Svejk legutolsó feljegyzése

A srapnel tőlünk nem messze csapódott be. Felkavarta a port és a kedélyeket. Az őrállásból majdnem egykedvűen néztük az eredményt. A következő lövésből szinte faszoltunk mi is.

– Csak tudnám, honnan van annyi lőszerük?! – kezdtem átkozódni, de nem tudtam befejezni, mert megtelt a szájam. Hogy mivel, nem lényeges. De mégis, mert ki tudtam szedni egy darabban: csak egy rongybaba feje volt. Ahogy szabadnak érezte magát kényelmesnek mondható helyén, azaz a számban, nyelvem nyomban felpördült:

– Te mit kaptál?
Társam süketen bámult rám, nem válaszolt.
– Mi van, hangtompítót nyeltél?
Úgy tűnt, nem, mert végre megszólalt: – Nem érzem a füleimet!
– Igen, az enyémek is eléggé lefagytak – így én.
– Te, én azt hiszem, megsüketültem – mondta fejét rázogatva.
Tudtam róla, hogy van egy kis hajlama a túlzásra, tán azért is szerettem annyira.
– Nem baj, na, elmúlik – csitítottam hát félresikerült anyaisággal, s közben nekiláttam a ténymegállapításnak. Hosszasan belebámultam fülébe, amitől nem lettem okosabb, s gondolom, ő sem hallott jobban tőle. Aztán könnyedén kijelentettem: – Á, semmiség!

Ebben a pillanatban újabb csattanás remegtette meg bennem a jóindulatot, megzavarva ténykedésemben. A lövedék – mindent vagy semmit alapon – hóna alá kapott egy házat, valószínűleg meglepődött a súlyától, s beleesett egy gödörbe, amit azóta bombakráternek neveznek.

Azt hiszem, a ház tulajdonosa is meglepődött volna az eredményen, ha kilátszik a feje a tetőgerenda alól. Így viszont nem tudott hangot adni megdöbbenésének. Ahogy elnézem, annak a kislánynak is lett volna néhány keresetlen szava az esettel kapcsolatban, de túl hamar szakadt le a keze, s rendes kislányok jelentkezés nélkül nem beszélnek.

Valami nedvességet éreztem a nadrágomon. Biztosan kiömlött a víz a kulacsomból, gondoltam. Odanyúltam: melegséget éreztem. Jó, jó, kiömlött nyavalyás kulacsom tartalma, de mitől forrt fel?!

(…)

Ezt nem lehet bírni tovább idegekkel. Gatyával sem.

Hisztériumjáték

I.

Jeronimó páter kinyitja a Bibliát és lapozni kezdi. E tevékenysége nem viszi kísértésbe.
Komótosan olvassa: „Ki embere vagy te, és honnan való vagy?” (Sámuel I. könyve, 30/13)
A kérdés felkészületlenül éri; meghökken, nem tudja, merjen-e gondolkodni; kiveri a hideg verejték, szemét lesüti; még tétovázik egy ideig, majd összecsukja a Bibliát: vesztesen hagyja el a helyszínt. A kérdést nem is viszi magával.
Bűnét sokáig gyónja, hosszas hercehurca után megkapja a feloldozást, több feltétellel. A legkínosabb a Bibliával kapcsolatos.

Remegő inakkal közeledik újra feléje; keze sokáig matat a fedőlapon, szeme összehúzódik a félelemtől és a görcsösségtôl, de tudja kötelességét: kinyitja, és erőlködéstől reszketeg hangon újra olvasni kezd: „Vagyonodat és kincseidet rablónak adom, nem pénzért, hanem a te mindenféle vétkedért.” (Jeremiás könyve 15/13)

A kiváltott hatás még elemibb, mint az első esetben. Jeronimó páter a szívéhez kap, majd a vagyonához; végigtapogatja, konstatálja maradéktalan meglétét, megkönnyebbülten felsóhajt, és váltott őrszolgálatot rendel ki melléje. Csak ezek után csukja össze újra a Bibliát és határozza el, hogy úgy is hagyja, mert legyen ám „tied az ország”, de azért engedtessék meg, hogy neki is maradjon valami. Nem túl sok, nem is túl kevés.

Harmadik az Isten igaza, az első kettőről nem mindig lehet tudni, hogy ki igaza (egyes esetekben például a feleségé, de Jeronimó páter ilyesmivel nem volt megáldva). Legalább negyedikként kerüljön sor rá is. Ezt elvárta, amint az jó keresztényhez illik.

És igaza van, ha csak negyedikként is.
(…) Először.
Másodszor.
Harmadszor.
Senki többet?? …

II.

A gyóntatóatya elégedetten huppan le zsámolyára:
Na, ez is megvolt. Nem véletlenül, hanem az Úristen kegyelméből. Úgy látszik, jutott neki elég belőle. Mint nekünk kenyérből, a mindennapiból. Ki-ki megkapta a maga részét, elégedetlenségre nincs ok. Cserebere vásárt egyik fél sem kíván játszani. Már csak önzésből sem. Egyiké a kegyelem s a kenyér, a másiké ezek szétosztásának felelőssége.
A gyóntatóatya a feloldozott bűnösre gondol, és legyint. Az elkövetett bűn már nem jut eszébe. De minek is? Jönnek még cifrábbak! Azokat is el lehet intézni valamiképpen. El kell. A bűnök tekintélyén úgysem esik csorba ettől.
Csak tegye meg mindenki, ami tôle kitelik…

… „és legyetek szentek a ti Istenetek előtt” (Mózes IV. könyve, 15/40), mert „boldog ember, aki szüntelen retteg; aki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik” (Példabeszédek 28/14).
(…) És a gyóntatóatya csak bólogat lefelé hajló fejjel, felfelé véletlenül sem néz.
… Jeronimó páter pedig vezényel …

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 26. sz.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ