MENYASSZONYVÁSÁR

2012.10.26.

Kínai-koreai trafficking. Fiatal észak-koreai nőket Kínába csempésznek, ott meg eladják olyan kínai férfiaknak, akik ilyen vagy olyan okból kifolyólag feleséghez nem jutottak.

A lányokat a piacon vagy a vasútállomásokon toborozzák, a csalétek egy jobban fizető munka Kínában. De van, akit az anyja ad el anyagi javakért az éhező Észak-Koreában. A határőrt lefizetik, a lányokat meg biztos helyre szállítják egy, a határtól távolabb eső tartományba, ahol a kínai rendőrség nem fedezi fel őket. A legbiztonságosabb hely a Csilin tartományban fekvő Yanpien (Yanbian), ahol jelentős számú koreai kisebbség él, ezért nehezebb felfedezni a kínaiul nem beszélő áldozatot.

Ott adják el őket kínai férfiaknak. Akik fizikai hiba vagy szellemi károsodás miatt kínai feleséget nem remélhetnek, vagy egész egyszerűen a Mao által bevezetett egyke-politika miatt nem jutnak asszonyhoz – 14 férfira jut egy nő, a lánycsecsemőket egész egyszerűen elteszik láb alól, vízbe fojtják például, mert kell a férfi munkaerő a családban, aki a család nevét továbbvigye.

A becsempészett nők ára így alakul: az embercsempész 80-300 dollárt kap, az ügynök, aki eladja 500-800 dollárt az ”áruért”, a leendő férjtől, ha az távolabbi tartományból érkezik, 1200-1500 dollárt fizet. Ezeket a tarifákat olvasom a Lenolaj című, tulajdonképpen kulturális szemlében, de az információ az MTI-től származik, a forrás pedig az amerikai Newsweek.

Hogy mi lesz az eladott menyasszonyok sorsa? Mikor rájönnek, hogy mi történt velük, két rossz megoldás közül választhatnak. Az egyik az, hogy elfogadják a helyzetüket, mert még mindig jobb egy nemkívánt férfivel élni ugyan, de Kínában. A másik, hogy hagyják magukat visszatoloncolni Észak-Koreába, ám ott büntetik, például táborba kerülnek, s akármi lesz a sorsuk, a szegénység, nem egy esetben az éhezés vár rájuk.

BANG MI SZUN ESETE

A Newsweek alapján

Bang Mi Szun átszökött Kínába, miután férje éhenhalt Észak-Koreában, legidősebb lánya pedig eltűnt, és a két kisebbiket nem volt miből felnevelnie. Kínában egy rendőr letartóztatta, majd látva kiszolgáltatott helyzetét, alkut ajánlott fel neki: nem toloncolják vissza Észak-Koreába, ha beleegyezik, hogy eladja egy kínai férfinak. Első vevője rövidesen továbbadta, az meg tovább és tovább… Úgy beszéltek az ügynökök egymás között a nőkről, mintha azok állatok lettek volna, egész egyszerűen ”disznók”-nak nevezték őket. Megtörtént vele, hogy a korábbi ügynök ellopta az egyik férjtől, majd továbbadta, többször ”gazdát cserélt”.

Végül mégis visszatoloncolták Észak-Koreába, ahol megverték és átnevelő táborba küldték. De sikerült újra átszöknie Kínába, most már nagyobb szerencsével, mert eljutott Dél-Koreába, s onnan Amerikába emigrált, ott mesélte el élete történetét a Newsweek munkatársának.

NEM JÓ HELYEN

Stockholmi eset

Idõnként megtölti a svéd sajtót Moldávia. A ”szovjet” Moldávia, az, amelyiknek a fővárosa Kisinyov, s amelyet itt Európa legszegényebb államaként tartanak számon.

Az egyik fajta hír az, hogy moldáviaiak a szerveiket adják el pénzért, a klasszikus esetet úgy írták le, hogy az illetőt egy török városba elszállították, egyik veséjét kivették, majdnem azonnal buszra ültették, s olyan kevés pénzt adtak neki veséjéért cserébe, hogy abból egy televíziót tudott vásárolni, otthon meg eltemettette a sógorát.

A másik a trafficking, hasonlít az észak-koreaihoz: azzal az ígértettel, hogy vendéglőben dolgozhatnak, kurvákat hoznak ki, akik vagy tudnak arról, mi vár rájuk, vagy sem, a svéd nagyvárosokban prostituálják magukat. Ha valamelyikük abba akarja hagyni, azzal fenyegetik meg, hogy családjának bántódása esik, ha perre kerül a sor, nem vallanak a stricik ellen, van, aki félelemből nem, akad olyan, aki érzelmileg kötődik az illetőhöz.

Hadd mondjak el egy rövid történetet arról, amit magam láttam a svéd fővárosban: egy olyan könyvtárban dolgozom, ahol román könyvek is vannak. Járt fel oda rövid ideig egy hatvan körüli asszony (aki románul nem, viszont svédül beszél) fiatal román nőkkel. A román nők kölcsönöztek az idősebb svéd kölcsönző kártyájára. Segítséget is kértek, úgyhogy kiderült, tudok románul, s ekkor az egyik odavetette nekem, magyarázat gyanánt: „sajnos nem a megfelelő helyen tartózkodunk”; a barátnőjének, akivel ott találkozott pedig azt mondta könnyes ölelgetések közepetette, hogy ”ne búsulj, legalább van pénzünk”.

Hogy a két nő a trafficking áldozata, az világos volt, de hogy a svéd nő mit keresett ott velük, mai napig nem tudom – ő lett volna a vigyázójuk, az alkalmi bordély tulajdonosa vagy éppen hogy nála helyezték el az állami intézmények a nőket, akiknek sikerült ”munkaadóiktól” elszakadniuk…?

318 Partners

Koreába vissza

Van egy telefonszám, amelyikre az eladott észak-koreai ”menyasszonyok” telefonálhatnak, amennyiben segítséget akarnak. A szám egy New York-i Teven Kim nevű üzletemberhez vezet, aki koreai származású, de Kínában került kapcsolatba az észak-koreai menekültekkel – segítette őket szállással, élelemmel, ruhával, pénzzel. Nem a sajátjából, hiszen neki sem sok volt, de megszervezte a segélyláncot, hogy azok a szerencsétlenek kijuthassanak egy harmadik országba.

A 318 Partners neve onnan származik, hogy Kimet a kínai büntető törvénykönyv 318-as paragrafusa alapján ítélték el, s ült le négy évet segítőkészségéért kínai börtönben, annak ellenére, hogy amerikai állampolgár volt.

Ma New Yorkban él (Long Islandban, közel Ellis Islandhoz, ahová a ”kitántorgó” erdélyieket a hajók szállították száz évvel ezelőtt – apropó kivándorlás: ott volt berendezve a bevándorási hivatal, onnan kerültek be az országba illetve a visszafele utazó hajóra), és rendezi a segélykérőket: szervezi kimenekülésüket a szabad világba: Dél-Koreába. Egy élet kimenekítése 1.000-3.000 dollárba kerül, s mivel a segélyszervezet pénze kevés, kérésük az, hogy a Dél-Koreába kimenekült személy a dél-koreai segélyből fizesse vissza a rá fordított összeget – ezzel biztosítva a következő menekült, legtöbbjük ”eladott menyasszony” kimentését.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ