– vele (képzelt) beszélget Kerekes Tamás

Roy Beant 1882 augusztusában nevezték ki Texas nyugati része, a Pecos-folyó mentén lévő területek békebírójának. Nyaka körül ott őrizte hajdani mozgalmas múltjának emlékét, a kötél nyomát, amellyel majdnem felakasztották. Miután bíró lett, irodáját egy kocsmában rendezte be, ott hozta meg ítéleteit és árulta ihatatlan pálinkáját. A nagy tiszteletnek örvendő bíró szavajárása az angol Hear ye! Hear ye! – Figyelem! , Figyelem! – volt, ezt kiáltotta mindig, mielőtt felolvasott volna egy idézetet a Bibliából vagy az 1857-ben megjelent Revised Statutes of Texas-ból, a szokások és törvények gyűjteményéből, amelyet kénye kedve szerint értelmezett. A legenda szerint igazi költő veszett el benne, ítéleteit roppant módon kiszínezett stílusban adta elő. Így ítélt például kötél általi halálra egy mexikóit:” Az idő múlik, évszakok jönnek, évszakok tovatűnnek; lesz illatos virágba tobzódó tavasz, a szikrázó égboltot forró lepellel bevonó nyár, aranyos fényben tündöklő ősz, és végül szomorú, borzongató széllel érkező tél. De te, Carlos Robles, már semmit nem láthatsz mindebből, te nem leszel már itt, mert ez a bíróság úgy ítélkezett, hogy kísérjünk el téged a legelső fáig, és ott nyakadnál fogva akasszunk fel, ott lógj halálod, halálod pillanatáig, te mocskos, penészszínű sáralak.”

– Ki az írói alteregód? Egyáltalán szükséges van ilyenre hisz emblematikus jelenség vagy Magad is.
– Igen, van, a Rumnaplóban, Moberg:
„Utálta a rum ízét, mégis tíz perc alatt kivégzett egy üveget, hogy aztán összehányja magát, és szétcsússzon. Kizárólag cukrozott kiflit és spagettit zabált, amit abban a pillanatban felöklendezett, amint berúgott. Minden pénzét kurvákra költötte, és ha valami különlegesre vágyott, elment egy-egy alkalmi homokossal is. Pénzért mindenre hajlandó volt. Ő vezette a lap bűnügyi rovatát. Sokszor napokra nyoma veszett. Ilyenkor a La Perla legmocskosabb lebujaiban kellett felhajtani, azon a környéken, amely annyira borzalmas volt, hogy még a térképeken sem tüntették fel”. Csak a lerobbant kocsmákban érezte otthon magát. Eredetileg Svédországban élt, nehéz volt őt elképzelni a skandináv tájban, ahogyan a szánkón vagy sítalpon siklik és boldogan él egy hideg, hegyi faluban.
Két évig volt a New York University hallgatója, egyszer a Hatodik sugárúton tartóztatták le, amint kutyát utánozva lehugyozott egy tűzcsapot. Ezért tíz napra ítélték a new york-i városi börtönben. Elmenekült, egy Ázsiába tartó teherszállító hajón kapott melót, aztán kötött ki csak az újságírásnál kötött ki. Húsz évvel nézett ki öregebbnek koránál, piától felpüffedt a teste, és bármilyen laphoz szegődött is, mindenhonnan kirúgták.
Egy könyvön dolgozott, aminek az Egy furcsa világ szükségszerűsége címet adta, melynek főhőse egy papnak öltözött kannibál. Egyébként is lenyűgözte a kannibalizmus, egyszer mesélte, hogy a börtönben nagyon megvertek egy szerencsétlen piást és ő arra kérte a börtönőrt, hogy kanyarítson ki egy darab húst a lábából, mielőtt agyonverik.”

– Beszélnél egy kicsit a kannibalizmusról?
– Igen. Az emberi történelemmel való valóságos szembenézés eredménye ez a munumentális, de annál izgalmasabb munka, mely az emberi történelemről szól, benne a feledés és emlékezés központba állításával. Tabukat döntögető munka, mely rávilágít a holocaust történelmi eredőire.Tudnunk kell ugyanis, hogy először a búr háborúban zárták az angolok kollektíve a búr népet koncentrációs táborokba – politikai okokból. Tegyük mindjárt hozzá, hogy a cheyenne nép és ceherokee törzs átköltöztetése a rezervátumokba egy tál rizs nélkül, mindkét indián törzs kollektív megsemmisülésével járt a hosszú éhínség és a fagy által. A British Múzeumban járva különös dísztárgyat láttam egy cheyenne törzs által az isteneknek emelt díszkápolnában:egy üres bourbon üveget. Így adtak hálát az isteneiknek, hogy a fehér nép megajándékozta őket a tüzes vízzel. Szomorú ereklye volt nekem. De hát nincs vidámabb, mint egy Vlad Tepes névre kiállított magyarságigazolvány, s ha a Drakula legendára gondolunk, akkor rögtön tudatnunk kell, hogy hét magyar törzs vérszerződése megelőzte az időben a román vérivó bajnokot, de mindjárt meg is nyugodhatunk, ugyanis kiderült, hogy Drakula gróf francia leszármazottja Franciaországban vérbankot üzelmeltet, akkor föl is derülhet képünk: a vér nem vált vízzéA kannibalizmust, melyet Sztálin a szovjet alkotmányban csak az ötvenes években tiltott meg, ősrégi előzményekre mutat vissza. Jelene is van, melyett élet Hannibal Lecter példája, de a tavalyi év történetéhez tartozik az a két német férfi, akik az interneten vették fel a kapcsoltot és egyeztek meg abban, hogy az egyik megöli és felfalja a másikat. Vannak olyan törzsek, melyeknek tagjai önként ajánlják fel magukat vezetőiknek, isteneiknek. Arról tudtunk, hogy a kínaiak előszeretettel vágják ki még élő tibetiekből a májat, s szívószállal szürcsölik még élő tibetiek fejéből az értékes agyvelőt. Értékes testrész az emberi hasnyálmirigy. És ki nem hallotta az Andokban lezuhant sportcsapat tragédiájáról, melyet a túlélők csak úgy úszhattak meg, hogy elfogyasztották meghalt társaik tetemét. És mélyen vallásosak voltak. Nagy úr a kényszer.
Egy Lopes nevű utazó számolt be az anzicos nevű népről,melyek huszonnyolcnál is több nyílvesszőt képesek sorozatban kilőni nyilaikból, mielőtt az első visszahullana.Őróluk írja Lopes úr, hogy emberi testrészeket tartanak mészárszékjein, de arra is akad példa, hogy egyesek beláfaradva az életbe, nagylelkűségből, vagy erényeiket fitogtatva, kiváltságnak tartják, hogy magukat felajánlatják uralkodóiknak, akik jóízűen elfogyasztják alattvalóikat. (Idi Amin hűtőszekrényére sem lennék kíváncsi.)
„Nyugodtan (vagy éppen nyugtalanul, ki-ki vérmérséklete szerint) eltöprenghetünk azon, hogy mármost melyek azok a legfőbb erények egy későközépkori igaz európai keresztény szemében, melyek leghívebben szolgálják hitének mererősítését a pogányokkal szemben. Elgondolkodhatunk azon is, hogy Lopes úr ekképp kivetített értékrendje szórványjelenség volt-e, vagy tökéletesen beilleszkedett korának hagyományso kultúrális rendszerábe, miként az anzicos nép kultúrájába a humánmészárszék. Végtére is, amibe belenövünk, az a természetes a számunkra. természetes, hogy a rabszolgákat szállító hajókinkat szentjeinkről nevezzük el, mint ahogy egy téesz csak Arany Kalász, Petőfi, vagy Dózsa, természetes, hogy a nagymama lekvárt főz, a gyári élelmiszer teli van E-vel, a diplomata úgy megy át a közlekedési dugón, mint Mózes a Vörös-tengeren, Madona magához nyúl éneklés közben, magar ember hepi börzdéjt énekel születésnapkor, a tévéhiradó időjárásjelentéssel zárul, a minoszoknya télen jön divatba. Bianka nem néz bokszmeccset, Gerzson bableves után kitörli kenyerével a tányért, mert utána tészta következik, természetes, hogy a Nap kering a Föld körül, és völgyet keres a patak, nem a magas dombot.”

– Szereztél-e igaz barátot a Pokol Angyalai közt?
-Igen. Bobo Pretam volt a neve.
„A Pokol Angyalai felhímzett emblémája, amit „színeknek” hívnak, egy szárnyas koponyát jelenít meg, mely bukósisakot visel.
Kevéssel a szárnyak alatt az MC betűket figyelhetjük meg, mely felett egy szalagon a Pokol Angyalai felirat látható. Ez alatt az alapszerv száma és földrajzi fekvése, mely legtöbbször a bázis nevének rövidítéséből áll. Mind e jeleket általában egy ujj nélküli denimdzseki hátára hímzik.
Mindemellett megfigyeltek delikvenseket, akik különböző Luftvaffe jelzéseket és a német Vaskereszt reprodukcióit hordják.
Sokuk szakállas, és hosszú, általában gondozatlan hajviselettel rendelkezik.
A Pokol Angyalai jól megfigyelhetően a terjedelmes, nagy teljesítményű, amerikai gyártású motorkerékpárokat (elsősorban a Harley-Davidsont) kedvelik. A klubtagok általában beceneveket használnak, körön belül ez a „hivatalos” nevük, és a klub listáin e neveken szerepelnek. Némely alapszerv azt javasolja, hogy a belépőket tetoválják, ennek ára benne van a felavatási díjban.
Feltehetően az önmeghatározás szempontjából a legjelentősebb közös nevező a Pokol Angyalainak általános érvénnyel említhető közös mocskossága. A velük kapcsolatba kerülő nyomozótisztek folyamatosan arról tudósítanak, hogy ezek az emberek és társnőik, olybá tűnnek, mint akiknek azonnali folyóvízre, ill. forró fürdőre van igen nagy szüksége.
A belső keletkezésű (az író a csoporttal élt egy darabig) szociográfia írója én vagyok (Hunther Thompson), akit gonzó újságírás nagy öregjének titulálnak – a mai magyar sajtónyelv a kajakbaszás és feka csávó kifejezéseket köszönheti nekem . A csapat: Láncokat, napszemüveget és zsíros Levi’-seket viselő horda, az őket körüllengő izmos bűz a keményen kopogó egyenruhákból szivárgó régi zsír illata.
„Minden frissen bezupált Angyal azzal érkezik, hogy vadonatúj famert hoz a beavatásra, házilag ujjatlanítva, s a hátán pedig címert.
A beavatási szertartás rituáléja páholyról páholyra változik, de a fő attrakció mindenhol a regruta új egyenruhájának bemocskítása. Lavórnyi hugyot és kutyaszart gyűjtenek az összejövetel előtt, hogy aztán az új fiú fejére öntsék pogány-profán keresztelésként. Vagy leveszi az összes ruháját, és pucéran vigyázza, hogy a genny-lavórt a ruhájára öntik, és a többiek gondosan beletapossák. Ezt pedig addig kell hordania, míg le nem rohad róla.”

– Mit jelent számodra a tisztaság? Erkölcsi értelemben is, de úgyis, hogy vagy Te véle?
– Egy süketnéma Angyalt megállított a rendőr Santa Cruz közelében a tengerparton vasárnap délután, a motoros büszkén viselte cuccát. „Vegye ezt le”, írta a rendőr nagy udvariasan a Némának egy noteszbe, s ő levette farmerdzsekijét, ám ezzel láthatóvá vált a másik Hell’s Angel jel a bőrdzsekije hátán. „Vegye le azt is”, parancsolta a már bosszús járőr, persze ezúttal is a noteszbe skribált. És a bőrjakó alatt pamuting volt, de azon is a klub színei. „Le vele” kiabált idegesen a zsaru, az ing alatt alsóing, erre tollal rajzolva a jel… „Oké, Okostojás, de most már vedd le azt is” írta a közlekedési rendőr a hisztéria határán. Gúnyos vigyorral a Néma levette az alsóinget, jól felszívta magát, hogy tündökölhessen a mellkasára tetovált jel, A járőr őrjöngve elhúzott. A Néma csak vigyorgott, mert az alsónadrágja alatt is ott figyelt a szárnyas halálfej.
Néhány név a csapatból:
Kisjézus, Gnóm, Sólyomfasz, Zorro, Csülökcsont, Csavargó Terry, Piszkos Ed, Kacsa Chuck, Mocsok Phil, Aggregátor Charley, Bolondkereszt, Puff, s az Állat…
A vezetők:
Terry:
190 centi, 95 kiló, gyúrt karok, kendermagos szakáll, vad, vibratív viselkedés, mely nem számolt azzal, hogy enyhületet hoz bármely személyzetis szakember lelkületére. Életének 27 éve alatt elborzasztó rendőrségi adatbázist halmozott fel, szerepelt benne a szemérem elleni erőszak is, noha ez a nyilvános és többrendbeli kinyalás delictuma volt.
Bobo Pretam:
Úgy nyerte el az alelnökséget, hogy három Angyallal verekedett meg egy éjszaka. Pótolhatatlan tömegoszlató, a rakpart irodalmi kávéházainak rozmárja. „Nem volt túl kényelmes bebaszni vele”, mondja Hunter.
Egyszer úgy érezte, hogy folt esett a becsületén, kicsúszott a smasszerek karmai közül és egy karateütéssel szétcsapott egy tizenöt centis márványpadot az Igazságügyi palotában, amikor tárgyalásra vezették.
„Még a rendőrség is csak ördögi vággyal nézegette, melybe vegyült egy kis respekt.”
Törvényen kívülieknek ábrázoltam őket, veszteseknek, ám erről a bandatagok azt mondták később: Lehet, hogy vesztesek vagyunk, de oltári zrít csinálunk a kifelé vezető úton.”

– Mi a jó mű titka?
– Egy mozgó rendőrségi labor felszereltsége: néhány zacskó fű, hernyó bőven (heroin) kokain, meszkalin,lsd, éter és tequila, amil-nitrit. Az írástechnika mellékes.