6. (Ultizók)

Sportszerűen űzték az ultit is. Egy időben az állandó társaságot ők ketten meg Váradi Jani bácsi, az öreg cigányember jelentette. Mind a hárman viszonylag jó kártyások voltak, de a közben megivott italok tompították a figyelmüket. [Ennyit a sportos életmódról.] Egyszer például István megjátszotta ellenük az ultit úgy, hogy az aduhetes nem volt nála, Jani bácsinál volt, ő meg nem vette észre! „Bornyúk!” – kommentálta a történteket az akkor még aktív kórházi dolgozó, és mindkét lábával bíró Recskó Ignác, Náci bácsi (vö. „Nevek”), akinek azóta az egyik térdtől műláb, s aki átköltözésük után – a vasárnapok kivételével – szinte minden nap 10 és fél 11 között itt, a Vallonban issza meg 2-szer két deci fehérborát. (Néha csak azért megyek le, hogy vele beszélgethessek.) István mosolyogva felé fordult, és helyeselt, de évekig ugratta őket ezzel a „csúfsággal”, Carlofranco úgy gondolja, ma is piszkálódna, de kártyapartnerei már más szférában verik a blattot.