”Mi atyánk, ki hiányzol a mennyekből – kezdődik Bárányi László Ildikó Molijának imádsága, s így folytatódik:  – átkozott legyen a te neved, ha ilyen a te országod és ez a te akaratod, miképpen a világegyetemben, azonképpen itt a földön is. Mindennapi kenyerünket méreggé változtattad…”. Megdöbben az olvasó a keserű szavak olvastán, de mi sem egyszerűbb tulajdonképpen, mint elfogadni ezt az anti-imát, ami annak az anyának a szájából hangzik el, akinek nem sokkal korábban halt meg a fia.

Az önéletrajzi fogantatású Szövetségben a halál ellen című regény (Második, javított kiadás, 2011.) főhőse attól szenved, hogy szerettei rendre otthagyják: kezdődik a sor huszonkilenc éves anyjával, amikor Moli még kislány, és végződik a fiával, akit tizenkilenc évesen elüt az autó. Úgy tudják, hogy elüti az autó, később úgy gondolják hogy saját maga okozta halálát azáltal, hogy fel akart mászni egy tömbház emeletére a barátjához, akivel korábban összeszólalkozott.

A halál illetve az elmúlás, s az ellene folytatott harc témája végigvonul a könyvön már olyan formában is, hogy orvosként Moli, meg altatóorvos férje minden páciens estében a maximálisat adják, hogy megmentsék az illetőt. Harcolnak a halál ellen, más szóval. Mottójuk Szilágyi Domokos négy sora: ”hát mutasd meg, hogy nem igaz,/azért sem igaz, sose volt/hogy az élet megdöglik, és/nem igaz, hogy halott a holt”. Szilágyi-idézet különben a könyv minden fejezetében található, mintha nem is a versek lennének a regény illusztrációi, hanem fordítva.

Hogy miként lehet harcolni a halál ellen, azt egy másik extrém jelenetből tudjuk meg, mikor Moli a balesetet szenvedett férjét próbálja visszahozni az életbe. Az ágya szélén ül, és ezekre gondol – hozzá intézve a szavakat: ”Édes kedvesem, legyél jól! Mi ketten – mindig is tudtam – inkább szövetkeztünk a halál ellen, mint nagy boldogságra. (…) Pont te akarod elárulni a szövetségünket? Ilyent még akkor sem tehetsz velem, ha nem ígértél semmit!”

Szép, bár attól tartunk, rövid távra érvényes győzelem a szeretett társ meggyógyulása. Viszont hinnünk kell a Moliéhoz hasonló szövetségekben, ez az egyetlen éltető gyógyszer a szerző szerint. Annyit láttunk, annyi mindent átéltünk a múlt század második felében, meg a jelen század elején, hogy örvendünk minden szónak, gondolatnak, mely reményt ad. Köszönet érte a szerzőnek!

Gergely Tamás