Szentgyörgyi N. József: Kalandozás a szavak csodálatos világában
12 / OBSZCÉN
Netán a latinból ered?
Nem olyan egyszerű a szavak nyitjára rájönni, még ha az ember azt hiszi is, hogy magától értetődik. (Nem akarok egy mai politikust idézni, aki a hermeneutika síkos talajára tévedve azt állította, méghozzá a „középosztály” kapcsán, hogy a pornográfiát nehéz lenne pontosan definiálni, de aki látja, az biztosan tudja, hogy amit néz, az. Pedig valahogyan így éreztem magam az „obszcén” esetében.) Udvariatlan szerelem – A középkori obszcén költészet antológiája – ilyen címmel került kezembe egy érdekes könyv, és ennek kapcsán töprengtem el: mi is lehet pontosan az „obszcén”. Érteni értettem (illetve érteni véltem), mint politikusunk a pornográfiát, hiszen olvastam én Lőwy Árpád verseket is – de sosem gondolkoztam el a szón magán. Föltételeztem, hogy latinból ered, és hogy hozzánk valószínűleg német közvetítéssel (az „obszön”-ből) jött. Vajon ob-scaenum vagy obs-coenum lehetett latinul? A magyarul nehezen artikulálható (három mássalhangzó egymás mellett) szó kikopik lassan a mindennapi beszédünkből, illetve használata leszűkül a szexuális (pornográf) tartalomra. Pedig alapjelentése sokkal tágabb: megbotránkoztató, nem erkölcsös, erkölcstelen, szeméremsértő, durván illemtelen, szégyenletes, trágár, természetellenes, romlott, malackodó, perverz. Obszcén minden, ami sérti az erkölcsi elveket, hagyományokat (nem csak a szexuálisakat). Más nyelvekben sokkal szélesebb a használata is. Egy angol szómagyarázatban olvastam: nincs annál obszcénabb, mint a férjét frissen elveszített özvegy orra alá dugni a mikrofont és megkérdezni: hogy érzi most magát egyedül… Egy olasz újságcikkben pedig a politikusok (képviselők) obszcén módon magas fizetéséről olvastam. Egyes bunkó riportereink (és képviselőink) valószínűleg nem ismerik az obszcén ilyen értelmét…
Az obscēnus (illetve obscoenus) a latinban – egyebek között – baljóslatú, borzasztó, ominózus, utálatos, rút, undorító, ocsmány, fajtalan, trágár, botrányos, illetlen, szerénytelen, udvariatlan jelentéssel bírt; de jelölték vele az altestet és az alfelet is (a szóba belefoglalt ’caenum’ v. ’coenum’ a sárt, a mocskot, a piszkot, bármilyen undorító valamit fejezte ki). A görög megfelelő (aidoion) is is mindenféle gyalázatos dolog neve volt (az obszcén vázákat és más tárgyakat is e szóval jelölték). Vagyis végső soron az obszcén a mocsokba húz le… Sokan azonban a szóban „kapásból” fölismerni vélik a szcénát – és azonnal meg is magyarázzák, mi köze lehet az obszcenitásnak a színházhoz. Szerintük a görög „ob szkéné” latinosodott obscēnus-sá, és eredetileg azt takarta, hogy bizonyos dolgok – elsősorban a túlzott érzelmek, valószínűleg a szexet is beleértve – nem valók a színpadra, azon kívül kell azokkal foglalkozni. Ez azonban a legtöbb kutató szerint csak tetszetős nép-etimológia; ugyanúgy, mint amelyik a vacsorával (cena, caena, coena) hozza összefüggésbe, még nyakatekertebben. Mindenestre: a „– s –„ gyanús a szó belsejében: a sárban (coenum) nincs, az elöljárószóban (ob) sincs; a színpadban (scena, scaena) viszont ott van. Hát ezért is nem olyan egyszerű rájönni a szavak nyitjára.
Holnap: 13 / MADÁRTEJ
(Forrás: nyelvmájszter)
Pusztai Péter rajza