Interjú Demény Péterrel

Most, hogy Demény Péter a Román Kulturális Intézet tagja lesz (nagyon reméljük!), megnő az érdeklődés személye iránt. Ezért a jelen interjú – ami ugyan más céllal készül (korábbi interjúm kiegészítése, aktualizálása érdekében), viszont tartalmazza mégis a… legidőszerűbb tudnivalókat a kolozsvári költőről, szerkesztőről.

– Több, mint tíz éve készítettem veled a mai napig talán egyetlen interjúm. Közben történtek dolgok veled is, körülötted is, kezdjük talán a legutóbbival. Kilövik alólatok a lovat, eltűnik talán a Látó, melynek szerkesztője vagy, voltál, mi is a helyzet?

Nem tudjuk, mi a helyzet. A román politikum és közélet – tehát a tágasabb környezet is – levantei, a románok sokkal jobbak, mint mi, azaz eredményesebbek. Egyelőre fegyverszünetnek tűnik, de ki tudja…

– S a Látóhoz te tulajdonképpen “átlovagoltál”, talán a Kriteriontól. De azért mindvégig “könyves ember” maradtál, ha mást nem, antológiákat szerkesztesz…

Nem a Kriterontól, hanem a Polistól. Könyves ember voltam, maradtam és leszek. Vagy hát irodalmi ember, aki szövegekkel gyürkőzik, azoknak örül vagy azoktól búsulja el magát. Embereket szerkesztek, szinte azt mondanám. :)

– Közben saját könyveid jelentek meg, sõt, meséskönyved… (Jó, látom a könyvek címét a blogodban, de a jó, ha magad mondod el.)

Mióta van egy lyányom, megváltozott az életem, s ez az új műfajokon is látszik: gyermekversek, meseregény… Szeretném, ha vadalmafa lennék. :)

– Látom, hogy fordítottál, s nem is egy román nyelvű könyvet… Honnan a román tudás, csak nem Kolozsváron szedted fel…? Nem is tudom, hogy hol nevelkedtél… (Jó, tudom, hogy Kolozsváron, esetleg részletezd!)

Egy tömbházudvarban nevelkedtem, román gyerekekkel fociztam és bújócskáztam, könnyen megtanultam románul, román szakon végeztem az egyetemen. És szeretem, mert érdekel, érdekel, mert szeretem. Fordítok és olvasok, illetve a Verzáék Vicája. Ha már itt élek, nem hagyhatom ki. És miért is hagynám? Caragiale, Cioran, Eliade, Bănulescu…

– Cseke Gábor írt kísérletedrõl, hogy románul írsz meg publikálsz. Hogyan, miért?

Egyszer csak megszólalt bennem a román – én csodálkoztam a legjobban. Van, amit románul másképp, könnyebben el tudok mondani. Ha jön, miért gyűrném vissza?

– Ötven évig nem igyekezett magyar író román nyelven publikálni, s a románok sem nagyon szorgalmazták a magyar irodalom megismerését. A magyar fejek, pennák többnyire Budapest felé fordultak. Jó az, vagy rossz, hogy az erdélyi magyar irodalom nem “vegyült” a románnal?

Rossz, egyértelműen. Kevesebb humor, merevebb humor, tanárbácsis göcögések. Egy román eleve a humorban él; szerintem a román színészek azért zseniálisak, mert nem kell felkutatniuk magukban a másikat, csak „hozzák”. Több játékosság, több lazaság, másfelől furcsa melankólia.

– Saját blogot vezetsz, miért éred a szükségét? Nem a papírközlésen van továbbra is a hangsúly? Nem az számít…?

Nekem minden számít, a blog is. Ott könnyedebb tudok lenni, nem kell annyit indokolnom. Meg hát bennem mindig is megvolt ez: a Krónikában közölt glosszáim, melyekből egy kötetnyit gyűjtöttem össze, nemsokára megjelenik, nagyon is blogosak, csak a felületet kellett megkeresni-megtalálni hozzájuk. Meg aztán, a mai világ sok-kommentes, és én élvezem, ahogy hatnak az írásaim az emberekre.

Kérdezett: Gergely Tamás

2012 szeptemberében

1. Marianna:
   2012. október 9. 08:59

   Nagyon érdekes interjú! Örülök, hogy olvashattam!

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ