lakatok

lakatok lógnak
rajtam az évek
már negyven négy
éve fúvom a bürökfurulyát
a fák között a gyönyörű
tébolyodott lány
a felhők fölé néz
a föld alá
kiáltom az erdő
nem vezet sehová
kattan a retesz
a zár– – –
nem álmodok
nem képzelgek
a kékkő jácintok
kavicsait szórom
a hurkot verő vízbe

eső

a májusi eső
aranyat ér
most mindenki
felhőt árul
a költő megveszi
aprópénzért
aszalja egész nyáron
ujja játszik egy bodzaágon
jön a tél – rászakad
nincs tűzifaja
felhőt szór a tűzre
zúzmara az ágya

egy szál virág

a Meszes alatt gubbaszt
a város éjszaka érkeztem
csak ilyenkor van vonatom
mint az űrből érkezőt
senki se vár
hacsak anyám meg
nem érezte hogy jövök
nekem most mindenképpen
kell egy szál virág
a parkban egy lélek se jár
a hamu alól kapartam így
ki a krumplit ahogy
most a sötétben kotorászok
valami piroslik
s már tépem is
gyermekkoromban eltűnt
biciklim stoplámpáját

az ég

pacsirta
van e
még

hol üres
gödör
az ég

gyilkolás
éhség
mindenfelé

villámhárító
áll a
költő

a huszadik
század
legvégén

vacsora
asztalunk
terítve
csönddel

lapul a bicska
a lámpabél
rozsdás szegek

mi lesz vacsorára
pipám füstjénél
a sötét sonkája
egy stráfot a kutya hűségből

ablak között a hold
reggelig tartó remegésem

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 24. sz.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ