Manapság a kelet-európai nacionalista politikusok és mozgalmak mindent elkövetnek a történelem tehermentesítésének kudarcáért. A Kárpát-medencei magyar kisebbség helyzete, a lengyel–német vita, a flamand–vallon ellentét csak néhány példa arra, hogy a terhes történelmi múlt nehezíti az egységes európai szövetségi állam létrehozását.

A páneurópai gondolkodás és az uniós kohézió feltétele az, hogy felül tudunk-e emelkedni a nacionalista és önsajnáló történelemszemléleten – mondta egy évvel korábban Heidelbergben Anette Schavan német oktatási miniszter, aki már akkor jelezte: szükség van német–francia mintára megírt közös történelemkönyvekre. Európai, főleg kelet-európai kollégái nem hittek neki. Egy balkáni vállalkozás azonban most talán Európa többi részén is követendő példával szolgálhat.

Vajdasági magyar értelmiségiek is úgy vélik, hogy a nyugat-balkáni háború kirobbanása nem volt történelmi szükségszerűség. Ám az előítéletektől terhes, differenciált történelmek, az etnocentrikus, öndicsőítő és önsajnáló narratívák, amelyeket előszeretettel terjesztett a sajtó is, a vérontás igazolását kínálták. Sok szerb nemzetiségű úgy gondolta, hogy a horvátokon az usztasák második világháborús vérengzéséért (a szerb lakosság ellen elkövetett atrocitásokért), a koszovói (többségükben mohamedán) albánokon az 1389-es rigómezei vereségért végre és végérvényesen elégtételt vehetnek.

A horvátok szintén a második világháborús atrocitásokat akarták megtorolni a szerbeken. Múltbeli sérelem mindenkinek jutott elég. Mivel a történelem helyettesítette a politikai argumentációt, az Európai Unió kapujában azonnali bebocsátásra váró Jugoszlávia az integráció helyett szétesett a több ezer áldozatot követelő értelmetlen háborúkban.

A délkelet-európai Közös Történelem Projekt történészei olyan szemlélet elterjesztésére tettek kísérletet, amely segíthet elejét venni a hasonló balkáni etnikai konfliktusoknak. A szerb, horvát, bosnyák, görög, albán, török és macedón tanárok által összeállított, dokumentumokra, visszaemlékezésekre, fényképekre és okiratokra támaszkodó történelemkönyvet a középiskolákban kiegészítő tananyagként használják majd.

Azt remélik, hogy csakúgy, mint a hasonló észak-európai és német–francia vállalkozások esetében, a különböző, néha divergens nézőpontokat megismerve a fiatalok felülemelkedhetnek a történelmi sérelmeken és az egyoldalú, nacionalista-etnocentrista szemléleten. Stjepan Mesic horvát elnök is reményét fejezte ki, hogy a közös balkáni történelemkönyv megjelenése az etnikai konfliktusok lezárásának vége és a megbékélés kezdete lehet.

Egyelőre nem lehet megjósolni, hogy sikeres lesz-e a balkáni kezdeményezés – vélik a szakértők, köztük Elisabeth Pond, a Balkáni végjáték (Endgame in the Balkans: Regime Change, European Style) című könyv szerzője. A történelmi megbékélés ugyanis hosszú folyamat, a régen esett sebek lassan gyógyulnak. A második világégés befejezése után közel fél évszázadnak kellett eltelnie a közös francia–német történelemkönyv megírásáig. Ráadásul manapság a kelet-európai nacionalista politikusok és mozgalmak mindent elkövetnek a hasonló kezdeményezések kudarcáért. Bulgáriában egy közös, bolgár–görög–macedón–török közös történelemkönyv megírásának kezdeményezőjét többször halálosan megfenyegették. Romániában, noha közös kormányhatározat van egy hasonló, román–magyar történelemkönyv összeállításáról, szakmai berkeken kívül, a politikusok körében a kérdés tabu.

Amikor tavaly Anette Schavan német oktatási miniszter Heidelbergben előrukkolt a közös európai történelemtankönyv ötletével, sokan hitetlenkedve csóválták a fejüket. Többen tiltakoztak a német oktatási miniszter javaslata ellen, azt bizonygatták, hogy nem lehet a különböző nemzeti történelmi perspektívákat és megközelítéseket összebékíteni.

Ján Slota szlovák miniszterelnök például teljes képtelenségnek nevezte a szlovák és a magyar történelem közös nevezőre hozását. Kelet-Európa még nem érett meg az együttműködésre, és a kooperációs akarat hiányát továbbra is a tarthatatlan történelmi sérelmekkel argumentálják, amelynek veszélyessége és esetleges hatása modellezhető a délszláv válsággal.

Ezért érdemel rendkívüli figyelmet a balkáni közös történelemkönyv-vállalkozás: ha sikeresnek bizonyul, az Európának is jó hír lesz. Mert ha a vérbe borult Balkánon sikerülhetett, akkor talán Európa más részein sem lehetetlen.

Ambrus Attila: Gótvárosi levelek (Médiaesszék, magánreflexiók) – A könyv a Szabó Csaba által szerkesztett Világhírnév sorozatban jelent meg (Kolozsvár 2010)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ