Nem tudom, mióta szeretném pár nyilvános, nyilvánvaló és egyértelmű mondatban összefoglalni mindazt, ami engem mélységesen bánt, amikor mások fajtáját gyalázzák, megalázzák, villára veszik, pedig nem rólam és nem rokonaimról, véreimről szól a nóta.

Most pedig, az ungvári Balla D. Károly egyik blogján (Piréz blog) fehéren feketével ott a válasz. Tehát íme, ezért:

„Számomra az élet nagy rejtélyei közé tartozik, hogy a kisebbségben élők hogyan lehetnek egyben kisebbséggyűlölők is. No persze nem a saját kisebbségük ellen uszulnak, hanem egy másik alárendelt és hátrányos helyzetű csoport ellen, odáig nem jutva el a gondolkodásban, hogy ezzel úgy általában támogatják a kisebbségellenességet, így végső soron aktívan hozzájárulnak annak a szellemnek és gyakorlatnak a kialakuláshoz, amely éppen őket is hátrányos megkülönböztetés, lenézés tárgyává teszi.

Leegyszerűsítve: aki Kárpátalján magyarként zsidózik és cigányozik, az ezzel felhatalmazza az ukránokat, hogy azok viszont magyarozzanak.

Tudom: a gondolkodás fárasztó dolog, zsigerből könnyebb beszélni, indulatból könnyebb cselekedni. Olykor még mentséget is tudok találni azok számára, akik tanulatlanságukban, olvasatlanságukban, primitív környezetük hatására sértik meg mások emberi méltóságát vagy népcsoportok, nemzetiségek önérzetét és azonos elbíráláshoz való jogát. Súlyosabb az eset, ha tanult emberekről, értelmiségiekről, netán kollégákról van szó…”

Érdemes tovább olvasni!

(Forrás: Urszu 2)

1. Gergely Tamás:
   2012. november 21. 17:18

   Tulajdonképpen egyszerû: intelligencia kérdése (a rendelkezésére álló információkból az egyén nem tudja összeállítani a képet, hogy a másik vele egyenlõ), és empátia kérdése – vannak sérült egyének, akik nem tudják beleképzelni maguk a másik helyébe, vagy vannak közösségek, amelyek nem engedik az egyént a morál szabályai szerint. Ilyenkor csak a csoportérdek a fontos, hogy kitör egy háborí, hogy abba százak, ezrek belevesznek, az nem fontos. Még az sem, hogy a saját félnek lesznek áldozatai. Ami az értelmiségieket illeti, nincs különbség közöttük meg a tanulatlanok között, sokszor még rosszabb az iskolázott. És akkor a fennmaradó harminc százalék, az egyéni hiba: neveltetés, helyzet, ital, kábítószer befolyása, csoportnyomás, stb.
   Mi magyarázza például, hogy a roma származású magyar költõt a skavstai reptéren a különben fegyelmezett, rendszeretõ svéd rendõrök nem akarták beengedni az országba, fölényesen beszéltek vele, végsõ soron megalázták…?

2. Marianna:
   2012. november 21. 18:44

   Érdekes is, elgondolkodtató is a téma, köszönet érte Cseke Gábornak és Gergely Tamásnak is, aki korrektül összefoglalta az okokat.

3. Somorčík Sz. Rozália:
   2012. november 21. 21:05

   Mintha szívemből szólt volna Cseke Gábor, Gergely Tamás.
   Képtelen vagyok lenézni embereket fajuk, nemzeti hovatartozásuk, vagy akár szexuális hovatartozásuk miatt, mert ezek adott dolgok.
   Én kisebbség vagyok hazámban, rengetegszer bántottak már ez miatt.
   Egyszer tanúja voltam egy különleges kisebbségi lenézésnek, mert én ezt annak titulálom.
   A buszban utaztam hazafelé, egy jó meleg nyári délutánon, egyedül.
   Mellettem két magyar nő magyarul beszélgetett gondjaikról, én szívesen hallgattam, mert ahol élek, Nyitrán, kevés a magyar szó.
   Nyitra hivatalos magyar ajkú lakossága kevesebb, mint 1 százalék, kb. 100 ezerből.
   Egy kopasz, szlovák férfi jó hangosan, hogy mindenki hallja ennyit mondott:
   – Hogy fognák már be a pofájukat ezek a kurva magyarok!
   Csak néztem a férfit, és a levágott jobb keze csonkját a kilógó pólója alól.
   Na, ez aztán végképp meglepett. Ezt soha el nem fogom felejteni, és a férfit sem.

4. Gergely Tamás:
   2012. november 22. 07:37

   Nem mondta azt is, hogy a magyarok „szlovák kenyeret” esznek? A románok úgy szokták. Brassóban például a Moldvából tömegesen bevándorolt románok mondják a Brassóban született magyaroknak…
   De hogy kellemes dologról is írjak, ápropó Szlovákia: könyvtárunkba jár egy szlovák férfi, aki Jókait olvas magyarul – hogy ne feledje el azt a szép nyelvet…

5. Gulyás Miklós:
   2012. november 22. 13:42

   Az én malmöi könyvtáromba gyakran járt egy cigányasszony, aki bár a Felvidékről származott, magyarul nem tudott. A kis szlovák gyűjteményünk szorgalmas kölcsönzője volt. Amikor a cigány-gyerekek túl hangosak voltak, rájuk szólt cigányul. Egyszer megláttam (megmutatta?) a karjába égetett auschwitzi számát.

6. Gyárfás András:
   2012. november 22. 19:30

   Számomra a román párttitkárunknak a megfogalmazása marad meg örökre:
   Elvtársak egyformák vagyunk, a románok között is van tisztességes és a magyarok között is van gazember.