3 / CUKOR, SZAHARIN és tsai

Cukorral vagy cukor nélkül..?
A vízben oldódó édes szénhidrát neve kis kanyarokkal került Európába: a szanszkritból (szarkara) a perzsába átment szakkart a görögök szakharonnak, tőlük a rómaiak saccharumnak vették át; az arabok már asz-szukkarként. Az újlatin ibériaiak: a spanyolok és portugálok nem a latinból, hanem a móroktól (araboktól) kölcsönözték névelőstől (azúcar, acúcar); a franciák viszont elhagyták a mór névelőt (sucre), csakúgy, mint a franciákat majmoló angolok (sugar) és németek (Zucker) és legyelek (cukier). Az oroszok a görögös formát vitték tovább (szahar), csakúgy, mint a műcukrok gyártói (szaharin). Mi minden bizonnyal a németből kölcsönöztük – Mátyás király udvarában már cukor néven ismerték. Hosszú ideig főként (a trópusokon, rabszolgák által termesztett) cukornádból vonták ki, mígnem a XVIII. sz. közepén egy német kémikus rájött, hogy (cukor-)répából is készíthető. Így lett a nádcukor utódja a répacukor (ma már ez a fő étkezési, finomított cukor); de van kukoricacukor, krumplicukor, juharcukor, szőlőcukor, gyümölcscukor is. Színe szerint van fehér és barna (ebben több a melasz; ezt a barna, folyós cukorgyártási mellékterméket a háborús nemzedék még jól ismerte). Forma szerint van (volt) süvegcukor, kockacukor, kristálycukor, porcukor, kandiscukor (ld. még az amerikai candy-t). És még: cukorka, szaloncukor, egyéb cuki édességek; cukorborsó; cukorfalat (ez nem olvad vízben); cukrosbácsi (manapság pedofilnak mondják inkább); cukorbaj (a diabétesz népies elnevezése).

A süvegcukor (vagy cukorsüveg) a magas, csúcsos (kúpos) fejfedő alakját mintázta – Rio de Janeiro egyik látványossága – bár a brazilok a maguk nyelvén Pao de Acúcarnak hívják, azaz őket nem süvegre emlékeztette a kúpformájú szikla, hanem kenyérre. A kandi is arab szó, a kristályosított cukrot jelölte, melyet Szent Istvánunk idején állítottak elő Kréta szigetén, ahol az ipartörténelem első igazi cukorgyárát építették föl a hódító muzulmánok. Az édesszájú arabok további cukorkísérleteinek lehetett terméke az európai nyelvekbe torzultan érkezett „karamell” is, bár a Larousse Gastronomique szerint a szó egy állítólagos – cukornád jelentésű – középkori latin Cannamellára vezethető vissza (a nagy Finály-szótárban nyomát sem találtam). A karamella – a tejjel készült égetett cukorka – talán a mór Ibériából vagy Szicíliából érkezett hozzánk, a marcipánnal együtt…

Holnap: 4 / GÓL

(Forrás: nyelvmájszter)

1. Ölhafen Helen:
   2012. augusztus 18. 19:36

   Még azt tegyük hozzá, hogy bár már a középkorban ismertük a cukrot, hétköznapi édesítőnek mégiscsak a mézet használtuk; és ezért is messze az újkorig „nádméznek” neveztük a cukrot.
   Üdvözlettel: ÖH.