Dezső, avagy a fejlődési regény

A fejődési regény fő szervező elve a kronologikus időrend, amely segít az olvasónak eldönteni, hogy egy adott esemény ok vagy okozat. Természetesen a mindenre kiterjedő regényírói figyelem és dokumentáló készség válogat az eseményekben, minden mozzanatát rögzíteni egy életútnak fizikai lehetetlenség. Pontos hagyománya van a gyermekkor és a szülői háttér megrajzolásának, amiből következően, vagy annak ellenére, kialakul az egyszeri, az utánozhatatlan személyiség, hatással van még rá a képzés, szűkebb értelemben az iskola, tágabban az a közösség, amely szárnyakkal látja el, vagy lebéklyózza, amelyek hatására, vagy ezek ellen ellenerőt gerjesztve magában, felnő a gyermek, kamaszodik, érdeklődik a másik nem (vagy a sajátja – használjuk a politikailag korrekt fogalmakat, nem rekeszthetünk ki semmiféle kisebbséget) iránt, felnőtté válik, kiszakad az elindító közegből, vagy éppen ottmarad, s így tovább. Az időrenddel nincs is bajunk, tartjuk, de ok és okozat viszonyát, bármennyire is azt sugallják a klasszikus elődök, hogy ebben állást kell foglalnunk, emberi sorsok megfejtésében nemigen tudjuk alkalmazni. Nem látunk bele hőseinkbe, legközelebbi rokonaink és választott barátaink esetében is, bármennyire is egy húron pendülünk, csak találgatásokra vagyunk utalva annak kérdésében, hogy ő mit gondol, miképpen vélekedik. Mérvadónak elfogadhatjuk a saját szavait, de önnön magunkat, kritikusan szemlélt önhibáinkat, önmagunk interpretálását figyelve, jobb, ha gyanakvók vagyunk. Ugyanúgy a regényhősökkel, mint személyes emberi kapcsolatainkban.
Dezső egy ötgyermekes bérescsalád negyedik gyermekeként látta meg a világot. Az öt gyermeket világra segítő és felnevelő napszámos házaspár sorsával és szegénységével illusztrálta a sváb falu igazságát és életrendjét: a nagy szaporulat együgyűség és nyomor. Előbbi ok, utóbbi következmény. Pontosan két gyermek a reprodukciós norma, az egykézés túl nagy rizikó, így is néha elviszi valamilyen gyermekbetegség még ebben az időben a cseperedőket, ilyenkor, ha még szülőképes a pár, pótolják a hiányosságot. Nem a gyermek szükségletei jelentik az anyagi terhet, ennivalóra és ruhára telne, akár öt gyermek felnevelése mellett, az életbe indítás a nagy felelősség. Az ember tervez, az öröklési rend nem tesz különbséget a két gyermek között, ám a birtokot nem szabad elosztani, elaprózni. A rendszert, a gazdaságot átveszi az elsőszülött, s árra, fillére pontosan ki kell fizetnie birtokkal, pénzzel, sokszor egy egész élet munkájával a másodszülöttet. Az önmagát kizsákmányoló gazdának és a gyarapodó, növekvő határnak egyre növekszik a munkaerőszükséglete, bérest, vincellért, pásztort, kondást alkalmaznak, ezek az emberek az értékrend szélén helyezkednek el, esélyük sincs fölzárkózni a gyarapodásközpontú polgárok világához. De életminőségükben a külső szemlélő alig talál különbséget: a gazdák mind a gyarapodást, a gyűjtést célozzák, aminek a munka mellett legfőbb eszköze a spórolás, takarékoskodás, szinte ésszerűtlen zsugorkodás. A megbízható munkáskezet megbecsülik, a becsületes, iparkodó béresnek, vincellérnek életre szóló létbiztonsága van.
Dezső gyermekkorában nemigen érzékelte a falut megosztó különbözőségek erejét. Beleszületett, belenőtt. Mit érdekelte őt, hogy nem a sajátjukban laknak, s amikor minden velekorú gyerek libákat őriz a legelőn, alig van jelentősége a tulajdonviszonyoknak. Dolgozni viszont mindenkinek kell, és a hegyen a megbízhatóságot, lelkiismeretességet, ügyességet többre becsülik, mint az észbeli képességeket. Az iskola ráerősít ezekre az értéknormákra, a tanító hamar fölfedezi, hogy Dezsőre rá lehet bízni a veteményeskert ágyásait, miközben a számok és betűk csak nagyon nehezen fészkelnek bele a tudatába. Előzmény volt-e Dezső lassú fölfogása, vagy túl korán fölfedezték tehetségét, s ezért nem termett babér számára az osztályteremben, ma már hiába firtatjuk. Mindenki jól járt, a társadalom nyert egy megbízható munkaerőt, aki pontosan és időben teljesítette a tankötelezettségét, a tanító kertje, kukoricája példásan volt megművelve ebben a hat évben, és Dezső is megerősödött abban az egyszerű tudatban, hogy az ő egyetlen valutája a jól elvégzett munka. Ha abban nincs hiba, akkor őt szeretik, elfogadják, becsülik. Míg a többiek az osztályban körmösöket meg tenyereseket kaptak, ha hibáztak, Dezső csendesen kapálgatott, fát hasogatott vagy gyomlálta az ágyásokat.
A szabadság és a bűn vonzó távlataival csak egy-két rosszul sikerült találkozása volt. Bandázó suhanc korában hasonszőrű társaival föltörték a kocsmát egy hajnalon, a kasszában nem volt pénz, italokat meg cigarettát zsákmányoltak, s el is fogyasztották az ebül szerzett javakat a kiserdőben. Másnap a csendőrök összeszedték őket minden különösebb nehézség nélkül. Dezső kapott néhány páros pofont, a másodikat mindig a fal adta, és minden ízében remegve állt a tizedes előtt. Az jóindulatú volt, Dezső személyisége ritkán váltott ki haragot vagy indulatot az emberekből. Idefigyelj, fiam! Én nem felejtek. Neked se ajánlom. Ha még egyszer rossz úton kaplak, akkor ezzel a két kezemmel verlek agyon. De úgy, hogy minden egyes csontodat darabokra töröm. Mélyebb anatómiai ismeretek birtokában Dezső is kételkedhetett volna a fenyegetés beválthatóságában, de a lecke hathatós volt, a világrend a megfelelő időben a megfelelő embert küldte az útjába, hogy le ne térjen a számára kijelölt becsületes útról.
A munka világában valami vele született intelligenciával igazodott el. Kis termete és látszólag gyenge fizikuma nagy kitartással társult, mint a hosszútávfutók, tudott gazdálkodni erejével, a végigdolgozott napok vége felé is ugyanazzal a tempós serénységgel mozgott, amivel hajnalban elkezdte. Pontosan tudta, hogy a magára hagyott béres, napszámos munkájával egy optimális mértékkel számolnak, annál kevesebbet nem szabad végezni, többet meg nem érdemes. Másik törvény: a gazda szeme nem bírja a pihenő, tébláboló, semmittevő cselédet látni. Ha rajtad a gazda szeme, akkor jobban kell igyekezni, és ösztönösen azt is meg kell érezni, ha egy távoli dombról figyel egy szempár. Ha a gazdával együtt dolgozunk, akkor nekem kell a vastagabb végére állni, nagyobbat fogni, elöl haladni. Fiatalabb munkáltatókkal megesik, tapasztalatlanságból, hogy keveslik az elvégzett munkát, s meg akarják mutatni. Olyankor egy-két órára maga a pokol száll le a szőlősorok közé, olyan tempót diktál a tapasztalatlan őrült, amit nem lehetne egy napon át bírni. Akkor vele kell hajtani, ha belepusztulunk is. Általában hamar kidőlnek.
A társadalmi szocializáció állampolgári kötelességekben megnyilatkozó, és azokat bevasaló folyamatát a hadsereg fejezte be. A kiképzés kicsit nehezebb volt számára, de ebben nem volt egyedül. A magyar nyelvvel is hadilábon álló sváb fiúk, különösen, ha mint Dezső, azelőtt nem erőltették az intellektusukat, nehezen tanulták meg a memoriter szabályokat, a puska alkatrészeit, meg olyasmiket, hogy „háromféle harci gázt különböztetünk meg, úgymint, tapadó, ingerlő és mérgező gázokat.” De annyit mondták és mondatták velük, hogy beleragadt az eszükbe, és takarodó után a körletben, ha valaki eldörrentette magát, akkor a közelfekvők szakmai vitát folytattak a tárgyban, hogy tapadó, ingerlő vagy mérgező a kibocsátott gáz jellege. Meg a szabad levegőn való munkavégzéshez szokott Dezső, ülve a fűtött teremben, egyszerűen elaludt. A kiképzés végén mindenki a képzettségének és képességének megfelelő beosztásba került, belőle puccer lett. Ez már nagyon ismerős helyzet volt, egyetlen ember rigolyáihoz, szükségleteihez alkalmazkodni. A főhadnagy rendes ember volt, hamar kiismerte, és olyasmit nem bízott rá, amivel ne tudott volna megbirkózni. Ezen kívül éjszakánként szabad volt, és talált egy kiváló pénzkereseti lehetőséget, az istállóügyeletet. A módosabb városi fiúk egyszerűen utálták az istállószagot, a folyamatos szartakarítást, mert ott is patikarendnek kellett lenni. Egy pengőt fizettek annak, aki átvállalja, többet, mint egy napszám. És Dezső rendet is tartott, abban nem volt hiba. Fél éberen szunyókált, aludt egész éjszaka, és a lovak mozgásából előre tudta, melyik készül ürítésre, már ott is termett, s tartotta a lapátot a hulló citromok alá. Azonnal kivitte az eredményt, és szunyókált tovább. A zsolddal összeadva jobban keresett, mint civil korában. Aratási, cséplési időszakban hazaengedték a parasztfiúkat az otthoni munkákra, olyankor kapott két-három hét szabadságot, nagyon jól lehetett keresni, ismerték, mindig sikerült elszegődni. Szép kis summát összerakott, és már a nekivaló lányok között nézelődött, hogy leszerelés után meg kellene nősülni. Ugye, egy katonaviselt férfiú, aki szép summa megtakarított pénzzel rendelkezik a közös élet megkezdéséhez…
Csak éppen kitört egy világméretű gazdasági válság, magával sodorta a kis magyarországi takarékot, vitte Dezső pénzecskéjét is. Kezdettől rossz érzése volt, katonatársai beszélték rá, hitte is meg nem is, hogy kamatos kamattal fog növekedni az összeg. Az első jóváírást egy év után megtapasztalta, a kis könyvecskében akkurátusan hozzáírtak öt százalék kamatot, pecsétet is raktak mellé. Ezután nem sokkal gyűrött papirossá változott a füzetke értelmetlen gazdasági folyamatok eredményeképpen. Senki nem vette el Dezső pénzét, senki nem pályázott az ő munkájának összerakott kicsi eredményére, csupáncsak az ő kis csónakját is beszippantották azok az örvények, amelyekben óceánjárók, gazdasági birodalmak süllyedtek el. Tisztán ok-okozati fölfogással ezek után Dezső mélységes bizalmatlansággal viseltetett minden olyan megtakarítási forma iránt, amelyben – bármilyen kedvező feltételek mellett – valaki kezelni akarta a pénzét.
Leszerelés után megnősült. Vagy inkább őt vette férjül Tilda, aki a falu szemében már vénlánynak számított. Több kísérlete volt a házasság eszközével javítani valamennyit a szociális státusán, de vagy a szülők avatkoztak közbe még idejében, vagy a legény gondolta meg, és Tildának már rossz híre volt. Nemigen várhatott, és lendületből meg akarta mutatni, hogy ezzel a mamlasszal (az ő kifejezése), akit ő kormányoz, bizonyít a falunak. Városra iramodtak, albérletbe költöztek, Dezsőnek sikerült a városi köztisztasághoz elhelyezkednie, Tilda pedig családokhoz járt mosni, takarítani. A tisztes városi nyomort nem sokáig bírták, az ifjú férj nem tudott beilleszkedni a városi proletárok munkakerülő zsiványbandájába, az ifjú feleség meg nem törte magát össze azért, hogy fillérek árán kizsákmányolják.
Amint Tilda teherbe esett, visszaköltöztek a faluba, egy kisebb szőlőbirtokon kaptak vincelléri állást, és lakhattak a présházban. Ez már megfontoltabb kitörési kísérlet volt, a szőlő termésének harmada az övék a művelésért, és a sorok között azt termelnek maguknak, amit csak akarnak. Minden sort beveteményeztek zöldséggel, sárgarépával, karalábéval, paradicsommal, céklával, káposztával, paprikával, Dezső végig kiskapával művelte a hatalmas területet, oldalazva permetezte a sorokat, hogy el ne tapossa a veteményeket. Tildának különféle úri betegségei támadtak, először attól félt, hogy bele fog halni a szülésbe, a fiúcska születése után, hogy sosem tud felgyógyulni, sosem lesz már teljes értékű nő. Ha valami gazdagabb, vagyonosabb környezetben támadnak hasonló defektusai, bizonyára orvosok kezébe kerül, akik analizálják, gyógykezelik, rendben tartják, de itt elkönyvelték lustának. Maga találta meg az orvosságot a bajaira, az alkohol elsimította a lelkén jelentkező gyűrődéseket, töményeket fogyasztott, eleinte titokban, később mit sem törődve a világ szájával. A zöldség-vállalkozás sem sikerült, illetve nagyon jó évük volt, mindenből szépen termett, de másnak is, túlkínálat volt a piacon. Bevonatoztak a városba annyi zöldséggel, amennyit ketten elcipelhettek, a piaci kofák lecsepülték az árut, és nagy kegyesen bagóért átvették. Dezső és Tilda megvették belőle a jegyet oda-vissza, áldomást ittak a kocsmában a könnyen jött pénzből – és már el is költötték. A szőlőművelésért járó harmadot apránként kivették előlegbe, s úgy vágtak neki a télnek, hogy semmi tartalékjuk nem volt a rengeteg zöldségen kívül, amit nem tudtak eladni. De mindig akadt egy kis favágás, kertásás, napszámosmunka télen át, amiből néha éhezve, többször szomjazva, átvészelték a telet.
Nem sokkal a második gyermek születése után Magyarország belépett a világháborúba, Dezsőt behívták a haza védelmére, amit a Don-kanyarban abszolvált egy százados úr csizmáinak fényesítésével, számtalan csomagjának hurcolásával, követte, kiszolgálta urát és jótevőjét az összeomlásba és a hadifogságba, és nagyjából-egészéből semmit nem értett a háborúból. Öt év után keveredett haza, otthon nem ismerték meg a gyerekei. A vincellér sors megvárta Tildával együtt, és éltek egyik napról a másikra, ahogy azelőtt. Közben volt az országban kísérleti demokrácia, kommunista terror, enyhülés és keményedés, ellenforradalom, megtorlás és konszolidáció, de mindebből ők szinte semmit nem vettek észre. A szőlő kihajtott tavasszal, ősszel elhullatta a levelét, és Dezső ott görnyedt a sorok között, mindig a máséban.