36 / MÁK

A kábszerbárók nem eszik
A mák a szívem csücske, ezért írok róla (is) ilyen sokat. Más népek fűszerként használják csupán, péksüteményre szórva – mi nagykanállal esszük. Bolondulunk a mákért, nem csak nagy ünnepek idején: mindenkor kelleti magát asztalunkon a mákos guba, tészta, bejgli, palacsinta, rétes, pite – még fagylalt is akad mákos. Így mondják és írják (ékezetes a-val) a csehek is – akik szintén nagyon szeretik a kis fekete magokat (az egész világon az étkezési mák több mint felét ők termelik; mi az ötödik helyen vagyunk jó negyvenszer kevesebbel). A sokkal több mákot termelő ázsiai és latin-amerikai kábítószerbárók viszont nem esznek mákot. Ők az ópium kinyeréséhez megvágják-karcolják a még zöld gubót, és a „sebhelyből” kicsorduló, megszilárduló tejnedvet (máktej) használják fel üzelmeikhez. (Az így megsebesített gubókat még a mákszemek beérése előtt leszüretelik.) Mi valamelyik szláv szomszédunktól vettük át a mákot, mint ételt – nevestől… Míg a kelet-európai kulinária szerves része a mák, tőlünk nyugatra és Ázsiában csupán a drogfogyasztás jut róla az emberek eszébe. (Ma már hazánkban is kizárólag a rózsaszín virágú mák termeszthető, a többit – a magas alkaloid-tartalom miatt – be- és kitiltották. A mák gubóját a mákmagok kinyerése után a gyógyszeripar felhasználja.) Az ópium – „nemzetközivé lett” latin szó (az általában növényi nedvet jelentő görög oposz-ból származó opion, a máktej görög neve továbbélése). A görögök jól ismerték a mák bódító hatását; az álom – az alvás – istene, Hypnosz (belőle maradt fenn a hipnózis) alvilági palotájának fő dísze volt a mák. Érdekességképpen: Hypnosz ikertestvére Thanatosz volt, a halál istene (az eutanázia – a kegyes halál – őrzi emlékét). Az álmok, az álmodozás istene a szintén rokon Morfeusz volt; az ő nevét a mákból nyert ópium egyik függőségveszélyes fájdalomcsillapító származéka, a morfin őrzi; de morfinszármazék az egyik legveszélyesebb kábítószer, a heroin is. Tulajdonképpen a görögök voltak a történelem első kábítószer-kereskedői: Egyiptomból ők szállították a mákot szerte a Mediterráneumba.
A rómaiak mellett az arabok – majd később a törökök is – a görög opion szót vitték tovább afion-afjún formában – minden bizonnyal ez hatott a költő Zrínyi korabeli magyar szóhasználatra is (ld. ”Az török áfium ellen való orvosság”). A nyelvújítók rögeszmés ragaszkodása a –ny (-ony) végződéshez (ld. arany szócikkemet is) egyik terméke a mákony – sosem fogadtuk el igazán. Olvastam az elhíresült – és szövegkörnyezetéből kiragadott – marxi idézetet így is: a vallás a népek mákonya; ezt ma már kevesen értenék; persze akkor se nagyon, ha a régies áfiumot vagy az újabb ópiumot, esetleg egy másik méregfőzetet, a maszlagot használnánk helyette… Ritkán előforduló méretjelölés a mákszemnyi ; a mi meséinkben inkább a borsszem jelöli az aprót, Jankó formában is – nemzetközileg viszont a szentjánoskenyér temésének magja, görögül keration, amelyből a drágakövek és az arany mérésére alkalmazott karát származik. Persze: sok mákszem mázsát nyom, mondja a népi bölcsesség. A mákvirág – a mai nyelvhasználatban kedvesen rosszalló jelző és főnév (’drágalátos mákvirág’) – egykor a bűbájosok kedvence volt, minden bizonnyal a termés altató hatása miatt (spanyolul ’elaltató’ a mák egyik neve: adormidera). A mák közeli rokonát, a pipacsot valamikor egyenesen a feslettséggel azonosították; időközben kedveltebbé vált: festők szívesen ábrázolják, az angolszász országokban a hősi halottakra emlékezés jelképe; a pravoszláv hagyományok szerint a keresztre feszített Megváltó vércsöppjeiből sarjadtak az első pipacsok, a római mitológiában meg a gabonaérlelő és gyümölcshozó Ceres istennő lépte nyomán. Puerto Ricóban a menyasszonyok pipacs-csokrot kapnak termékenység-hozónak. Amerikában elterjed sírhant-jelkép a mákvirág – az örök nyugalmat jeleníti meg. Az „Óz, a csodák csodája” meséjében is van egy elvarázsolt pipacsmező (poppy field), amely örökös álommal veszélyezteti a hősöket. A tűzpiros virág „hivatalos” neve latin alapú: papaver – ez vitték tovább az újlatin nyelvek; de szinte minden nép megalkotta a maga szavát a mákra illetve a pipacsra.
Oroszul a „vörös mák” (krásznij mák) jelenti a pipacsot – közkedvelt édesség- (konfetka-) márka volt a szovjet ántivilágban. Nyelvünkben a mák is és a (belső keletkezésű, feltehetően hangot utánzó) pipacs is meggyökerezett. Zengzetes spanyol neve (amapola) valószínűleg arab eredetű szó, az anfión-nal egyetemben; a még zengzetesebb olasz rosolaccio (a pipacsra) illetve oppio (az ópiumra); az angol poppy; a francia pavots – de még inkább a pipacsot jelentő coquelicot (amely a pipacsvörös tarajt viselő kakas kukorékolásából ered); a német Mohn (Klatschmohn az étkezési mákra, Feldmohn a pipacsra, Schlafmohn pedig az ópiumért termesztettre) bizonyítják a mák nyelvi térhódítását. A mák (gubója) szerepel a Macedón Köztársaság címerében – bezzeg a csehekében vagy a pakisztániakéban nem. A mák szó számos „alkalmazása” közül eggyel nem vagyok kibékülve: a – hozzám képest – sokszor süvölvény és bunkó jegyellenőrök többször is megjegyezték már a metróban, föltehetően hajam színére vonatkoztatva: megint egy mákos jön… Sok mindent összehordtam szócikkemben; Moldovát emlékezetből idézve: mindent belehánytam mint Juli néni a tökös-mákos rétesbe. Az őrségi finomság egyébként egyik kedvencem: ez a mákos bármikor jöhet.

Következik: 37 / HÖLGY

(Forrás: nyelvmájszter)