Torte néni

Tortevosz, vagy magyarosan Torte néni, legidősebb lakója a völgynek. Gyermeke nem születetett, férje aránylag fiatalon elhagyta az árnyékvilágot, rokonai elhaltak sorban, évtizedek óta egyedül él a hegyen egy présházban, megműveli szőlőjét, egy letűnt életforma élő múzeuma. Kilépett az idő és a pénz korlátaiból. Vagy sosem tartózkodott ott, őriz egy hibátlan szabad életformát. Öreg, gyenge asszonyként rászorul néha mások segítségére, de soha nem kéri ingyen. Kevés borát eladja, az a pénz elmegy adóba, mert azt fizetni kell akkor is, ha valakinek nincs jövedelme, de van présháza és földje. Az állam abból tart hadsereget, működtet iskolákat, egészségügyet, támogatja a sportot és a szabadidő hasznos eltöltését. Torte néninek ezekre nincs szüksége, de adózni mindig kellett annak, akinek van valamije, a nincstelenektől hiába is próbálnák beszedni, így van ez rendben. A téesz által elvett, (hivatalos szóhasználattal: beadott) földek után földjáradékot kap, hetven forintot havonta (tíz doboz cigaretta ára), az megy egyenesen a takarékba, ebből már összegyűlt rég egy rendes temetés költsége, mert szégyen lenne, ha szociális alapon az állam temetné el harmadosztályú koporsóban. A tisztelendő úrnál van a takarékkönyv, ami fölötte van a szükséges összegnek, az az egyházé lesz. Így el van rendezve minden.
Dezső két liter pálinkába számol egy napszámot, most ketten jönnek fél napra, kivágni az akácfákat. Pálinkája onnan van a néninek, hogy a sok gyümölcsfa minden hullott és el nem fogyasztott gyümölcse megy a cefrés hordóba, s amikor Schmidt Vilmos viszi főzetni a sajátját, akkor elfuvarozza Torte néniét is. Harminc-negyven liter pálinka olyan valuta itt a hegyen, amiért minden nehéz, embert próbáló munka talál elvégzőt.
Az akácerdő egyszerűen benőtt a területre. Nem is bánta eleinte, még a kecskét is máshová kötötte, le ne rágja a fiatal törzseket, hadd fejlődjenek a husángok, így is akkora a terület, hogy nem bírja munkával. Megerősödtek, megnőttek az akácok, kar- és combvastagságú törzsek sudaraznak sűrűn, de az akácnak olyan a természete, hogy terjeszkedni akar, a művelt, föllazított földben előreküldi a gyökereit, és újabb területeket akar meghódítani. A magasba nyurgult erdőcske már nehéz árnyékot terít a veteményesre, mindenképpen halálra van ítélve.
Ennyi fát kivágni, földarabolni két embernek nem sok, de nyár van, nem éppen favágásra való idő, másrészt Torte néni ide tavasszal veteményezni akar, tehát tuskóstul, gyökerestül kell kiszedni a fákat.
Torte néni, akárcsak Dezső, virradat előtt kel, hogy a világosság a munkában találja. A meleg nyári napoknak ezek a munkára legalkalmasabb órái. Torte néni a reggel hűvösében dolgozik addig keményen, amíg el nem fárad. Kapálja a szőlőt, kukoricát, permetez (csak félig tölti a tízliteres kannát), szárazságban vizet hord a veteményeire, egy napszámos tempójával és kitartásával. De csak addig, amíg elfárad. Két-három órányi intenzív munkát bír, ennyi kell is az egészséghez. A nap többi része már csak pihenés, ahogy ő mondja. Ez nem jelenti azt, hogy üldögélne, vagy semmittevéssel telnének az órák. Fölballag a pincéhez, megreggelizik, és enni ad az állatainak. A disznónak, kecskének, kutyának, baromfinak. Felseper, pakol, kigondolja, mit főzzön ebédre. Kimegy a zöldségeskertbe az ebédhezvalókért, ottragad fél órát, kigyomlál egy ágyást. Ez nem munka. Összeszedi a tojást, összesepri a baromfiudvart. Ekkor már meleg van odakinn, bemegy a napról, és a házban tevékenykedik. Ebédet főz, valamelyik gyümölcsből befőz egy-két üveggel, vagy begyújt a kemencébe. Nem süt már kenyeret, sok erő kell a dagasztáshoz, télen néha, amikor nagy a hó, és hetekig nem vetődik erre senki, akkor még süt egy kemencével. Ma – esett az éjjel – kiment reggel az erdőbe, tudta hova kell menni, és egy tarisznyáravaló gombát hozott. Rengeteg. Kap egy adagot Schmidt Vilmos, ebből készít reggelit a munkásoknak, a többit fölszeleteli, megszárítja a kemencében. Vargánya, jobb, mint a hús. Arra kódorgott Decsi Sándor is, látta messziről, tudja az is, merre kell keresgélni. Egy öl szalmával, kóróval, dib-dáb ágakkal csak megmelegíti a kemence falait, hogy a gombaszeletek szépen lassan aszalódjanak. Máskor gyógynövényeket gyűjt, szörpöt főz, mindenből egy keveset, neki nem kell sok. Így telik a nap délig. Akkor kényelmesen megebédel, és ebéd után urasan (ő mondja így) ledől az ágyra, és alszik két órát. Ez a pihenés szinte egy második reggellel ajándékozza meg, frissen folytatja délelőtti tevékenységeit. Gyomlál, kapálgat az árnyékban, csalánt szed a disznónak, babot válogat, mindig van mit csinálni, hogy ne unatkozzon. Este még ellátja az állatokat, bezárja a tyúkokat, iszik egy pohár bort, és nem sokáig égeti a petróleumlámpát. A vasárnap kivétel, akkor csak az állatokat látja el, előveszi a szemüveget (még a férjéé volt), és egy gótbetűs imakönyvből olvasgat történeteket Jézusról, nagyjából betéve tudja az egész könyvet, de olvas.
Dezső és Jóska ásóval, vermelővel és fejszével támadt a kiserdőnek. Sekélyen gyökereznek az akácok, leástak egy-egy fa tövében, amikor elakadt az ásó egy vastagabb gyökérben, akkor odacsaptak a vermelővel, két-három fogás az ásóval, tíz-tizenöt csapás a vermelővel, és már dől is a fiatal akác. Így kidöntöttek egy tucatot, azután egyikük a kézifűrésszel levágta a gyökértuskót a végéről, a másik fejszével legallyazta a koronát. Egy halomba dobták az egyneműeket, és döntötték a következő sort. Akkor jött Torte néni, hívta őket reggelizni. Gombás rántottát készített. Dezső kijelentette, hogy ő nem eszi meg a gombát, látott ő már olyan kriptát, amelyikben egy egész család feküdt ugyanazzal a halálozási dátummal. Hazament reggelizni.

– Azt hiszem, inkább megszomjazott – mondta Jóska, amikor leült a tornácon terített asztalhoz.
Ich bin bolond. Annak az embernek muszt adni bor. Felejtettem. De nem eszik gombát, aszt jól mondta. Svóvölájd, sváb népek nem esznek gomba. Félnek. Van aki eszik, több nem. Majd adok por annak a Tyurinak.
– Nem Gyuri, Dezső.
– Tudom. Én mondok neki mindig Tyuri, vagyok öreg, buta asszony. Apja volt Tyuri. Echte kiköpött ugyanilyen.
Torte néni nagyon nem tudott magyarul, és a német nyelvnek is csak ezt az ungárdájcs változatát ismerte, ezért a további beszélgetésből, kímélendő a krónikás és az olvasó türelme, csak tartalmi összefoglalót rögzítünk.
A messziről jött embert érdekelte a völgy és a néni, kérdezgetett, hallgatott, figyelt. Ó, Torte néni ismerte Schmidt Vilmost azóta, hogy futkosó apró gyermekként megjelent a völgyben. A grósztatája meg a grószmamája éltek akkor itt, azok építették a tégla présházat, addig nekik is ilyen vertfal volt, mint ez a „bince”, a szülők boltoztatták ki a pincelyukat téglával, addig nekik is csak be volt ásva a domboldal agyagjába. Minden generáció hozzátesz ahhoz, amit az előzők megcsináltak. Szerző emberek voltak mind. A terület is jóval kisebb volt, a nagyszülők is, a szülők is vásároltak hozzá. Ahol születnek gyerekek, ott továbbmegy a gazdaság. Neki nem lehetett, azért néz így ki minden. Sokat fizettek orvosoknak, egy vagyon ment rá, de nem tudtak azok se segíteni.
Amikor Vilmos börtönbe került, akkor a világvége uralkodott el a völgyön. Kivágták az összes szőlőt, pedig korábban már olyan urak voltak, hogy vincellért alkalmaztak. Jóféle szőlővel tele volt ültetve az egész, ötvenéves tőkék is voltak abban, mert a szőlő olyan, minél idősebb tőkéken terem, annál jobb a bor, összehordták nagy kupacokba és fölgyújtották. Annyi tüzelő ment ott kárba, pocsékba, hogy egy ilyenfajta öregasszony tíz évig elfűtene vele. Fölszántották, bevetették lucernával, és kiadták az egészet egy embernek, akinek lovai, tehenei voltak. Felé se néztek. Nem is lehetett akkor borral foglalkozni, fináncok járták a hegyet, és minden egyes hordót lepecsételtek. Az ember nem nyúlhatott a saját borához. Ha fejteni kellett, akkor össze kellett beszélni, öt-hat gazda legalább, mert a finánc urak nem szívesen jöttek, csak ők nyúlhattak a pecséthez. Bele se lehetett szagolni a hordóba, egyiknek korán volt a fejtés, a másiknak későn, megromlott a bor, és akkor még őt hurcolták, hogy szabotál, nem a jó gazda gondosságával kezeli a rábízott állami vagyont.
A néni még megmutatta veteményes kertjét, erre volt a legbüszkébb egész birodalmából. Hat-nyolcféle hagymája, ötféle krumplija, tízféle babja termett, különleges ritkaságok, gyógyfüvek, olyan növények, amikről a vendége még nem is hallott. Amíg fiatalabb volt a néni, eljárt piacozni, de van annak több mint tizenöt éve, hogy fölhagyott vele. Most már csak Schmidt Vilmos az egyetlen üzletfele, ő megveszi hagymából, babból, krumpliból, mindenből a felesleget. Ezért hoz tavasszal egy malacot, meg minden héten egy kenyeret, néha sót, lisztet, petróleumot. Eleinte írták elszámolásra, hogy ennyi kiló kenyér, annyi kiló tarkabab piaci ára, most éppen ki tartozik a másiknak, aztán fölhagytak vele.
Torte néni férje ügyeskezű ember volt, nem érte meg az ötvenet, ő is a kert bolondja volt, oltott, szemzett, nemesített, a harmadik határba elment, ha hírét kapta, hogy ott valami különlegesen szép gyümölcs terem, és hozott belőle egy hajtást. Az öregebb gyümölcsfák még az ő kezét dicsérik. Schmidt Vilmos, amikor kijött a börtönből, akkor kiköltözött ide, korábban nem foglalkozott a földdel, vincellér gondozta a szőlőt, majdnem városi ember lett belőle. És akkor volt neki egy nagy könyve, kertészet-szőlészet, azt olvasta esténként a petróleumlámpa fényénél. Nagyon gyakran átjött megkérdezni ezt-azt, amit a könyvből olvasott, és megtanulta a gyakorlatban is a szőlőoltást, a fajtákat, mindent. Ügyes, tüchtig ember.
Fajtagyűjteménye van szőlőből. Maga azt észre se vette. A pince fölött az első íz. Abban van legalább kétszáz fajta szőlő. Egyikből tíz tőke, a másikból csak kettő. Beszerzett minden beszerezhetőt, meg járta a hegyet sokat, a régi szőlőket, és összegyűjtött mindent, olyan fajtákat is, amiből most már csak neki van. Mellette ott az oltványiskola, az elején abból is pénzt csinált. Most már nem, most már csak ismerősöknek, barátoknak állít elő oltványt. Nagyon büszke rá, ilyen nincs másnak. Aki valami különlegeset szeretne, annak ilyenkor ősszel ki kell jönnie vele, beviszi a sorok közé, kóstoltat vele vagy ötven fajtát, na, válasszál, melyikből akarsz lugast a gang elé. És tudja mindegyikről hova való, mennyire érzékeny, melyik gyümölcs inkább, megennivaló, és melyikből milyen bor lesz.
Délre ki is vágták az eltervezett mennyiséget, sőt az értékes tüzelőnek minősített törzseket fölhordták vállon a présház mellé. A többit föl kellene gyújtani, javasolta Dezső, és akkor már rend is van a területen. Gé wek már, Tyuri, sopánkodott Torte néni, ez nem schmutzigság, ez mind értékes tüzelő. Az ágakat majd ő összetördeli, nagyon szépen elégnek a kemencében, novemberig el is fogy, a tuskókat meg majd csak összehasogatja valaki egy kis pálinkáért. Az nem én leszek, jelentette ki Dezső, ebbe tönkremegy egy fejsze, amíg összevágódik.

1. Gergely:
   2012. október 15. 12:04

   Öröm volt olvasni