Dezső és Juliska balladája

Dezső és Juliska boldogan éltek, amíg meg nem haltak. Nem éppen balladai befejezés, ezért tettük kezdőmondatnak, az ősi formula nagyjából azt sugallja, hogy a kezdeti nehézségek, félreértések és akadályok leküzdése után, ha két ember egymásra talál, akkor a mindhalálig szóló boldogság vár reájuk. Ez a népmesei megoldás, a balladai pedig a másik felet engedi győzni, olyankor a teremtésben jelenlévő negatív erők átmenetileg nyerésben vannak, ezáltal megfosztva két szerelmest a rájuk váró, és a fiatalság helyzeti magasából végtelennek tűnő együtt tölthető évtizedektől. A mindentudó mesemondó, és a balladákat teremtő képzelet a valóság anyagából válogat, és memento moriként odateszi a történet végére, hogy bizony így is, úgy is halál a vége.
Dezső, jó néhány évvel történetünk után, egy télen, erősen boros állapotban egyszerűen elaludt a hóban, s mire rátalált valaki, addig kifagyott belőle a lélek. Szép halál, mondják, akik élnek, és gyötrelmesnek képzelik a befejezést. Juliskát rokonai betették egy szociális otthonba, ahol még éldegélt pár évet, mielőtt nyugodalmasan elvitték betegségei. Mindkettőjüknek az átlagosnál hosszabb élet jutott, pedig egészséges életmódnak hírét sem hallották, vizet ritkán ittak, ellenben a modern életformára jellemző stressz és idegeskedés is távol maradt életüktől. Az összegző elemzés mindössze annyi, éltek s meghaltak, mint annyian mások. Míg itt voltak kevesen számoltak velük, félrehúzódtak, nem töprengtek az élet értelmén, néhány szabályt elsajátítottak a közös törvénykönyvből, ami elég volt a saját sorshoz.
A balladai vonás sem maradt ki életükből, a halál és a szenvedély hatalmas kavargása, amely útjába áll két egymást kereső szív boldogságának. Valakinek meg kellett halni, hogy ők egymásra találhassanak, és majd két évtizedet egymás mellett leélhessenek.
Dezső is, Juliska is az arra alkalmas életkorban megházasodtak, gyermekeket neveltek, akik felnőttek, és elhagyták a szülői házat. A városok szinte szívták ezekben az évtizedekben a fiatalságot magukba, a paraszti életforma szétesett, a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok sokkal kisebb létszámot foglalkoztattak. A hegyre szorult napszámos réteg már idős volt a váltáshoz, a fiatalabbak elszöktek bányásznak, ipari munkásnak, egy kényelmesebb rabszolgaságba. Dezső is dolgozott az állami gazdaságban megbízhatóan és lelkiismeretesen, meg is becsülték, még lakást is kapott. Egy nagyüzemi szőlőtábla közepén valahogy megmaradt egy présház, meghagyták, hogy az ott dolgozók tudjanak munka közben valahová behúzódni, ha elkapná őket a zápor. Itt lakott a feleségével, s munka után meg a szabadnapjain dolgozott a gazdánál. Mígnem az állami gazdaság a folyamatos modernizáció és a megállíthatatlan fejlődés jegyében áttért a helikopteres permetezésre. A robajos nagy szitakötő alacsonyan szállt az ültetvény fölött, szórta a mérgeket, és Dezsőék lakása fölött elszállva a légörvény összedöntötte a vályogból épített présházat. Dezső felesége éppen benn tartózkodott, a ráomló tető agyoncsapta. Talán kiszalad, ha józan állapotában éri mindez, de Tilda ritkán volt józan.
Dezsőt beköltöztették egy másik, hasonló épületbe, bútorzatát, ami menthető volt, átszállították. Tilda temetéséhez munkáltatói és szakszervezeti segélyt kapott.
Hanem egyedül maradt. Ötvenöt évesen, bár sosem volt szép fiú vagy szép ember, úgy érezte, az élet még tartogat neki valakit. A hegyen lakó kisszámú népesség a szűkös választék. Ki is nézte Dezső az egyetlen szóba jöhető jelöltet, Juliskát. A nagy egymásra találás akadálya az az apró, de mellékesnek semmiképp nem nevezhető ténykörülmény volt, hogy Juliska nyugdíjas férjével házasságban élt, már unokái voltak akkoriban, és esze ágában sem volt nemhogy szerelembe esni, hanem egyáltalán észrevenni a gyakran megjelenő férfi szándékát. Pedig Dezső tőle szokatlan hosszú beszélgetésekbe bonyolódott vele, és olyan messziről indított költői mondatokkal csomagolta szándékát, hogy a férfinak asszony kell, nem jó így egyedül, az tisztán tartja az embert, még arra is célzott, hogy a férfiasság is rendben van, ami az ő korában már nem általános egyértelműség. Juliska fiatalasszonyként belehízott az anya- és feleségszerepbe, megállapodott nyugalomba értek a férjével, aki szép derék ember volt valamikor, csak nevetett ekkor, mit nem gondol ez a hóbortos Dezső. Kereskedjen máshol. Dezső csak nem tágított.
A reménytelen szerelem minden tünete egyszerre jelent meg rajta. Munkájából el-elszökött Juliskához, ami csak néhány percnyi találkozást vagy távoli szemlélődést jelentett, de a hegyi távolságok ismeretében ezek órányi távollétet jelentettek. A gazdaság munkamoráljában ez alig tűnt fel valakinek, jó szocialista rendszerességgel ott mindenki annyit pihent, lógott, amennyit nem vettek észre. De a napszámos munkában igencsak számon tartják a jelenlétet, és a végzett munkát. A Gazdának sokan árulkodtak, az csak legyintett: – Ti is voltatok már szerelmesek! – Dezső kevesebbet ivott, két-háromnaponta borotválkozott, pontosabban, mivel maga nem boldogult ezzel a szépészeti beavatkozással, remegő kezével összekaszabolta volna magát, ezért fizetnie kellett minden alkalommal. Adott az öltözetére, és időnként csak megállt, és nézett maga elé, mint aki sokat ivott, és nem tudja, hány óra van. Amit fiatalok esetében bájosnak és szépnek találunk, az bizonyos életkoron túl nevetségessé válik. Dezső a maga chaplini apró figurájával, rongyaiban és a hódító hím imponáló gesztusaival, testtartásával maga volt a reménytelen szerelem karikatúrája. Nevették sokan a hegyen, mert ott nem marad semmi titok. Ajánlották többen is, hogy kommendálnak neki feleséget innen-onnan, akad olyan, aki hozzáköltözne, főzne rá, megfoltozná gatyáit. Dezső már hallani sem akart ilyesmiről. Csak lehunyta a szemét, máris Juliskát látta maga előtt.
Sziklabércek leomlottak volna ekkora kitartó ostromtól, csak Juliska maradt süket és vak. A férjnek kellett közbeavatkoznia, aki mindent látott. Eleinte nevette a többiekkel, de aztán úgy gondolta, egy férj becsületébe gázol az, aki a feleségét környékezi. Egyszer elkapta Dezső gallérját, és mintha fiatalkori ereje tért volna vissza, szinte fölemelte a tehetetlen udvarlót a földről. Keresetlen szavakkal hatalmas verést ígért neki, ha még egyszer meglátja az asszony közelében, és néhányszor pofonvágta szemtanúk jelenlétében. Dezső puccerként szolgálta le a katonaidejét, s a második világháborút is ebben a dicsőséges tisztiszolgai minőségben küzdötte végig a magyar hadsereggel, nem volt számára szokatlan a pofon és az a mód, ahogyan inzultálni szokták a gyengébbet. De ez a mások és Juliska szeme láttára végrehajtott megalázás nagyon összetörte. Sírva, zokogva távozott a helyszínről, ment a Gazdához, egyetlen bizalmasához. A Gazda a legjobb borából hozott neki, az asztalhoz ültette, s úgy beszélt vele, mint férfi a férfival. Egyszer történt ezelőtt ilyesmi, amikor a Gazda pár évig börtönben volt, s amikor visszatért a hegyre, Dezső el volt szegődve máshoz. Neki, ugye, élnie kellett. Ki tudhatja, mikor jön ki az elzárásból, hát ő ment a megélhetés után. Akkor még nem volt állami gazdaság. A Gazdával mindketten sírtak akkor. Azóta nem szegődik máshoz. Nem mondom, télen, amikor nincs munka, akkor elvállal egy kis erdei munkát a tüzelőért. Most egykettőre elázott a nehéz vörösbortól, és hangosan zokogott. Nem tud rajta senki segíteni. De meglátják még azt, hogy kicsoda ő! Nem hagyja a sérelmet! Szét fogja loccsantani annak a gazembernek a fejét. Amikor berúgott, napjában egyszer-kétszer, akkor elismételte sokszor, tanúk előtt, hogyan fogja szétverni a Gamplett fejét. Később erre sokan emlékeztek.
És nehéz szívvel jobb belátásra tért. Elkerülte az asszonyt. Gyávaságból-e vagy józan megfontolásból, nem tudhatjuk. Dolgozott, mint a gép, ivott, mint a kefekötő, látszólag úgy élt, mint azelőtt.
Mígnem egyszer alkonyattájt, ballagott hazafelé, és rövidítésképpen átvágott egy szőlőskerten. Gamplett, Juliska férje, szintén ugyanott jött szembe, hátán egy köteg ágfa, kezében fejsze. És ugyan közel sem voltak a vetélkedés tárgyát képező nőhöz, Gamplett mégis ledobta a fát, és kezében a fejszével rátámadt Dezsőre, hogy nem megmondta, ne kerüljön az asszony közelébe, mert nagyon megjárja. Dezső, lelkében még izzó fájdalmakkal, most igazán bűntelennek érezte magát. – Péter bátyám, mondta békésen, hát csak megyek haza. – Az csak tovább hergelte magát. – Akkor miért nem az úton mész? Miért itt csámborogsz a más szőlejébe? – A maga szőleje? Maga mit keres itt? – De az öreg csak jött közelebb a fejszével. Benne is volt egy kis nyomás, hergelte bele magát az indulatba. Dezső vállán az ásó volt, forgatásból ment hazafelé. S amikor nagyon közel jött az öreg, akkor odacsapott az ásóval. Annak mégiscsak hosszabb nyele van, mint a fejszének. Nem volt benne indulat, inkább félelemből tette. Az öregnek egyből vérbe borult a feje, és leesett a tőkék közé.
Az emberi koponya eléggé ütésbiztosra van megszerkesztve, Dezső ásója a kemény koponyacsonton megcsúszott, és inkább megskalpolta, mint agyonütötte. Erről ő természetesen nem tudott, futott a Gazdáért meg Juliskáért, ahogy a lába bírta. Mire odaértek, az öreg már lábon volt, botorkált kicsit, és nagyon meg volt ijedve a rengeteg vértől. Együtt betámogatták, belediktáltak egy pohárka törkölyt, lemosták, és akkor látták, ő maga is megszemlélte a tükörben, hogy semmi komoly. Kötést tettek rá, és lefektették. A Gazda ajánlotta, hogy kihozza az orvost, de maga a sérült tiltakozott a legjobban.
Amit nem tett meg Dezső harcias önvédelme, azt elintézte a hitvesi gondoskodás. Juliska a sebgyógyulás érdekében a népi hagyományra támaszkodott, és petróleumba áztatott kötést tett a sebre. Ez, vagy az ásó tette-e, nem tudható, csupán annyi, hogy Gamplett meghalt harmadnapra vérmérgezésben. Volt rendőri vizsgálat, boncolás, egy ideig nagyon úgy nézett ki, hogy Dezsőt elítélik, nem látja évekig Isten kék egét. De a Gazda ezt is elintézte, a bírósági tárgyaláson mint szemtanú szerepelt, és előadta, hogy ő látta az eseményeket, Dezső jogos önvédelemből cselekedett, és nem állt szándékában kioltani áldozata életét. Dezsőt is kikérdezték a bíróságon, ahányszor belekezdett valamibe, mindig csak megállították, hogy ne erről beszéljen, hanem arról, amiről kérdezik. Azután már csak azt hajtogatta: nem értjük egymást, nem értjük egymást. Az előzetesben a rendőrök kicsit verték is Dezsőt, de csak azt tudta ismételni, hogy Gamplett támadt rá, ő csak védekezett, és rögtön a segítségére sietett, amikor leütötte. Nem bántott ő még senkit életében.
Szabadlábra helyezték, a hegy közvéleménye egyetértett a törvény ítéletével. Juliska pedig átköltözött hozzá, ha már így alakult.