Tizenhárom éves diák vagyok. Tanulmányaimat a Zeyk Domokos Gyermeknevelő Központban végzem. Édesapámat megölték, anyám magunkra hagyott. Nagyanyám viselte gondunkat egy ideig.
Nagy szó volt nálunk, mikor rendes ebédet ehettünk.
Tizennégyen voltunk a családban és ha most visszaforgatnám az élet fimkockáit azokra a szenvedő napokra, amit a család nehezen vészelt át, nem hinném el, amit látok.
Nagy nehezen éldegéltünk hol ebből, hol abból, ha nem volt amiből, akkor hallgattunk és nem hálátlankodtunk Istennek, hogy nincs meg a mindennapi kenyér.
Elfigyeltük a putri körül futkosó meztelen kisgyerekeket, úgy fáztak, mint verébfiók toll nélkül. Sokszor elhangzott, hogy „Édesanyám, éhes vagyok!”. Az anya megfogta meztelen kisfiát, ölbevette , bevitte a kicsiny házba és a tegnapról megmaradt kevés kis pityókát, amit a szomszédtól kapott, felvagdosta a kályha tetejére.
Mi örvendtünk neki, mert édesanyám olyan szeretően tudta a szánkba adni a falatot, hogy szinte nem is számított, hogy mi az a falat. Nagyszerűen meg tudtuk tartani a böjtnapokat, mert ritka volt az nálunk, mikor hús került az asztalra.
Karácsonykor még nehezebb dolgunk volt. Be kellett szerezni a töltelékbe valót, a karácsonyfát, a díszeket, a szaloncukrot. Közeledett a karácsony és nem tudtuk, hogyan fogjunk hozzá. Nagyobbik testvéremmel kitaláltuk, hogy fogjunk hozzá seprükötni, lábtörlőt fonni, meg kályhafestéket árulni.
Nagymamám az ötletet jónak találta. Elmentünk vesszőért, nádért. Napokon át dolgoztunk, munkával virradtunk, munkával sötétedtünk és odakint már lehullottak az első hópelyhek.
A házunk tetején megvastagodott a hóréteg.
Sikerült.
Eladtuk a seprüket, meg a lábtörlőket, megszereztünk mindent, ami karácsonyra kellett.
Nagymamám nekiállt sütni, főzni. A legkisebb testvérem kezébe nyomott egy kis süteményt, ami nagyobbnak tetszett, mint a gyerek.
Amikor a palacsintát sütötte, mi, a nagyobbak odagyűltünk és nagyokat szippantottunk a sülő tészta illatából. Nekünk csak annyi jutott.
Feldíszítettük a fát, megterítettük az asztalt.
Zsiga bátyám felállt és köszöntőt mondott: „Ma született a mi Urunk Jézus Krisztus, aki érettünk hal meg keresztrefeszítve. Ő itt van közöttünk, mellettünk ül és kóstolgatja a mi szerény karácsonyi vacsoránkat. Később továbbmegy, hogy minden családnak örömet, békét és megnyugvást hozzon. Adott nekünk erőt, egészséget, hogy megünnepelhessük az ő születését.”
Imádkoztunk, énekeltünk és az élet, ama bizonyos karácsonytól lélekben könyebb lett.

(Szabad szombat-antológia * Díjnyertes írás a Boszorkánykonyha az Előszobában c pályázaton. RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 21. sz.)

1. Paradicza mircea:
   2017. február 17. 23:34

   Eszt a fogalmazás en irtam az en emlékem facebok.nevem mario leone

2. Paradicza mircea:
   2017. február 17. 23:36

   Eszt en irtam es díjat is nyertem de akkoriban sajnos gyerek voltam es a gyerek otthonba mégse kaptam semi díjat..????