Reggel fél nyolc. Az ajtók záródnak, apró zökkenéssel indulunk. Általában nem szoktam egy megállóért leülni, ma mégis lezökkenek az egyetlen üres helyre. A következő megállóig három perc. Bent jártunk az alagútban, amikor az orromat rég nem érzett bűz csapta meg. Egy pillanatig azt hittem, hogy megint a torreádorszagú hármas troliban ülök. (Egyszer nem bírtam szó nélkül, és megjegyeztem: – Valaki baromfit szállít. – Amire az előttem álló megfordult. – Tehenet, uram, tehenet!)

A steril, szagtalan környezetben sokként hatott az alattomos gáztámadás. Nem vagyok szakértő, mégis játszi könnyedséggel azonosítottam a menüt: – Pácolt lazac, brokkolikörítéssel, kaporral és kis petrezselyemmel. (A zabpehelybe aprított banán, körte kizárva. Az hangos.) A svéd iszonyodik a konfliktustól, nem pattan fel vérben forgó szemekkel, hanem fapofával zötykölődik a bűzfelhőben. Tekintetem a Metró újságba menekítettem, és igyekeztem én is közönyös arcot vágni. Mind hiába, a hírek lángoló betűs főcímbe tömörültek:

KI SZELLENTETT?

Nem vagyok halvérű, nem fogok passzívan szenvedni! Kihasználom a hátralevő pár percet, és kiderítem, ki volt a tettes. Sherlock Holmesnak „Elementary, my dear Watson.” – és Poirotnak – „Yet the explanation is quite simple, mon ami.” – gyerekjáték lenne. Miss Marple-nak biztos eszébe jutna egy unokatestvére, aki a paplan lebegtetésével vívott ki magának elismerést szerte Devonshire-ben.

Óvatosan a körülöttem ülőkre sandítok. Mozdulatlan arcok, nem árulnak el semmit. Egyikünk zsebéből sem kandikál ki vodkásüveg. A mellettem ülőt nem látom, de vasalt nadrágja kizárja a gyanúsítottak listájáról. Szemben egy molett nő ül, mereven bámul ki a sötétbe, vagy csak a tükörből studírozza útitársait. Nincs időm hosszabb elmélkedésre, tekintetem csinos, szőke nőre siklik. Áh, kizárt dolog. Pedig ő is megszabadul valahogy a nyomástól.

Az okot kell keresni, a motívumot. Mi válthatta ki a társadalom és jóérzés elleni bűntettet. Csak az újságban olvashatott olyasmit, amitől elernyedt a körkörös izomzata. A tőzsde már régóta kipurcant – milyen találó kifejezés -, arra már rá sem szellentenek. A sporthírek lennének? Áh, nem teljesen mindegy, hogy a két Williams nővér közül melyik nyeri a teniszbajnokságot?

A váltók csattogásából következtetve közel járunk az Egyetemhez. Az idő sürget. Itt már csak egy beismerő vallomás segíthet. A tettes felfedi magát, és előrelép. – „Én voltam.” – Mindenki bólogat, a delikvenst bilincsbe verik, és elvezetik…
Álmodozásomból az ajtók zaja riasztott fel. Felpattantam, és a befelé igyekvők közt utat törtem a szabadba. Az újságot betuszkoltam a táskába, és elindultam a mozgólépcsők felé.

Hirtelen furcsa érzésem támadt. Felnéztem.

A guruló metró ablakából szemrehányó tekintetek meredtek rám.

(Az egykori RMSZ nyomán)

1. Art úr:
   2010. június 30. 04:59

   De jólesett!! :)
   Hálás téma. És örökzöld!