KALAPÁCCSAL?
a Fóris-ügy

Milyen érdekes: ahogy a Fóris István-szócikkelyt nézem a Wikipédiában, felfedezem, hogy nem Fórist ölték meg kötéllel a nyakán, hanem az anyját, aki kényelmetlenné vált, mert meg akarta tudni fia halálának körülményeit. Idézem:

„1940-ben, az illegalitásban működő Román Kommunista Párt vezetőjévé választották. 1944. április 4-én, amikor a németek elleni általános fegyveres felkelés tervét készítették elő, Fórist leváltották főtitkári tisztségéből. 1945. június 9-én Gheorghe Gheorghiu-Dej kezdeményezésére – a titkosrendőrséggel való együttműködés vádjával – letartóztatták. 1946. nyarán törvényszéki ítélet nélkül a transznisztriai ukrán származású Pantyelej Bodnarenko, román nevén Gheorghe Pintilie tábornok (Pantiușa) a Szekuritáté későbbi főnöke, akit 1928-ban az NKVD küldött Romániába, egy bukaresti villában kalapáccsal agyonütötte. Pintilie ezután elrendelte Fóris István édesanyjának, Kocsis Annának a meggyilkolását is, aki ragaszkodott ahhoz, hogy megtudja, mi történt a fiával. Őt Nagyváradon a Körösbe dobták egy, a nyakára tekert kötéllel.”

Szeretném tudni, hogy Gheorghe Apostol tévedett-e, s ha igen, hogyan keverte össze a két dolgot, egyvalami mindenesetre nyilvánvaló: egymást öldösték a párt vezetőségének az emberei, a legtöbb, vagy közülük sok eltette volna láb alól eszmetársait. Estenként azok is, akiket elítéltek vagy csak megöltek.

Észak-Koreában, ugye, kb két éve az autó ütött el egy magasrangút, a módszer ugyanaz. Két héttel korábban például autóbaleset áldozata lett egy disszidens a még mindig kommunista Kubában. A hivatalos verzió szerint túl gyorsan vezették a kiskocsit, az ellenzékiek szerint egy másik autó kisiklatta azt, amelyikben a két disszidens utazott, ketten meghaltak. Aki még a kocsiban tartózkodott, egy svéd kereszténydemokrata politikus, nem mer beszélni arról, mi is történt. Azt nyilatkozta a svéd televízióban, hogy ő elvesztette az eszméletét. Több napig hallgatták ki, elõbb a helyi rendőrség, utána a havannai titkosrendőrség. À propos Fóris…

ÖRÖMÉBEN SÍR
a ”Petrov képe”

A korábban említett Petersson-újságcikkhez (maga is terjedelmes) egy nagy fotót mellékeltek. Ezen Kim Dzsong Un látható, a felvétel egy óriási, stadion-nagyságó teremben készült, körkörös sorokban pionírok ezrei állnak, a távolban énekkórusok(?), az első számú észak-koreai a kamerának szemben áll, négyek fogják közre, két pionír 8-9-évesek és két nagyobbacska, azok valamiféle katonai uniformisra emlékeztető öltözetben. Dzsong Un nevet, majdhogynem önkívületben, a két pionír pedig, akik kezére csimpaszkodva haladnak mellette, sírnak. A fiú diszkrétebben, fejét lehajtva, viszont a lány hisztérikusan, érzéseit nem titkolva. Úgy vélem, örömében sír, hogy őt az a fantasztikus megtiszteltetés érte, hogy a félistenként tisztelt Elvtárs mellett lépdelhet.

Minket is így neveltek, ehhez hasonlatosan. Hogy az elvtársakat tisztelni kell. Én emlékszem még arra, hogy a felvonulásokon nemcsak két portrét vittek, hanem a többi elvtársat is megtisztelték… Apostol képére határozottan emlékszem.

Közben ők kalapáccsal hajkurászták egymást, Szárítókötéllel. Hogy megcsúfolták a szeretetünket!

A Kim családról , dinasztiáról vajon mik derülnek ki…?!

1. Marianna:
   2012. augusztus 19. 07:40

   Érdekfeszítően zseniális írás!