(Puzzle-darabok életemből)

Jöjjenek gyermekkorunk kötelező orvosi vizsgái vagy gyógyulással, gyógyítással kapcsolatos emlékei. Elő a „Nemszuszognemmozogugymaradkész“ tüdőszűréssel. Minden iskolakezdésnél a nagyklinika és a tüdőklinika közötti lapos, hosszú barakkban a mély- és rekedt hangú néni vezénylete alatt, fiúk és lányok külön, villámgyorsan, csupasz felsőtesttel be a vájatba, vézna vállakat rászorítani a gépre, s a monoton szöveg után kifelé, öltözés. Avagy az iskola kapujában a hatalmas cseberből ugyanazzal a két vagy három pohárral pár korty hipermangános gargarizálás a keserű löttyel. Így próbálták megelőzni a fertőzéseket, hogy egymás után ittunk, az nem volt probléma, akárcsak az úrvacsoraosztáson, igaz, ott legalább a pap fordít a kelyhen, meg törölget is. De az a kendő a tizedik törlés után… És a csukamájolaj, a vas a vérszegényeknek, hiszem, hogy ma sincs jobb. Ezt mindannyian kötelezően kaptuk, vagy csak a ványadtabbak, előírásra? Már nem emlékszem, a puszta kép van előttem, ahogy befogott orral egy slukkra hajtom fel s tartom vissza a lélegzetem, hogy vissza ne jöjjön a csodaszer. Meg aztán ott volt a vár melletti sarki kis palota, amit gyermekpoliklinikává alakítottak, ahova mi rendszeresen Fall fogorvosnőhöz jártunk a földszintre. A várószoba falait díszítő rajzok (mesejelenetek) remekül elterelték a figyelmet a félelemről.
Egyszer úgy, mint máskor, a doktornő először fúrt, majd beletett valami gyógyszeres vattát a lyukba, egy hét múlva vissza, vatta ki, valami hosszú s úgy emlékszem csavarmenetes dróttal többször kipucolta a lyukat, mindig megszagolva a drótot, ezt megismételtük négyszer-ötször, végül kihúzta a fogat. Hogy miért kellett ez a majdnem két hónapos tortúra, ha mindig ugyanúgy, húzással végződött a kezelés, nem tudom. Az iskolai rendelőben a gilisztavizsgálatok, le a nadrágot, megbújni, s valami kis papirossal vagy már nem emlékszem, mivel, próbát vett a nővér. Előtte tetűvizsgálat, néha rühöt is találtak (ezt nálunk már nem, a többit mind). Ugyanitt történt a magasság, súly és mellbőség lemérése, majd bevezetése a személyi „fisába”. Azért megpróbáltak ügyelni is ránk abban a sötétségben, vagy csak utórezgése volt a békeidőknek?

Miki / Havi rendszerességgel vitt minket édesanyám az orr-fül-gégére, mert feldugtuk a paszulyszemeket az orrunkba, és beszorult.

Marika / András, ennyire megszépült az idő távlatában Fall doktornő emléke? Létezik? Hát én arra is emlékszem, hogy kapott tőled egy hasbarúgást, s repültek a műszerei. Vagy álmodtam? A lyukas fogat addig szagolta, hogy az órás várakozásokra, egy lépcsőházban ücsörögve, a vakációnk ráment. Én Csőgör bácsihoz hatéves koromtól jártam, fogalmam sincs, hogy mikor rendezte édesanyám az anyagi oldalát. Csak beültem a kis váróba, hallgattam a nagyok beszélgetését. Volt egyszer egy sápítozó fiatal nő, aki arról beszélt, annyira fél a fogorvostól, hogy szívesebben megy kaparásra, mint fogait kezeltetni. Ezzel nem minden nő értett egyet a hallgatóságból, s én maradtam egy nagy kérdőjellel, hogy ugyanbiza mit kapartatnak egyesek? Úgy emlékszem. hogy otthon sem kaptam rá választ, mint gyakran, hasonló helyzetekben, a felelet az volt, neked erről nem kell még tudnod, ne foglalkozz vele. Egyébként pótlás a hasbarúgáshoz, egyre tisztábban emlékszem, hogy édesanyám aztán édesapámat küldte virágcsokorral elsimítani a kezelés okozta sérelmeket. Férfiember kell ilyenkor.

Vásárhely mint klinikás város megérdemli, hogy több fejezetben is emlékezzünk orvosaira. László Icára, gyermekorvosnőnkre, ő mentett ki, Márikát és engem a fabőröndből, amikor Miki és Pista háborúsdit játszottak velünk, és a szekrény tetejéről dobálták a bőröndre a vasalókat. Kacsó volt a csodadoktor, aki ha ma és itt születik, vagyont keres a sok büdös növényi kivonatával, s akik hittek benne, meg is gyógyultak tőle. A paraszolvencia furcsább formáit egyenesben éltem meg Henter Kálmán szemész főorvos apóssal és Gönczy Kornél nőgyógyász főorvossal. Öt darab literes üveggel (mindegyik más), félig lemosott címkékkel és rongydugókkal egy szatyorban csenget a hálás páciens az ajtón. Úgy nyújtja át a csomagot, hogy ezzel aztán nem csak a feleségét ért jó tettért, hanem előre, a hetedik leszármazottjáig megfizette a jó doktor urat, mert ez egy olyan, de olyan bor….Noa van-e benne, kérdi az orvos. Mit, hogy van-e benne, az egész garantáltan az, doktor úr! Az üvegeket lesz szíves visszaadni ! Semmi probléma, két lépés a WC, s már üres is volt mind az öt üveg.

Marika / Kornél bácsit meg akartuk ajándékozni szülések után, a kívánsága mindig öt kiló krumpli volt, lehetőleg a piacról. A csúcs, az ilyenszerű hálaadásban M. Imre fogorvosé Sepsin. Egy egész éven át dolgozott, akkor még az ingyenes boldog rendszerben, a paraszt koronáján, s az állandóan dicsérte a kezét és munkáját, biztatta, hogy majd karácsonyra jön a töltött liba, mert az anyjuk kettőt nevel, egyik a doktor úré. Jött a karácsony, s jött a paraszt is: doktor úr, nem is tudja elképzelni, milyen nagy szerencsétlenség történt a libákkal! Ma reggel egy teherautó elütötte az egyiket, s pont a magáét …”

Miki / A legnagyobb figura az iskolaorvos dr. K. Elek volt. Százdioptriás szemüvegével is alig látott. A nővér célozta be a megfelelő helyre az injekciós tűt, az orvos nyomta a fecskendő pumpáját. De ment a dolog. Egyetlen fecskendővel és tűvel beoltottak egy egész iskolát. Előtte kicsi kékszeszes vattával letörölték a tűt s kész volt. Egészségtant is tanított, de abszolút nem tudott fegyelmet tartani, azt csináltunk az órán, amit akartunk. Aztán a végén mindenkinek átmenő jegyet adott.
Kamáslis cipője, sétabotja, remegős feje, csoszogós menése, vékony hangja volt, és minden diákot uramnak titulált.

Akkor még a mínusz 25 fok is gyakori volt Vásárhelyen, s olyan hatalmas hó, hogy valóságos folyosókban, a hó sikátoraiban jártunk. Az út egyik feléről nem lehetett átlátni a másikra, s ha december elején lehavazott, hát márciusig kitartott. Az utakat nem, csak a járdákat és jégcsapokat kellett eltakarítani (kivéve a főteret, honnan teherautók vitték a havat a Marosba), az úttestet letaposta a sok szán. A hólapátolás a Régina feladata volt, de gyakran olyan mennyiség hullott, hogy mi, fiúk vettük át a szerepet a nagytata irányítása és a Miki bohóckodása mellett. Én nagyon szerettem havat lapátolni, s minden olyan munkát, aminek azonnali eredménye lett, és nem kellett alapozni, befektetni, ne adj isten, még tanulni is hozzá. A családi fotóalbumban még megvan a kép, ahol Miki köldökig kigombolt inggel, fél lábbal a lapáton egyensúlyoz, s röhög rajtunk, a hóeltakarító rabszolgákon.

(Folytatjuk)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ