Szerelem egy hangra

Mint kisgyerek puha tenyerén a legelső hópehely,
Ha menedékre s halálra lel
Csillagszemedbe – néha félve – belesimulhatok,
Mozdulataim őrzik minden mozdulatod.
Talpunk alatt a fagyos hó rekedten fel-felsikolt,
Házról házra menekülve kerestük otthonunk…

Hát itt vagyunk,
Pelenkabűz, gyermekricsaj, szürke hétköznapok,
Két mosogatás közt nem létező pénzt is számolunk…
De mozdulataim őrzik minden mozdulatod
S csillagszemeidbe belesimulhatok,
Mint kisgyerek puha tenyerén a legelső hópehely,
Ha menedékre s halálára lel.

Tükörben

Összeszorult lélekkel
a tükörben számlálod
a hátrahagyott éveket
s amit az évek
meghagytak belőled

A szem iriszéből
ha jól odanézel
még figyel rád
a magát felnőtté
álmodó gyermek

Fejeden mintha
csak az első hó
ült volna meg puhán
de cseperedő ráncaid közül
azért még visszanevet
a szerelem

Ki az aki…

Ki az aki félrenéz
Amikor a szél zenél
Amikor olvad a hó
S a sár térdig ér
Ki az aki félrenéz
Ha éhtől sírnak gyermekek
S a halál a küszöbön netez
Valahol a világ végén
Vagy a szívben
(Nem mindegy?)
Csak ki az aki félrenéz
Ha kinyújtott kéz
Mint napraforgó a fényért
Fordul felé

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 8. sz.)