4. (Sakkozók 2. – Pista és István)

Másnap nyolckor, amikor Carlofranco bejött, már javában játszottak, és úgy viccelődtek egymással, úgy piszkálták, hergelték egymást, mintha évek óta barátságban élnének. Mestó odébb húzódott s Carlofranco leült a pad végére. Később többen jöttek nézni, kibicelni. Az évek alatt óriási tábora alakult meccseiknek. Még olyanok is, mint Carlofranco, akik nem nagyon értenek ehhez a sporthoz (tudomány – mondta István, játék, művészet – mondta Pista) élvezettel nézték. Általában gyors partikat, kétperceseket játszottak. Szereztek egy sakkórát, és csapkodták rendületlenül. Hamar kialakult a szokásrendjük is: hétköznap késő délutántól késő estig, legtöbbször záróráig játszottak, de előfordult, hogy – mivel a lebetonozott kerthelyiséget nem zárták, csak a padokat, a hamutartókat és nyáron a napernyőket vitték be – a küszöbön ülve vagy a kerítésnél állva tovább is folytatták.

Most hétvége van. Délelőtt. A műköves Sanyi szerint a tízezredik partijukat játsszák a kerthelyiség napernyője alatt. Mestó törökülésben ül, István normálisban, mármint, ahogy egy padon szokás. Mindketten széles karmozdulatokkal emelgetik a bábukat. István hüvelyk-, mutató- és középső ujját lecsüngetve magasra, már-már a feje fölé emeli jobb karját, s tartja, amíg ki nem ókumlálja a következő lépést. A figurához is e három ujjával nyúl, jobb karját magasba emeli, tartja egy darabig,aztán lassan helyezi a kiszemelt négyzet fölé, ott a bábu fejét csóválgatja, s hirtelen csapja a fehér vagy fekete kockára. A máskor önálló, öntörvényű Pista egyben-másban idomul viselkedéséhez, mozdulataihoz. Mi nézzük őket, nevetünk velük vagy éppen rajtuk, hozunk, ha kérnek, italt nekik.

Akadt persze, aki undorodva fordult el tőlük, megbökte a szomszédja könyökét s suttogott: „Nézd azt a két hülyét! Nemhogy dolgoznának!” Barátaimhoz nem jutottak el ezek a szavak, de amennyire megismertem őket, ha eljutnak is, fütyültek volna rájuk. Főleg István, aki, ha formában volt, kegyetlen humorral tudta megszégyeníteni, aki azt megérdemelte. Még Mestót is, pedig ő nem érdemelte meg. Őt nem szavakkal, hanem a győzelmekkel: italban játszottak, és volt, amikor István 300-nál több kiskonyakot nyert tőle, persze csak tizenvalahányat vasalt be rajta. Mert nagyon szerette Pistát, és ismerte szegénységét.