Szeretném hozzájuk mérni magam,
de elég visszanézni: nem lehet,
hiszen semmit sem ér, mi céltalan,
tétova életemben mérce lett.

Végigdolgozták pontos életük,
mint rügy, bomlott az egyszerű öröm,
tették és folytatták önzetlenül,
ami elől naponta megszököm.

Az újra-semmiből is gyarapodtak,
mindig-remény volt a holnapra holnap,
s szelíd békességben tudták eltűrni,

hogy e szörnyű század sorsukra omlott –
merő szégyen, de mindebből élünk mi,
degenerált utódok.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 1999 / 39. sz.)