24 / VÁMPÍR

Sokféle alakban, értelemben
Drakula gróf óta – de különösen Lugosi Béla filmbéli alakítása óta – a vámpír eltéphetetlenül Erdélyhez, a magyarokhoz kötődik (bár a románok – Erdéllyel együtt – ezt a legendát is magukénak vallják). És a vámpíros filmeknek legalább akkora tábora van, mint a kovbojos westerneknek. A föltehetően szláv – esetleg előzőleg tatár – eredetű szó a sírjából kikelő vérszívó kísértetet jelöli; moziból jól ismerjük a hirtelen kinövő vámpírfogairól. A szerbben kimutathatóan létezett az upir, amely később az –u- orrhangúsításával *ompir, majd vampir lett. A román nyelvben eredetileg a moroi és a strigoi jelentett vámpírszerűséget, később persze a vampir-t is átvették. A sokszoros magyar vonatkozás miatt számos etimológia – pl. a német, az angol és a spanyol – az alapszót is magyarnak tartja, amely német közvetítéssel jutott el a többi európai nyelvbe a XVIII. században. Sőt, a „magyar” vámpír rövidüléséből keletkezett angol vamp is a mi sarunk (e kikopott szó az erotikusan vonzó de hideg és számító ’végzet asszonyát’ jelölte a két világháború között; vért azonban nem szívott). Végső soron Drakulát is az angoloknak köszönhetjük: a brit Bram Stoker helyezte vámpírokkal megtűzdelt Drakula-bestsellere főhősét Transzilvániába… A vérszívó meghatározás a zoológiába is átment: nem szúnyog, kullancs, poloska vagy pióca, hanem egy nagytestű (valóban vérszívó) dél-amerikai denevér lett az állati vámpír… A filmekben ugyancsak népszerű vérfarkasokról most ne essék szó.

A vámpírológiai szakirodalomból ismeretes, hogy a vámpír a titokzatos sötét éjszakában lepi meg mit sem sejtő, többnyire alvó áldozatát, aki teljességgel védtelen ilyenkor. A vámpír áldozatai rendszerint ártatlan és szépséges fiatal nők, akiknek a nyakába mélyeszti hosszúra megnyúlt, tűhegyes szemfogait és ekként szívja ki a vérét. Ha hihetünk a vámpírfilmeknek – az aktust követően a megszívott személy ugyancsak vámpírrá válik (ld. Polanski remek vámpírbálos filmkomédiáját). A támadó vámpír ellen legfeljebb a fokhagyma illetve a szívébe vert fakaró segít…de ez már nem nyelvészeti, inkább kultúrtörténeti kérdés. Szegény Drakula oláh (román) eredetije egyébként Dracul volt, ami sárkányt jelent, adott esetben nem hétfejűt… A sárkány ótörök vendégszó a magyarban; nemzetközi változatának, a görög-latin ’draco, draconis’ valamelyik tovább élő formájának (dragon, dragone, dragoon) folytatása a régies dragonyos, a könnyűlovasság harcosa. A szigorú törvényeiről elhíresült athéni görög államférfi, Drákón is a sárkány nevét viselte – ily módon a nevéből képzett jelző, a drákói (könyörtelenül erélyes) is. Még egy kis kitérő: bár semmi köze a vamphoz, de hasonló hangzása miatt annak akár hímnemű párja lehetne a lump, ez a német szó, amely korhelyt, mulatós és kicsapongó (lumpoló…) férfit jelölt; bővített formájában (lumpen, lumpenproletár) pedig a társadalom alját: züllött munkakerülő rongyembereket, akik az államon vámpírkodnak…

Következik: 25 / PATIKA

(Forrás: nyelvmájszter)

1. Gergely Tamás:
   2012. szeptember 19. 09:06

   Amikor húsz évvel ezelõtt a svédet tanultam, különbözõ csoportokban magyaráznom kellett, honnan jövök. A végén már csak így prezentáltam magam: Drakulaföldrõl…