Beleborzongok, látván, hogy a Döglött akták nélkül éltem; s beleborzongok, látván, hogy vele élek.

Nem is, hogy vele, hanem, hogy a mondanivalójával, üzenetével; nem: azzal, ami sugárzik belőle. Eltelik húsz-harminc-ötven év, aztán előkerül egy dosszié, s a nyomozók nyomozni kezdenek. Nem tudom, a jog szerint nem avul-e el egy gyilkosság akárhány esztendő múlva, de pillanatnyilag nem is ez az érdekes. Hanem az, hogy mindenkit úgy kezelnek, mint potenciális bűnözőt.

De hát hogy kezelnének? Ha nem döglöttek az akták, akkor is úgy kezelnének; mint a főnök mondja az egyik részben, a cinizmus a szakma kockázata.

Valóban; de az, aki egykor (esetleg gyerekkorában!!) gyáva, megalkuvó, vagy éppen erőszakos, karrierista ember volt, nem változhatott meg? A nyomozókat nem a változás érdekli — úgy kérdeznek, mintha akárhány évvel ezelőtt lennének.

Pártolom azt, hogy valaki megbűnhődjön azért, amit tett, de mindannyian tudjuk, a tettek súlya nem egyforma, s az idő még a legsötétebb alakot is átgyúrhatja. Lilly Rush és a többiek azonban nem törődik ezzel, s eddig kevés olyan esetet láttam, ahol környörületet mutattak volna az iránt, aki nem gyilkos, csak ember.

(Forrás: A jódeménység foka)

1. Keszthelyi György:
   2012. szeptember 24. 05:09

   A gyermekkor a legártatlanabb és legártalmatlanabb időszak egy ember életében. Abban a korban esetleg amolyan látszat (vagy utánzat)- karrierizmus létezik. Ha abban a lelki stádiumban tudnánk maradni életünk végéig, túl szép lenne a világ ahhoz, hogy igaz legyen. Később alakulnak ki (sajnos) a gátlástalan, valóban ártó, hatalomra, hírnévre, esetenként mindenhatóságra való (valósággal sátáni) törekvések. Ez érvényes mind a (potenciális) bűnözőre, mind a látványos népszerűségre törekvő nyomozóra.

2. Demény Péter:
   2012. szeptember 24. 06:43

   Igen, csak engem az riaszt meg, hogy az idő telik, mintha mégse telne. Vagy csak a jó múlik el? Nem, az nem lehet. :)

3. Cseke Gábor:
   2012. szeptember 24. 06:56

   Ha az idő telik, akkor mivelünk mi történik? Ha pedig nem, akkor mi se telünk, csak kitelünk…Olyan probléma ez, mint valamikor volt a föld mibenléte, alakja, függősége, aztán a derék hajósok nem csak fölfedezték, de bizonyították is a világóceánt. Nem ilyen hánykolódó felszín az idő? Vagy nem olyan, mint a felhős égbolt? Látszólag mindig ugyanaz és mindig más? Talán Cselényinek van igaza, és az ősz az a magyar zöld kártya? S ha igen , akkor kinél van az ász?
   Péter, jegyzeted nagyon az elevenbe vág és az előhívott gondolatok okán is köszönteni való.

4. Demény Péter:
   2012. szeptember 24. 09:29

   Mindenki tudja, milyen szubjektív valami az idő. Engem az döbbent meg, hogy egy régi pillanat, amelyet az ember már el is felejtett talán, ismét aktualizálódik: eldobni lehetetlen. És még részvét sincsen e lehetetlenség miatt, valami megértés vagy, egye fene, szánalom.

5. Keszthelyi György:
   2012. szeptember 24. 12:43

   A jó és a rossz fogalma relatív. Minden időben és korban. Nem csak a kívülről figyelő szemszögéből, hanem egyénenként mindenki számára, mert magvunk, belső énünk teszi le az utolsó garast vagy kártyát. Mindenféle elvonatkoztatás csakis azt igazolja, hogy telünk, múlunk, így vagy úgy, hideg vagy meleg színekként, hasonlatokként, metafórákként, elkönyvelten, elkönyveletlenül, bánkódva, törtetve, bárhogy. Az időben élünk és az idő bennünk él. Mi találtuk fel, képtelenek vagyunk szabadulni tőle itt, a földi életben. Érik, mint a bor, vagy rothad, mint hús. Az a nagy kérdés, ki mire figyel, mire helyezi a hangsúlyt, mit lát mondjuk a fekete öltönyben? Gyászruhát vagy ünneplőt?

6. Cseke Gábor:
   2012. szeptember 24. 13:51

   Személy szerint nem szeretem a fekete öltönyt. Bár egyre divatosabb. Mert ha már fekete, akkor miért nem mindjárt fehér? Vagy zöld, vagy kék? A jó és rossz nem önmagukban léteznek, hanem következményeikben. Mint az ember: a tetteiben, műveiben, gyermekeiben létezik, defineálható. Ezt teszi velünk az idő…

7. Keszthelyi György:
   2012. szeptember 24. 18:29

   Hej, mekkora téma ez! Lehetne folytatni itt, de befejezni nem.

8. Demény Péter:
   2012. szeptember 25. 07:43

   Igen, Gyuri, de mi MINDIG érett bor vagyunk vagy rohadt hús? Szerintem hol ez, hol az – a sorozat pedig vidáman úgy kezel mindenkit, mintha csak egyféle lenne minden ember.

9. Cseke Gábor:
   2012. szeptember 25. 08:18

   Mert így írja elő neki a TECHNIKA, a MÓDSZERTAN, így tanították, így könnyebb. Nem kell mérlegelni. Csak ítélkezni…

10. Keszthelyi György:
    2012. szeptember 25. 09:39

    Ezek szeint kénytelenek vagyunk elfogadni valamiféle diktatúrát, bár nem is tudjuk pontosan, ki a tulajdonképpeni diktátor. Nem lehet egyetlen mindenható teremtmény, akkor pedig hogyan lehet hivatott az uralkodásra, a döntéshozatalra? Tömegpusztító, mint a bubópestis? Szóval mellőzzük a belső értékrendet, alázatosan hajtsunk térdet a kiváltságos, ítélkezésre beállított, talán mitikus erejű, XXI. századba átköltözött (újraszületett) istenségnek, szánjuk és bánjuk ránksütött bűneinket, létezésünket pedig tekintsük tévedésnek? Mindez a képzelet vagy a fantázia szüleménye lehetne, irodalmi téma, de egyéb, valóban rémítő valami is. Ki vagy mi a sorozat? Maga az Úristen? A sátán? Ha egyikük sem, akkor bármi történjék, alárendelhető sokféleségünk kénye, kedve szerint.