Világéletemben boldog ember voltam. Talán azért, mert nekem mindig minden könnyű volt, ahogy azt barátaim, ismerőseim találóan megfogalmazták. Egyke gyerek voltam, lehettem 8–10 éves, amikor osztálytársam, akinek 4 testvére volt így szólt hozzám:

– Könnyű neked, mert te egyedül vagy, neked meghalt a testvéred, ezért több cukorkád marad. Mi négyen vagyunk a cukorkára, de te ezt úgysem érted, mert te egyedül vagy, ezért könnyű neked.

Később is, kamaszként, majd fiatalemberként – könnyű volt nekem. Nem kellett megosztanom senkivel a cukorkámat, az uzsonnámat, a gondolataimat.

Nagy-nagy könnyűségemben észrevétlenül teltek az évek. Szüleim csendben kiköltöztek a Házsongárdba. A temetés után ismerősöm így szól hozzám:

– Könnyű neked, te már egyedül vagy. Én bezzeg… Anyám még él, naponta meg kell látogatnom: nincs-e szüksége valamire? Ezek az öregek rémesek, tudod… azaz te már nem tudod – neked már… Na szervusz.

Tényleg, néztem utána kifejezéstelen arccal: nekem már valóban könnyű. Könnyű volt akkor is, amikor úgy tűnt, állás nélkül – és ami ennél rosszabb – fizetés nélkül maradok. Barátom sietett is vigasztalni.

– Neked így is könnyű, ha kirúgnak, mert egyedül vagy: nem kell a gyereked jövőjére gondolnod, mert nincs gyereked. Ha felfordulsz, senki sem búsul utánad. De mit csináljak én? Két gyerekem van, fel kell nevelnem őket, kell a pénz… Apropó: nem fizetsz egy pohár vodkát? Neked egyedül könnyebb. És persze, hogy fizettem a barátomnak egy vodkát, mert igaza volt: egy pohár vodka sokkal olcsóbb, mint mondjuk egy gyerekcipő. Vagy egy nyaralás a gyerekkel.

Egy szép borús hétköznap azonban elővettem a jobbik eszem (vagy a rosszabbikat?), és megnősültem. Ezt is ki kell próbálni – bátorítottam magam. És gyermekeim lettek, jöttek a gondok, éppen panaszkodni akartam, amikor agglegény barátom rámpirított:

– Könnyű neked. Hazamész, vár a feleséged, várnak a gyerekek. Én bezzeg hazamegyek, bekapcsolom a kolozsvári rádiót, azzal beszélgetek, ha társaságra vágyom. Ha rámtör az európaiság, akkor a Kossuth adót hallgatom, és ha még európaibb akarok lenni, bekapcsolom Londont és hallgatom angol nyelven a híreket. Te bezzeg… de ezt úgysem érted. Minek is panaszkodom annak, akinek minden olyan… könnyû…

Nyugatra kitelepült barátom látogatott meg. Mutatta az új hazájáról készült fényképeket (ilyenkor ez szokás, tapasztaltam elszármazott ismerőseimnél, mindenki eldicsekszi, hány házat, hány gyereket és hány autót valósított meg néhány év alatt). Irigykedve csodáltam a pazar villát, amelyben Kaliforniában lakik barátom.

– Az igazság az – sóhajtott rám a több dolláros szivar füstjéből egy kedves felhőcskét –, én nem vagyok ott boldog. Tudod, itt belül, a szívem. Neked könnyű: te itthon maradtál, nektek itt könnyebb… Lelkileg…

– Gyere talán haza – jegyeztem meg félénken. Barátom nem is válaszolt. Lepöccintette szivarhamuját és kedvesen elköszönt.

– Talán még találkozunk. Isten veled. Irigyellek, te kortól elkényeztetett – ahogy a költő mondja.

Azzal eltávozott. Különös parfűm- és szivarillata sokáig ott lebegett szobámban.

De hát nekem könnyű – vigasztaltam magam számlafizetéskor és egyéb apró kellemetlenség után. Vagyis nekem mindig könnyű volt, így hát nekem most is könnyűnek kell lennie mindennek.

Azt hiszem – mosolyogtam el –, ha meghalok, nekem akkor is könnyű lesz. Fekszem majd boldogan a föld alatt egy szép faládában, hasamon földkupac, rajta virágtolvajoktól frissen megkopasztott koszorúkkal. Kilátogat hozzám valamelyik jó barátom és megszólal szemrehányással a hangjában:

– Ej öregem, neked már megint könnyű. Te már túl vagy minden gondon. De mi itt fenn, akik gürcölünk, húzzuk az igát, szenvedünk… De nem panaszkodom, úgysem értenéd meg, hiszen neked mindig minden könnyű volt. Isten veled, te boldog ember. Irigyellek.

Ezeket hallva, ott lenn elégedetten elmosolyodok, elfordulok kényelmesen a jobb oldalamra, amelyiken élô koromban aludni szoktam, és újra lehunyom a szemem elégedetten, addig a bizonyos kürtszóig, amely majd harsogva felébreszt engem, a boldog embert, akinek mindig minden könnyű volt.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 28. sz.)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ