Bárányi László Ildikó 1960-ban végzett a marosvásárhelyi orvosi egyetemen. Ötven évvel később könyvbe gyűjtötte egykori kollégái adatlapjait és vallomásait. Az antológia Sokaknak világítottunk címmel jelent meg az Excelsior Art kiadónál, alcíme: az 1960-ban Marosvásárhelyen Végzett Orvosok Könyve, s igen érdekes kordokumentum. A könyv mottója: ”Ne legyünk restek emlékezni, akkor se, ha fáj! Ötven év nagy idő minden ember életében, de orvosként helytállni…!”

S hogy mi fáj… Magánélet keveredik itt az erdélyi magyarság sorsával. Van, aki színes bukaresti emlékeire tekint vissza, van, aki a jövőt féli, összerdélyi magyarságban gondolkozik – olyan sokfélék vagyunk. Az, hogy nagy dolog orvosként helytállni, majd’minden írásból kicseng, hogy nem volt könnyű elhelyezkedni, továbbképezni magát, érvényesülni, a legtöbb visszaemlékezésben benne van. Büszkén felsorolt szakdolgozatok címét is olvashatjuk, más meg arról ír, hogy végigcsinálta ami rábízatott az első munkahelyén nyugdíjazásig, szürkén, de boldogan.

Ami viszont az olvasót elszomorítja, az adatlapok ”lakhelyem” rovata: nem számoltam ugyan, de fele sem él a ’60 végzetteknek ma Romániában. Az elpályázottak nagy része Magyarországon telepedett le – nyugdíj előtt vagy után, elég sokan Németországban, de akad más, távolabbi második haza is. Jelzi ez, mennyire érezték jól magukat emberként és orvosként ezek a végzettek a szülőföldön.

Többen konkretizálják a ”miért”eket. Teleki Gombos Gertrúd szövégéből idézek:
”A Forradalom után sem változott meg lényegileg semmi. Jöttek az újak, de a régi módszerekkel. – Ezektől a hivatalosságoktól mindig félni kellett, hogy mikor nyugdíjaztatnak, mikor helyeznek egy másik rendelőbe, hogy a helyedre továbbra is a saját embereiket ültessék be.
Az utolsó csepp a megaláztatások sorában az volt, amikor egy román nemzetiségű a következőt mondta: ’Du-te odata in tara ta si sa nu mai maninci painea noastra!’ (Eredj már a saját országodba, és ne edd a mi kenyerünket!) Ezek után elhatároztam a kivándorlást Németországban élő anyám után – 1996 óta élek gyerekeimmel együtt ott.”

Gergely Tamás