Beszámoló az EMIL árkosi táboráról

Tizenegyedik kiadásához érkezett az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) hagyományos nyári tábora. Az első években az udvarhelyszéki Zetelaka, hatodik éve a háromszéki Árkos ad otthont a rendezvénynek. Szinte hihetetlen, hogy már eltelt tizenegy év! Mint ahogy a szervezet is „beérkezett”, úgy tábora is márkanévvé vált lassan.

Elsősorban fiatal írók lelkesedése hozta létre az EMIL-t (bár az idősebb nemzedék is felvállalta a kezdeményezést), az eltelt évek során az alapítók már középnemzedékbeliekké váltak, de jó látni, hogy a lendület nem fogyott el, a szervezet és a tábor él és élni akar.

Nos, Árkos, 2012. augusztus utolsó hétvégéje. Talán valamivel kevesebben voltunk, mint az elmúlt években (mintegy negyvenen), ez talán azzal magyarázható, hogy számos írótábor zajlott már a nyáron, s következő hétvégén jön a szárhegyi találkozó is, egyesek talán arra tartalékolják az erejüket. Mindegy, aki ott volt, jól érezte magát, a hangulat baráti volt, még az intrikák is bensőségesebbnek hatottak – melyek amúgy elengedhetetlen kellékei egy írótábornak. A programok feszesebbek voltak, mint korábban, pontos időben kezdődtek, és egyetlen programpont sem maradt el (a korábbi években olykor sikerült teljesen „ellazázni” egy-két eseményt, ami akkor és ott pont úgy volt jó).
Pénteken délelőtt két előadást hallgathattunk: Erős Kinga Berde Máriáról, Lakatos Mihály pedig Nyirő Józsefről beszélt. Erős rövid pályaképet vázolt a mára eléggé elfeledett Berdéről, méltatta irodalomszervező tevékenységét, kitért a Vallani és vállalni-vitára, kiemelve, hogy Berde Mária elutasította az akkor (1920-30-as évek) oly divatos történelmi regényt, és műveit a jelen tapasztalataiból írta meg, különös érzékenységgel rajzolva meg például a kispolgári társadalom nő-képét. Lakatos Mihály mintegy összegezte az idén tavasszal a Magyar Írószövetségben szervezett Nyirő-konferenciát, azt hangsúlyozva, hogy a szerzőt nem az életrajza, hanem a művei felől kell értékelni, a továbbiakban pedig részletesen elemezte Kopjafák című novelláskötetét, mint az életmű egyik kiemelkedő teljesítményét.
Délután László Noémi, az EMIL elnöke folyóiratok szerkesztőit (Karácsonyi Zsolt – Helikon, Lövétei Lázár László – Székelyöld, Szabó Róbert Csaba – Látó) faggatta a tehetséggondozásról, szerkesztési műhelytitkokról/gondokról. Karácsonyi Zsolt elmondta, az 1990-es években kialakított tisztán irodalmi struktúráról lassanként átprofilálódtak, felvállalva a társművészeteket is (színház, zene, képzőművészet), ezt az tette szükségessé, hogy az említett művészeti ágaknak nem alakult ki lapháttere, mint azt remélni lehetett az 1990-es évek elején. Lövétei Lázár László azt hangsúlyozta, hogy a Székelyföld kulturális folyóirat, melyben az irodalomnak alig több, mint egyharmadnyi hely jut, és a lap számos olyan közéleti témát feldolgoz, ami „minket, a régiót” érinti.
Szabó Róbert Csaba azt emelte ki, hogy a Látó mindig is kiemelt figyelemmel követte a pályakezdőket, számos szerzőt fedezett fel, (amint elmondta, ő maga is Látó-felfedezettként került később a szerkesztőségbe). A beszélgetésbe rövidesen bekapcsolódott a szintén jelen lévő Kovács András Ferenc főszerkesztő is, aki vázolta a Látó aktuális kálváriáját: Maros megye tanácsának elnöke egy olyan határozat-tervezetet dolgozott ki, amely elvenné a folyóirat jogi státusát, középtávon pedig a felszámolásához vezetne (részleteket lásd itt: chrome://newtabhttp//www.eirodalom.ro/index.php/hirek-tudositasok/347-atalakulhatmegszunhet-a-lato). A szerkesztő-kollégák és jelenlévő írók támogatásukról biztosították a Látósókat, amint Lövétei megfogalmazta: értékorientációk ide vagy oda, nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy magyar kulturális intézményt felszámolni hagyjunk…

Zsidó Ferenc beszámolójának teljes szövegét lásd az e-irodalom.ro honlapon.