Román-e a magyar?
Avagy: egy székelygóbé ”internetcsináló”
Tíz évvel ezelőtt készítettem elsõ interjúm Székely Dénessel, aki akkor a dmoz.org szorgalmas munkatársa volt. Hogy mi a ”dmoz”, azt ő maga akkor így fogalmazta meg: „A projekt hivatalos neve Open Directory Project, vagyis talán Nyílt Címtár Terv-nek lehetne magyarítani, innen a „dmoz.org” (http://dmoz.org) cím is, a Directory Mozilla rövidítéséből”. Vele készült talán sorozatindító interjúm az ”internetcsinálók”-ból, nagy dolog volt, az interjúcsinálás, és az interjúnak – amelyet különben ezen a címen lehet megtalálni: http://www.transylvania.org/intercsi/Szekely_Denes_dmoz/szekely_denes_dmoz.html sikere volt, a Brassói Lapok és az Internetkalauz is átvette. Időközben sok víz lefolyt az… Olton is (Dénes csíkszeredai lakos), megkérdeztem hát, hogyan is van: ő maga, meg a dmoz…? Íme a válasza 2012 õszén:
Köszönöm kérdésed, megvagyok. Nem volt eseménytelen az eltelt több, mint tíz év, habár a viharos kezdetek után mintha csendesebb vizekre sikerült volna evezni.
Mert igen, viharos volt a válás mind a Mozillával, mind az közszolgasággal (Dénes itt egykori munkahelyére céloz).
Előbb a Mozillával „váltunk”. Egy reggel, amikor be akartam lépni, hogy a rendes napi rutin részeként az erdélyi internet-sarokban, aminek rendezését, pátyolgatását felvállaltam a http://dmoz.org oldalain, azt a rendszerüzenetet kaptam, hogy a tagságomat felfüggesztették, további kérdésekkel meg forduljak az illetékesekhez. Hát én fordultam, de válaszra sem méltattak. Hónapokba tellett, míg sikerült információhoz jutnom, jellemző módon kerülő utakon. Mentorom, „grin”, aki ezt az egész határon túli magyar dolgot tulajdonképpen kitalálta – és amit én felvállaltam, és majd nyolc éven keresztül vittem is a hátamon – nagy nehezen megszerezte az információkat, amiből összeállt a mozaik.
A történet egyszerű és nagyon (kelet-)európai. A felfüggesztés előtt évekig harcoltam azért, hogy elfogadják, hogy ami a .ro domainról jön (vagy a .sk, .ua – helyettesítsd be tetszés szerint), az nem feltétlenül román (szlovák, ukrán), és egyáltalán nem biztos, hogy a bukaresti, kijevi vagy épp pozsonyi muksó, aki egy kukkot sem tud magyarul (vagy rosszabb esetben, valamit azért tud magyarul) kellőképpen el tud bírálni.
És azért is kemény harcokat vívtam, hogy kiírthassak pár szélsőnacionalista oldalt, hogy elfogadtassam, hogy az elfogadott alapelvekkkel (amelyek szerint pl. az ún. „hate speech” nem a Dmozba való) összhangban van, ha nem engedek be pár xenofób, idegengyűlölő oldalt. Megjegyzem, vágtam én kukába magyar nyelvű oldalakat is.
Na mindegy, a lényeg, hogy a felső vezérkar arra az álláspontra helyezkedett, hogy a romániai főguru hatáskörébe tartozik a tevékenységem elbírálása – ő meg élt ezzel, és kivágott, mint Fred Flinstone a macskát. Kommentár, magyarázat nélkül.
A Határon Túli Magyarok sarka azóta is ott árválkodik a Dmozon, senki sem gondozza. Néha visszajárok kísérteni, volt már próbálkozásom arra is, hogy újra jelentkezzek valami más néven-címmel, például az öcsém magyarországi címével, adataival, IP címével – hétszentség, hogy nem tudták, én vagyok – de azt a jelentkezést sem fogadták el.
A közszolgasággal való esetem az nagyban hasonlít erre, azt megírtam már máshol, tanulságos, mindenkinek, aki ilyesmire vetemedik, ajánlom figyelmébe:http://www.webgobe.ro/d-varos/9kaddis.html (az egész sztory elérhető itt:http://www.webgobe.ro/en/digital-city-hall/digital-city-hall.html)
Az eset érdekessége, hogy már rég készültem a kiugrásra, de jó magyar szokás szerint nem jól időzítettem.
De sebaj, a terv végül bejött, a „székelygóbé” weboldal él és virágzik: http://www.webgobe.ro/, és a családi vállalkozás is köszöni, jól van. Az eltelt nyolc évben több száz weboldal született a munkám során, voltam amerikai cég(rész)tulajdonos is, de leginkább szabadúszó internet-kézműves, ahogy meg szoktam határozni magam. Klienseim a világban mindenütt vannak, még az Antarktisz hiányzik a térképemről, de országokra lebontva is túlléptem a bűvös 50-es határt.
Nagy kaland, az íróasztalom mellett ülve legalább annyi adrenalint termeltem és annyi emberrel megismerkedtem, mintha körbekerekeztem volna a glóbust – csak nem lettem annyira poros, és az izomláz is megkímélt. Mostanában már munkát sem keresek, leginkább a munka talál rám – és ez így jól van.
És újra hazataláltam, miután évekig tudatosan kerültem a „hazai pályát” és nem vállaltam el olyan munkát, aminek a megrendelője közelebb lakott hozzám ezer kilométernél, az elmúlt esztendőben ismét elfogadtam pár hazai felkérést. Addig sem szakadtam el az erdélyi internettől, legalább két-három kapcsolódási pontom mindég volt, először is (fogadott) szülőfalum, Gyergyóremete adatbázisa révén (http://gyergyoremete.info/ – 100% saját kezdeményezés, saját ötlet, saját pénz, saját idő és erő), de készítettem már székelykapus honlapot is egy faragómesternek „köszönömszépenért” cserébe, és segítettem a http://www.nyelvijogok.ro/ – nak is, ahol tudtam, és máshol is felvállaltam hasonló célok támogatását – szigorúan önkéntességi alapon, és lehetőleg háttérben maradva.
Örömömre szolgál, hogy az élet érdekes fintoraként fiam most némiképp a „szakmában” dolgozik, végzős újságíró-tanoncként a Kolozsvári Rádió magyar adásának honlapját gondozza, de a konkurrenciának nem kell reszketnie – nem lesz webgóbé-dinasztia a dologból.
Apropó, konkurrencia. Pár napja érdekes meghívásnak tettem eleget, a Babes-Bolyai csíkszeredai kihelyezett informatika kara első évfolyamának a végzősei hívtak meg a 10 éves találkozójukra. Megelégedéssel állapítottam meg, hogy sokan mára ugyanazt – vagy majdnem ugyanazt – csinálják, mint jómagam: Internetes honlapokat terveznek, fejlesztenek, tartanak karban.
Valamit csak sikerült átadnom….
Kérdezett: Gergely Tamás
Pusztai Péter rajza