Aberráns módon píszí korunkban jól esik, ha nagynéha kiborul a bili. Íme, egy példa. A történet látszólag ott kezdődik, hogy 2010-ben francia tudósok kiástak egy új dinoszaurusz fajt. A néhai állat a törpe Titanosaurusok nem túl népes családjához tartozik, és a taxonómiai keresztségben az Atsinganosaurus velauciensis nevet kapta. Szép. A történet igazából ott kezdődik, hogy a sokmércésen píszí mioritikus sajtó kis késéssel, 2012 nyarán (amikor egyáltalán nem volt uborkaszezon a romániai közéletben, de talán éppen ezért) szintén kiásta a törpe szauruszt, és a Sarkozy elnök leköszönését követő, gyorsan hűlő francia-román barátság időszakában dörgedelmes hadjáratot indított a francúzok újabb románellenes akciója ellen.

Nevezetesen: az atsinganosaurus nevet (magyarul cigányszaurusz) azért akasztották rá a szegény párára, mert úgymond, hasonlít egy román rokonára. Tehát, a cigány az tulajdonképpen román. Tehát, a románok cigányok. (Tudnak követni?) És ez, kérem, sértés. Vért kíván!
Az igazság azonban megint máshol van. A vicces kedvű francia taxonómusok azért adták éppen ezt a nevet az illető hüllőnek, mert vándorolt. Értsd, az ázsiai területekről, ahol eredetileg élt, elindult Nyugat felé. Vagyis nomád volt. Mint a cigányok. Rettenetes, nem?
Mellesleg ama dinórokon körül, amire a román sajtó hősei hivatkoznak, szintén volt némi taxonómiai bonyodalom. Őt a híres-hírhedt Nopcsa Ferenc báró testvére találta meg a család hátszegi birtokán, 1895 körül. Szintén törpe titanoszaurusznak bizonyult. A báró a rá valló nonsalansszal elnevezte Titanosaurus dacusnak (értsd, a dák titán). Na, akkor ebből nem lett semmiféle diplomáciai jegyzékváltás. Igaz ugyan, hogy 1932-ben egy Friedrich von Huene nevű német kolléga Magyarosaurus dacusra keresztelte át a hüllőt, de hát, kérdem én, mit bizonyít ez, azon kívül, hogy a konjunktúrák így működnek. Lett már hasonló algoritmus szerint a Szántaiból Santai, a Molnárból Molnar vagy a Szilágyiból Silaghi.
Amúgy a „körbesértegetésnek” van egy historikus iskolapéldája. A szifiliszt franciakórnak nevezték az olaszok meg a németek, olaszkórnak a franciák, spanyolkórnak a hollandok, lengyelkórnak az oroszok, kereszténykórnak a törökök, britkórnak a tahitiak, ésatöbbi, ésatöbbi. Hogy a franc essék beléjük, mármint az elnevezésekbe, mondjuk még ma is, mi magyarok. Lehet, hogy még sem olyan píszí az ember, mint amilyennek a tolerancia zászlóvivői láttatni szeretnék?
Ez az egész nyári cirkusz kicsit arra is emlékeztet, amikor, teszem azt, Bölöni László futballedzőt a mi Locinknak titulálja a román sajtó, ha épp győzelemre vezeti csapatát valamelyik nemzetközi arénában, ha viszont netalántán veszít a csapat, akkor simán lebozgorozza. Na, hát ennyit a píszíről, hazai kiadásban.

(Forrás: eirodalom.ro)

1. Keszthelyi György:
   2012. október 3. 16:33

   Létezik itt egy olyasmi, hogy: La betie cu Marx (Dinescu verse). Rá lehet keresni. Nos, beindult a Káfé-gépezet és néhányan fordításokra vetemedtünk.
   Berlinben valami hézag lett az órákkal — a vers zárósora szerint. Úgy tűnik, a vers magva ma is érvényes, sőt, egyre növekszik, tágul, átvetítődik minden valószínűség szerint a távoli holnapokra is, míg végül eltűnik fogaskerék, rugó, óramutató. Az ember csak beszél, okoskodik, aztán rádöbben, hogy tulajdonképpen nem is létezik már.