Ajándékba írópapírt hoztak,
mert „annyi minden íratlan maradt”, –

s annyi út, mire nem léptem soha,
a vágyból összegyűlt
vasútjegyeknek halmaza, – –
erdőknek sötét zöldje, amiről
álmodtam valaha, – –
a gyermekek, kik nem mondták: „anya”, – –
meg–nem–élt évek, elorzott keret,
minden mi lehetett, de nem lehet…

Írópapírt ajándékba kaptam,
mert nem tudják már, ami volt
és néha azt sem, ami van, – –
új nemzedék lót-fut, rohan, –
világot-átfogó gépek között
elsikkad szegény életük:
a szép, a csend, a szerelem, – –

pedig egyszer, így öregen
nem fáj, ami kínzott, ártott, ütött, –
de minden fáj, amit nem tehettem,
vagy amire a sors
már nem adhat Időt…

1999 július

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 30. sz.)