi horozontok (2005) és Merítés (2009) című köteteimet is, a Szövegszigettenger(1997) viszont már egy hosszabb időszak, a diktatúra utolsó évtizedének és a rendszerváltást követő néhány évnek az irodalmi produkciójából mutat be műveket és jelenségeket. De az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a kritikus is az idő szorításában dolgozik, s így minden fontos könyv vagy irodalmi jelenség kihívásának nem tud eleget tenni, illetve van eset, amikor valamely könyv meg sem szólítja…

Szövegeid szinte kivétel nélkül kortársakról, sőt élő kortársakról szólnak, számíthatunk
egy irodalomtörténeti összefoglalóra?

Az ember nemcsak várakozik a munkáját lehetővé tevő kedvező körülmények eljövetelére, hanem maga is tesz azért, hogy ezek megteremtődjenek. Egyre több feladatot vállal magára, miközben tudja, fogy a személyes ideje. Számomra az egyszemélyes vállalkozások rokonszenvesek (a legutóbbi, amelyikről tudomásom van, a Pomogáts Béláé), de a szintézis helyett én pillanatnyilag egy személyes arcképcsarnokot tudnék elképzelni…

Boér Géza emlékét életben tartod, ebben a könyvben is szerepel, Bartis-kör, Lazics baráti társaság alakult, jelei lennének ezek a kezdeményezések egy újfajta irodalmi szerveződésnek?

Amire utalsz, marosvásárhelyi kezdeményezések, az ottani irodalmi élet tükrei, Kézdivásárhelyen viszont, ahol magam munkálkodom, a tükrök, sajnos, ilyesféle dolgokat nem tükröznek mostanában… Pedig a Boérról szóló tanulmányom írásakor ilyen szándék is vezérelt: bemutatni, hogy egykor, akkor volt valamiféle irodalmi élet a szélfútta udvarterek városában.

Több év telt el legutóbbi interjúnk óta. Akkor az Ambrózia hatodik könyvéről beszélgettünk. Létezik még az Istenek eledele kiadó? Hányadik kötetnél tartotok?

Meghaladta a tucatot, de meggyőződésem szerint egyik sem tucatárú! Van köztük népi írástudó tollából született visszaemlékezés a szovjet hadifogságról, falusi értelmiségi memoárja, neves művelődés-, művészet- és egyháztörténészektől származó tanulmány felsőháromszéki műemlékekről, album, amely a régi Kézdivásárhelyt mutatja be képeslapok alapján. A tizenharmadikat teljes egészében szülőfalum bemutatásának szenteltem, magam szerkesztettem, Kézdiszentléleki breviárium címmel 2009-ben jelent meg, és olvasható az Erdélyi Magyar Elektronikus Könyvtárban, az Adatbankban is.

Személyes életedben történt változás azóta? Vagy továbbra is a Kézdivásárhely–Szentkatolna vonal az érvényes?

Az idén fejeztem be a 36. tanévet. Ebből 33-at Szentkatolnán tanítottam 10–14 éves gyermekeket. Tudom, az oktatás és nevelés eredményei épp oly nehezen mérhetők, akárcsak az irodalom hatása. Hogy mit és hogyan épít be saját egyéniségébe a gyermek, nehéz megmondani főleg akkor, amikor százféle hatásnak van kitéve, sőt százfelől jövő csábítás előtt áll… A példaadás erkölcse talán a legtöbb, amit megtehet, aki nevel. Bízom a jó példa szerepében. S jó az, tartom én is, ami természetes.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ