10 / MACSÓ

Volt-e magyar macsóság?
Talán tíz-húsz éve „gyűrűzött be” a magyar nyelvbe a túlzásba vitt férfiasságot jelentő spanyol szó (mely eredeti nyelvi közegében a hímneműt jelenti, elsősorban állatoknál (később az emberi fajnál is).
A latin eredet vitathatatlan: a kankutyakölyköt jelentő masculus-ból fejlődött tovább (mint minden – culus, -cula, -culum kicsinyítő képzővel ellátott szó valamilyen kicsit, aprót, jelentéktelent jelölt – ld. még a hasonló – kutyakölyök – jelentésű caniculus-t, a mi kánikula szavunk alapját; vagy az újra közismertté vált CV-t, a curriculum vitae-t, ez az életút rövid összefoglalását jelenti; de a latin musculus – a muszkli is ilyen kicsinyítés; sőt: a nyelvtani nemet jelentő masculinum is). A nem kicsinyített mas, maris a latinban a hímséget jelentette általában. Mint a magyarban is, a különböző nyelvekben a legtöbb állat hímjére és nőstényére van saját név. Ma a spanyolban a macho (kiejtve kb. „mácsó”) jelöli a hímet általában. Méghozzá nem a kis hímet, hanem a nagy kant, legalábbis, aki magát annak szeretné mutatni. Még száz évvel ezelőtt is csak gúnyolódva mondták az ilyen férfiakra az állatokra használt macho értelmező jelzőt – lassan azonban felvette mai jelentését, sőt: átment az amerikai angol szóhasználatba, onnan pedig tovább gyűrűzött szinte minden európai nyelvbe.

A magyarba is – szép ízes hazai kiejtéssel (zárt a-val) „macsó”-ként. Itt aztán betette a lábát a délibábos nyelvészkedés keze is: szerte az interneten olvasható az a szófejtés, hogy a kifejezés az egykori magyar macsói bánság (most boszniai tájegység) daliásan férfias vitéz bánjaira utal. A bánsággal eszerint 1496-ban odaveszett illetve jelentéktelenné vált a magyar macsóság is…

(Forrás: nyelvmájszter)