Noé és én

– Mindent,
mindenkit a
bárkába! –
kiáltott Noé,
üvöltözött.
Véreres hangja
megrázta a világot.
Szívemben
sistergő félsz költözött.
Csapatba tereltem
minden élőt:
vállalnom kellett a
poklok poklát,
sikolyos kínt.
Minden
s mindenki már a
bárkában.
Ó,
csak én maradtam
kint.

A hiányérzet ölében

Egyedül maradtam.
Most
a hiányérzet ölében
üldögélek.
Attól félek,
túlságosan görbék lesznek
útjaid,
s megárvásodnak
mohó vágyaid.
Cipőd nyomában
víz gyűlt már,
vadgalamb issza.
A horizonton túlról
hiába nézel
vissza.

(Szabad szombat-antológia * RMSZ, Szabad szombat, 2000 / 13. sz.)

1. Marianna:
   2012. szeptember 27. 17:22

   Nagyszerű versek!