Laska Lajos leállíthatatlan életéről

A nyilvánosság számára 12 éve, hogy Zsidó Ferenc életre hívta Laska Lajosnak nevezett irodalmi figuráját, s azóta sem mi, sem a szerző nem tud megszabadulni tőle. Még akkor sem, ha a nemrég megjelent rövidpróza kötetének (Zsidó Ferenc: Laska Lajos. Rövidprózák. Pro-Print, 2012) utolsó darabja azzal ér véget, hogy a főszereplő (szándékosan kerülöm a „főhős” kifejezést) egy kórházi ágyon kipurcan. Ami jó a történet befejezéséhez, mert engedelmesen becsukjuk az ügyes, zsebbe való könyvet, de él benn ünk a sajgó gyanú, hogy Laska Lajostól nem olyan könnyű megszabadulni.

Elsősorban azért nem, mert úgy Laska ő, ahogyan minden laskafajta nagyjából azonos receptre készül. Formára, színre, összetételre különböznek ugyan, de abban megegyeznek, hogy egytől egyig fövő vízbe pottyannak – ez a sorsuk.

Zsidó Ferenc még egyetemi hallgató korában, 2000. október 21-ben jelentkezett első Laska-írásaival a Romániai Magyar Szó Szabad szombat c. mellékletében, s ennek hasábjain adott hírt magáról, mikor is rendre új és új közegbe, helyzetbe és probléma-gubancba került. A kezdeti Laskák csenevészek voltak és esetlegesek, időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szerző átgondolja és felépítse azt a pályamodellt, amit most a könyvében végigfuttat az ő minden lében kanál Lajosával. Mi rögtön az első sorok elolvasása után tudjuk, hogy egy szigorúan vett irodalmi alakkal állunk szemben, akinek nincsen különösebben koherens jelleme, sem erkölcse, sem markáns fizimiskája. Mindenből van benne egy kicsi és ugyanakkor tapasztalni benne a nagy hiányokat is. Sokszor megelégszik a két dimenzióval – ezért is illik rá a „laskaság”, ám legalább annyiszor nem fér meg a bőrében, megdagad és akaratlanul is keresztbe tesz a saját létlogikájának és -filozófiájának. Úgy vágja ki magát a nehéz helyzetekből, hogy tüstént, egy másik pörgős helyzetbe kerülve ismét azon töprengjen, hogy vajon képes lesz-e megcsinálni a duplaszaltót, ha ez éppen a szabadulás ára?

Van egy belső fegyelem, ugyanakkor egy pazarló mesélőkedv is a szerző stílusában. Szövegei azt sugallják, hogy sokat tudna mesélni Laska Lajosáról, mégis oly keveset szól, hogy lapról lapra, történetről történetre, paradoxonról paradoxonra üldözzük a fickót, mígnem a végére érünk, s akkor láttuk, hogy csúnyán kibabrált velünk: megszökött a túlvilágra, mert elfelejtett egyeztetni a halállal, hogy ő nem meghalni ment a kórházba, hanem hogy jól érezze magát a mások részvéthulláma közepette…

Zsidó Ferenc egyelőre jól járt ezzel a befejezéssel, úgymond megúszta Laska Lajos kalandjainak további adminisztrálását, de erős a gyanúnk, hogy a nagy ravasz egyszer csak újra előbukkan és feladja neki a leckét. Akkora lehetőségek rejlenek ugyanis még benne, mint az olaszok mindennapi, megunhatatlan tésztájában („paste”).

Néhány adagot kölcsönvettünk, mutatóba. (Cseke Gábor)

ZSIDÓ FERENC

A legmegbízhatóbb óra

A tömbházban fiatal házaspár volt Laska felső szomszédja. Reggelente, hat húszkor ajtócsattogtatás, visszafojtott „igyekezz már!”-féle szusszanások jelezték kapkodó létüket. Délután, fél négy körül a szenvedélyes ebéd programja következett bősz edénycsörgéssel (Laska, ha megszakadt, akkor se tudta olyan meggyőzően csörgetni edényeit, mint ők). Ebéd után szieszta. Olykor csiklandósdi, zenére. Este, nyolc körül a kalóriadús vacsora volt programon, kísérőjelenségként egész estét betöltő böffenések. Utána nehéz, hallható csönd, tízig. Fél tizenegykor ismét megelevenedtek: tusolás turbékoló kacarászások közepette, fogmosás, hangos gargalizálással. A szerelem ideje következett. Szusszanásnyi csönd, aztán ágynyikorgás, erősödő sóhajok, tizenöt percig (tovább soha – Laska többször lemérte). Két percnyi csönd után slattyogás, ki a fürdőbe, csorr, aztán víz zúdulása a csövön. Aztán még egy slatty, még egy csorr, még egy vízzúdulás.

És ugyanez, napról napra. Laska kívülről fújta életük minden mozzanatát, percnyi pontossággal tudta, mikor mi következik. Aztán egy alkalommal fogta az óráját, s kivágta, mint fölösleges kacatot.

A paradicsomban

Egy éjszaka Laska azt álmodta, hogy kártyázott az Úrral, nyert, s jutalmul beengedték a paradicsomba.
Lucifer nyomban lecsapott rá, segíteni hívta: fűrészelni. Közben dohogott, szidta a fákat. Azért, amiért az övék. Munka közben Laska pucérra vetkőzött, mert nagyon melege lett, de nemsokára magára kellett öltenie valamit, mert Lucifer leplezetlenül bámulta. Rothadt gyümölcs szaga terjengett. Laskát nyomasztotta a vidék. Miután a munkát elvégezték, csak téblábolt fel-alá. Unatkozott. Ingerülten közeledett a paradicsom kapujához, melyen keresztül belöketett. Szerette volna megkérni az Urat, bocsátana el. A bejáratnál, egy befele fordított táblán, az Úr kézírásával ez állt: „Paradicsom. A kilépés ára a belépés.”

Laska Lajos elolvasta a feliratot, aztán még egyszer, majd elhatározta, hogy végérvényesen felhagy a kártyázással.

Szerelemnyelv

Az én szerelemnyelvem a gyengéd simogatás, magyarázta Laska Lajos párjának. Ezt valami könyvben olvasta, s nem is volt egészen biztos benne, de olyan jól hangzott. Azzal tudod a leginkább kifejezni, hogy szeretsz – folytatta egyre nagyobb beleéléssel -, ha simogatsz, ha megcirógatod a hajam, ha meggyúrod a hátam. Aztán, mivel a párja tekintetéből nem olvasott ki túl sok lelkesedést, s mivel neki is indulni kellett munkába, így fejezte be: tudom, úgy fel van gyorsulva az életünk, hogy erre nem nagyon van idő, de az is segít, ha olykor azt mondod, miau!

Koncerten

A plakátot meglátva Laska rögtön elhatározta, hogy elmegy, meghallgatja élőben régi, kedvenc zenekarát. Egy fiók mélyéről előkaparta az adekvát kellékeket, bőrdzseki, csuklóvédő, feliratos póló, és kioldalgott a helyszínre. Szabadtéri koncertet harangoztak be, a tér azonban nem volt szabad: szögesdróttal volt körbekerítve, ráadásul több százan álldogáltak rajta. A hangulat emelkedő tendenciát mutatott, bár a zenekarnak még nyoma sem volt. Az emberek iszogattak. Feles, literes üvegekből. Laska is megmarkolt egyet, meggyőződés nélkül.
Aztán megjött a banda, és játszott. Sokat. Az emberek éljenezték, ittak az egészségére. Sokat. Az üres üvegeket szétdobálták a szabadnak mondott téren. Szebbnél szebb dalok csendültek fel. Az emberek egyvégben ráadást követeltek, az üvegek mind sűrűbben koccantak.
Laska egyszer csak hátranézett, az arcokról le a földre. Csupa üveget látott, bármerre forgatta fejét. A fél literesek sűrűjéből egy-két mafla, dundi literes nyújtogatta nyakát.
Hát, még azért is megtanulok üvegen járni, határozta el magát Laska, s elmegyek innen!
Meg is indult, üvegről üvegre libbenve, a maga felesét a hóna alatt szorongatva. Ha valahol nem lesz üveg, oda majd leteszem, hogy folytathassam utamat, gondolta elszántan.

Az új kolléga

A kis, zárt közösség, melyben Laska Lajos is tevékenykedett, új taggal bővült.
Laskáék úgy tettek, mintha mi sem történt volna. Továbbra is eljártak dolgozni, leültek a székekre, persze, amelyikre ő ült, arra nem, néha tán még beszédbe is elegyedtek vele, nem túl érdeklődőén, személyes témákat még véletlenül sem érintve, vagyis úgy, ahogy azelőtt is szokták egymás között.
Laska Lajos biztatgatta egy ideig magát, hogy né, ember, oda kéne menni, s összebarátkozni vele, vagy legalábbis tisztességesen megismerkedni, de aztán valahogy lebeszélte magát a dologról. Talán azért, mert rájött, akkor ugyanezt a régi kollégáival is meg kéne tennie, az pedig kész lehetetlenség.

Nem alvás

Laskának egyszer eszébe jutott, megnézhetné, hogy milyen, amikor nem alszik. Alvás helyett. Fel is készült, kényelembe helyezte magát, keze ügyében szendvicsek, üdítő. Szemben pedig egy tükör. Abba meredt bele, s nézte, ahogy nem alszik. Tetszett neki a jelenség. Nézte egy teljes napig, aztán még egy napig. Egyre elmélyültebben. Észre sem vette az idő múlását. Örömét lelte nem alvó önmagában.
Aztán a negyedik napon egyik másodpercről a másikra mély álomba merült. Alma azonban nyugtalan volt, s amikor hosszú idő múlva ismét felébredt, rettentően dühös volt magára, amiért elaludta a lényeget, nem alvó önmagát.

Közigazgatási reform

Egy napon Laska Lajos átiratot kapott egy pénzügyi szervtől, melyben értesítették, hogy rövidesen pénze fog érkezni. Laska, az okmányt olvasva dühbe gurult: ezek a hülyék értesítéseket küldenek, ahelyett, hogy a pénzt küldenek! Kisvártatva azonban megnyugodott, s belegondolt, hogy nem is olyan rossz a módszer. Megkapom az értesítést, van alkalmam felkészülni lelkileg… Az eljárást minden területen alkalmazni kellene!, merült fel Laskában a gondolat. Mennyire átláthatóvá, tehát nyugodttá tenné az életünket, ha átiratot küldenénk a boltba, mielőtt vásárolni mennénk, vagy ha átiratot kapnánk a telefontársaságtól, hogy számlánk fog érkezni, a rendőrségtől, hogy rövidesen x összegű bírság kifizetésére kényszerülünk, mert tilosban parkoltunk stb.
Egyre jobban beleélte magát az ötlet kidolgozásába, úgy vélte, az egész közigazgatási rendszert megreformálhatja így. Aztán nekifogott, hogy fogalmazzon egy beadványt a minisztériumhoz, melyben tájékoztatta az illetékeseket, rövidesen küldené újító javaslatait. Azóta pedig csak ül, s várja a választ, melyben jeleznék, hogy küldheti. Ha az megérkezett, akkor aztán…

(Forrás: Zsidó Ferenc: Laska Lajos. Rövidprózák. Pro-Print, 2012)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ