Komán János: Az írásjelek lelke*
„Az írásjelek jelentéstanával, történetével egyelőre még adós maradt a nyelvtudomány. Az írásjelek alkalmazása a poétika megíratlan fejezete.” Fónagy Iván
Ha már a kérdő, felszólító mondat költészetéről vagy a kijelentő mondat őszinteségéről írogatunk, nem hagyhatom szó nélkül az írásjelek üzenetét, melyek épp olyan beszédes nem nyelvi eszközök, mint egy színész számára a mimika, a taglejtés, a hanghordozás stb., melyek ugyancsak a nyelven kívüli eszközök családjába tartoznak. De mondhatnám azt is, hogy a zenében, a szobrászatban, a festészetben, az építészetben is vannak ilyen nyelven kívüli eszközök, melyek nélkül nem beszélhetnénk igazi műalkotásról. Mert az igazi műalkotás egyik alapvető ismertető jegye a tiszta, világos beszéd, és ehhez a világos közléshez az írásjelek is hozzátartoznak. A jelenkori költők jelentős része mellőzi az írásjeleket. A XIX. század utolsó negyedétől már fémjelzett személyek is közöltek ilyen fogyatékkal tüntető szerzeményeket. Szerintem az utóbbi évtizedekben – nem minősítem, hogy miféle tollforgatók – fertőzték meg a jelentősebb alkotókat. Föltételezem, hogy sokan közülük nem is tudják pontosan megjelölni egy-egy vesszőnek a helyét. Föltételezésem számtalan szemléltető példával tudnám igazolni, ugyanis a kezembe került verseskötetek olvasásakor, akárcsak különböző prózai művekben, elég gyakran találkoztam a mondatelválasztó kötőszók (és, s, meg, vagy) előtt a hiányzó vessző bosszantásával. Ebben az esetben gyanítható, hogy a lektoroknak is kellene még egy kicsikét tanulniuk, ha már hiányoztak az V-VI. osztályok idején azokról a nyelvtanórákról, amikor erről is szó esett. Ám a figyelmetlenség, ami egy terjedelmesebb írásmű olvasásakor – könnyen megállapítható – egy figyelmes bocsánatkéréssel megbocsátható. Ilyenkor szokás, azaz szokás volt hibajavítást mellékelni az utolsó könyvlapon. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a diktatórikus korszak, mint sok egyéb másra, a központozásra is nagyobb gondot fordított. Néha komoly büntetést róttak ki a hibáért felelős személyre.
Helyénvaló, ezért érdemes megemlítenem egy tehetséges és jelentős osztrák költő nevét, Georg Traklét (1887-1914), aki „…közvetlen a kinyomtatás előtt még tárgyalt kiadójával egy vessző elhagyása érdekében” – olvasom a Világirodalmi lexikon 15. kötetének 775. oldalán. Bezzeg, volt értéke akkor az írásjeleknek! Persze, napjainkban is értékesek, de ezt egyre kevesebben tudják. Nem úgy Fónagy Iván, a szakirodalom egyik legkiválóbb képviselője. A költői nyelvről c. értékes, tudományos igénnyel összeállított könyvében, a 446-449. oldalakon külön figyelmet szentel az írásjelek fontosságának. Néhány meggyőző mondatára szeretném figyelmeztetni azokat, akik igyekeznek több tiszteletet adni az írásjeleknek. „ A jeltudomány szempontjából…az írásjelek szekunder, mesterséges jellegük ellenére jelentéshordozókká váltak és megelevenedtek, úgy viselkednek, mint a beszéd primer, természetes,hangos elemei.” Szerinte a megszakítás feszültséget kelt, a kettőspont jelentésbővülést jelez, a gondolatjel éles, tragikus fordulatot érzékeltet, a zárójel rejtettséget, kiemelést sejtet. És nemcsak ennyire, ennél többre hívja föl az érdeklődő figyelmét a szemléltető példákat követő értékelésekkel. Hasonló megállapításokat közöl a Világirodalmi lexikon 5. kötetének fogalommagyarázó cikkében ( 111-113.o.). Még gazdagabban szemlélteti, kimerítőbb magyarázattal érzékelteti azt az esztétikai többletet, melyet az írásjelek hordozhatnak egy költői alkotásban. „Csaknem minden írásjel különféle funkciókat lát el.” Szerinte a gondolatjel a költői ábrázolás eszközeként „ feszültségkeltő emfatikus szünet.”„Költőivé válik a páros gondolatjel,amint egy gondolat közbeiktatásának tényén túl mást is kifejez.” „A költészet a hármaspontot is a kifejezésnek a legmagasabb szintjére emeli.” A zárójel „ a költeményt közelebb hozza a hétköznapi valósághoz.” – olvashatjuk figyelmeztető értékelései között. A pont, a vessző, a kérdőjel, a felkiáltójel ismétlődésének esztétikai értékét nem emeli ki, de gyakoriságukat a stílusirányzatokkal kapcsolatban tárgyalja, és statisztikai táblázatokkal szemlélteti. Amikor a felszólító, kérdő, kijelentő mondat költészetéről beszéltem, (Az emotív közlés művészete és tudománya c. könyvem 111-130. oldalain*) azt akartam kiemelni, hogy azonos értékű mondatok ismétlődése és az őket elhatároló írásjelek is hozzájárulnak- többek között – a költemény szépségéhez, azaz ismétlési formákkal és variációjukkal, tehát az írásjelekkel is éltetjük az érzést az igazi írásműben. Szerintem ez a megállapítás nemcsak a költészetre, hanem a művészet minden ágára érvényes.
Zolnai Béla megemlíti, hogy Arany János, „irodalmunk legelső esztétikai gondolkodója” megrója az Apostol második kiadóját Petőfi helyesírásának és központozásának megváltoztatása miatt. Így érvel:”…amit Petőfi írásjelekkel akart kifejezni, az merőben elvész.”( Zolnai Béla: Nyelv és stílus. Gondolat Kiadó, 1957.80-81.o.) A látható nyelv c. fejezetben – számomra – meggyőzően védi az írásjeleket a következő megjegyzéssel is: „ A modern irodalom stílusában az ellenkező mondatszerkesztésre is számos példát találunk: tudatos primitívkedést a gondolatok egymás-mellé-rendelésében, vég nélküli egymásutánját az egyszerű mondatoknak, amiket csak a vessző vagy az és kötőszó kapcsol egymáshoz, bizonyos kompozíció nélküli erőtlenséget, amely fáradtan, lazán rendeli egymás mellé a mondanivalóit. Ilyen modorban kígyóztatja a versezeteit egy dekadens,”preraffaelista” költő, Keleti Artúr…”(uo.91.o.) Számos, központozást pártoló gondolatai közül a következő – a cikkem címéhez is illeszkedő – értékelést emelem ki: „ A helyesíráshoz általában sokkal több érzelmi mozzanat fűződik, mintsem első pillantásra gondolnánk.”(i.m.,81.o.)
Az utóbbi évtizedekben a magyar költészet több verselemzője nem felejti el kiemelni azt az esztétikai többletet, melyet az írásjelek jelentenek egy lírai alkotásban. Tüskés Tibor Versről versre c. könyvében (Black és White Kiadó. Nyíregyháza, 2001) többször is megfogalmazza egy-egy írásjel szerepét az elemzett költeményben. Szatmári István, a magyar stilisztikai szakirodalom kiemelkedő alakja, a verselemzések egyik legalaposabb – egyéni logikai modellt alkalmazó – változatát mutatja be a Hogyan elemezzünk verset ? c. könyvében (Tinta Könyvkiadó. Bp., 2011). Elemzéseinek egyik elmaradhatatlan részét alkotják a nyelven kívüli (extralingvális) eszközök. Fónagy Iván, a már említett könyvében, Írásjel-metaforák, írásjel- szimbólumok címmel közölt egy meggyőző esszét az érintett „„problémával””kapcsolatban. A szakirodalom érvei ellenére vannak, a rangos költők közül is sokan, akik másképp gondolkodnak. Kányádi Sándor El kellene c. rövid verse is egy ilyen véleményt hangoztat.
„nemcsak az írásjeleket
és a még mindig osztálykülönbséget
fitogtató nagybetűket el kellene
hagyni minden fölöslegest
meztelenre kellene vetkőz-
tetni a szavakat akár
a deportáltakat.”
(Kányádi Sándor: Vannak vidékek. Dacia Könyvkiadó. Kolozsvár, 1992.191-192.o.)
Erre a következőképpen válaszolok Ady versével:
„…………betű-milliók,
Idegesek és nyugtalanok,
Tengerre írva írják most meg,
Hogy ki vagyok, hogy mi vagyok…” (A tenger ákombákoma)
Igen, a betűknek és az írásjeleknek is lelkük van. Ennek a léleknek az életkora ezredéveket számol. Ragaszkodom, ragaszkodjunk hozzájuk!
Mindenki másképp értékeli azoknak a francia költőknek – a feltűnési viszketegséggel gyanúsítható – kezdeményezését (Mallarmé, Apollinaire), akik elsőként emlékeztetnek a korai középkor írásjel nélküli szövegeire. Nem sorolom sem őket, sem követőiket– ebből a szempontból – a haladás – közvetítők közé. Öröm számomra, hogy legkiválóbb költőink nem csatlakoztak hozzájuk.
*Komán János: Az emotív közlés művészete és tudománya. Irodalmi Jelen Könyvek, 2012
2012, a magyar nyelv napja
(Forrás: Népújság,2012. november 24. * Szövegét a szerző, részben a kommentekben megfogalmazottak hatására, december elsején kibővítette. Ez a bővített forma.)
Pusztai Péter rajza
2012. november 27. 11:10
Nehéz a fentiekhez hozzászólni anélkül, hogy személyes íze ne legyen. Istenuccse, nem magamról beszélek, bár magam is szoktam verset írni, s vétkesnek találtatok az írásjelek mellőzésének bűnében. És ezzel talán eleve el is játszottam annak az esélyét, hogy „legkiválóbb költőinkhez” tartozhassak. Szánom-bánom, de így igaz. Azt viszont mégsem mondanám, hogy csak mert írásjel-ellenesek hatása alá került, és megírta pl. az alábbi versét (és még sok más hasonlót)
Valaki jár a fák hegyén
valaki jár a fák hegyén
ki gyújtja s oltja csillagod
csak az nem fél kit a remény
már végképp magára hagyott
én félek még reménykedem
ez a megtartó irgalom
a gondviselő félelem
kísért eddigi utamon
valaki jár a fák hegyén
vajon amikor zuhanok
meggyújt-e akkor még az én
tüzemnél egy új csillagot
vagy engem is egyetlenegy
sötétlő maggá összenyom
s nem villantja föl lelkemet
egy megszülető csillagon
valaki jár a fák hegyén
mondják úr minden porszemen
mondják hogy maga a remény
mondják maga a félelem
1994
– Kányádi Sándor nem tartozik a legkiválóbbak közé.
No jó, mondtam én is egy példát. Még tudnék mondani, de hagyok helyet másnak is. Szerintem a túlzásba vitt ítészi szigor sem jó. Mindig kell hogy legyen kibúvó a merev szabályok alól. Ez jelenti a költői szabadságot…
2012. november 27. 19:18
Kányádi Sándor nem tartozik a legkiválóbbak közé.Igen így van. Ő még a legkiválóbbaknál is jobb!!!!!!!!
2012. november 28. 08:45
Érthető, tisztelhető a véleményetek. Meggyőződésem és ismereteim azt sugallják, hogy ne vitatkozzak.
2012. november 28. 09:07
Akkor jó. Én sem…
2012. november 29. 14:16
Én meg aztán még úgy se
2012. december 1. 10:21
Az írásjelek lelke tökéletesen kifejezi azok felfogását, akik a szerzőhöz hasonló módon gondolkoznak. Na de hányan vannak olyanok, akik nem – kezdve a régebbi időktől, amikor még nem is létezett a posztmodern fogalom. Nos, én elsősorban ezek érvelésére lennék kíváncsi, bár, töredelmesen bevallom, magam is Komán János véleményéhez csatlakozom. Egyelőre, de ha az írásjeleket semmibe vevő költők meggyőznek…
2012. december 2. 04:53
A z írásjelek nem kitevése lehet öntudatos cselekvése a költőnek.Az igazán zsenik megtanulják a szabályokat, aztán újvilágot teremtenek azokat felrúgva.Ez így van a zenében,szobrászatban,festészetben,építészetben,táncban stb.nem hiszem,hogy nevek ezreivel hitelesebbé teszem ezt a már már közhelyt.
Egy alkotásban számomra a „mit mond nekem” a fontos,s ha ez írásjelek(sallangok) nélkül megérkezik rendben a világ de ha minden szabályt betartva érthetetlen és untat akkor bűnt követtek el ellenem.
Kányádit értem,szeretem,”Erdély szent költője” fényévekre jár vesszők,kettős pontok igájától szabadon.
2012. december 2. 12:09
Van egy ismerősöm a Vatikánban. Érdeklődtem. Kányádi szentté avatása még várat magára, de bizonyos személyek arról beszélnek, hogy lehetséges a hozzá hasonló erdélyi költők tömeges szentté avatása.
2012. december 2. 12:38
Én is azt mondom, hogy lehet szentezni, amennyi belénkfér, de minél több a szent, annál silányabban működik a csoda. Ez olyan, mintha sok-sok Dosztojevszkij vagy Shakespeare szaladgálna közöttünk. Ugye, milyen szomorú lenne? Az a költő, aki szent, az eleve gyanús…
2012. december 2. 19:30
Uraim olvassák el időnként a Magyar Értelmező Szótárt:
-Szent azt is jelenti,hogy a legnagyobb erkölcsi megbecsülésben álló,vagy sérthetetlen
A Vatikáni kapuőr sem olvassa az értelmezőt és az is szomorú,hogy valaki csodára vár felnőtt korában….
2012. december 2. 19:37
A vitában nem hangzott el az, hogy valaki várná a csodát. A csodát művelni kell… A nem vatikáni szent-értelmezéssel is jó csínján bánni. Így is sok a szent a naptárban. Hát még azon kívül…
2012. december 2. 20:58
El kell olvasni Kányádi Sándor XC Zsoltárát.Igen csodát tett. Mert a „Csoda” a MÉSZ-ben :Rendkívüliségével,ritkaságával ámulatba ejtő dolog!!!! A naptárban sajnos csak a vatikáni értelemben vett szentek szerepelnek s az tényleg sok
2012. december 3. 05:15
S még valami, az egyetlen nemzete vagyunk a földgömbnek kik állandóan lerombolják a még élő vagy már nem élő nagy elődeik történelmi jelentőségét,ilyen nagy a bőség, vagy ez is valami magyar átok?
2012. december 3. 18:35
Szép estét!
József Attila: SÁRGA FÜVEK
Sárga füvek a homokon
Csontos öreg nő ez a szél
A tócsa ideges barom
A tenger nyugodt, elbeszél
Dúdolom halk leltáromat
Hazám az eladott kabát
Buckákra omlott alkonyat
Nincs szivem folytatni tovább
Csillan a nyüzsögő idő
Korallszirtje, a holt világ
A nyirfa, a bérház, a nő
Az áramló kék égen át
*
A változás, változtatás (eredménye) nem feltétlenül rossz, sőt. Így van (lehet) ez az írásjelek részleges vagy teljes elhagyása esetén is. Írásjelek nélkül is lehet egy alkotás bámulatos, feltéve, hogy az olvasó hagyja magát (a lelkét) megszólaltatni a mű által.
Végezetül: akár tetszik, akár nem, semmi sem marad állandó. Kísérletező őseink nélkül pedig még mindig ott ücsörögnénk a fákon, sőt ki sem másztunk volna a tengerekből. ;)
2012. december 4. 07:03
Kedves Marianna! József Attila költeményeivel nem kellene szemléltető példával élnünk. Van, aki tudja, hogy miért. Egyébként nem jellemző a költőre.Valóban, ez az eredeti változat.Őrzöm a Bálint György által sajtó alá rendezett, megbízható Cserépfalvi kiadást.
2012. december 4. 07:46
Az írásjelek olyanok egy költő, író számára, mint a katona számára a fegyver. Tudna azok nélkül győzni? Nem nagyon. Tisztelet a kivételnek, de ilyen kivétel hány és milyen extra adottságokkal rendelkező katonánál fordulhat elő?
2012. december 4. 07:50
A költészet nem katonaság, a költők nem katonák, hanem magányos ritterek. Mindegyik maga dönti el, milyen eszközökhöz nyúl. Vagy nem nyúl. Igen, van szerepük az írásjeleknek, tagadhatatlan. Mint ahogy a drámairodalomban a szerzői utasításoknak. A műhöz tartoznak. De nélkülük is születhet jó darab. Mindig és mindenkor a szerzőn áll vagy bukik a mű milyensége – ezt kell megjegyeznünk. A többi: máz, ruha, sallang…
2012. december 4. 08:49
Vártam ezt a választ a katona példára. Erre mondhatnám azt is, hogy a költők, ha nem is katonák, de nem is ritterek. De hagyjuk, hiszen tudnivaló, hogy a legtöbb példa valahol mindig foghíjas egy kicsit. Visszatérve az írásjelekre, és elolvasva az előbb idézett József Attila verset, nincs az olvasónak olyan benyomása, hogy ha az írásjeleket, nem a költő teszi ki, kitesszük azt magunk is – reflexszerűen, gondolatban? Vagyis: az írásjelek funkciói írva-íratlanul, de mindig működnek. És ha a szerző félreérthetetlenül fogalmaz, nem is érthetjük félre őket. Akkor már nem jobb, ha mégis kiírjuk? Miért modernebb a lényeget tekintve az a forma, melyből az írásjelek hiányoznak? Vagy csupán helyesírási ismereteik hiányát akarják egyesek ezzel leplezni? Csak kérdezem.
2012. december 4. 10:41
Itt akkor elértünk egy másik – rokon – területre, amit a szabadvers fogalomköre fémjelez (jól megfogalmaztam, ugye?!) Arról is azt mondják sokan, azért művelik a költők, mert nem konyítanak a kötött verseléshez. Ami igaz is, meg nem is. Ugyanez a központozásnál is. Viszont la központozás hiánya felkínál egyfajta lehetőséget a költőnek a többértelműség érvényesítéséhez, a kérdés az, él-e vele vagy nem. Újra hangsúlyozom: merev álláspontot nem jó elfoglalni nyelvi kérdésekben. Hiszen a nyelv fejlődik, alakul, a helyesírás is.
2012. december 5. 07:27
Nem kívánok folytatni amolyan ortólogus-neológus-szerű vitát, mert annak semmi értelme nem lenne. De egy dolog bizonyos: részemről nem akarok lemondani semmiféle jól bevált vívmányról, melynek hasznosságáról meg vagyok győződve. És az sem zavar, ha mások nem követik a példámat mindaddig, amíg komoly értelmezési zavarok nem támadnak a helyesírási szabályok mellőzését követően.
2012. december 5. 15:28
Néhányan az írásjelek mellőzését a költészetben a költői szabadsággal indokolják. Kit győz meg egy ilyen – árva – ellenérv? A szabadság fogalmat a filozófiai és a politikai szótárak címszavaként magyarázzák. A magyar helyesírási szabályok nem ismerik ezt a fogalmat. A szakirodalom véleménye, ami az említett írásból is kitűnik, az írásjelek használatának jelentőségéről beszél. Azoknak a költőknek a verseit, akik központozás nélkül fogalmaznak, a befogadónak kell olvasás közben kijavítania, megvilágítania a helyesírási jelekkel. Mindenekelőtt a pont és a vessző helyét kell kijelölnie ahhoz, hogy világossá tegye a költői beszédet. Hasonlóképpen járna el az előadóművész is, ellenben nevetés tárgyává tenné magát. Egy ilyen vers megzenésítésekor a zeneszerzőnek is gondolnia kell a szünetekre. Milyen lenne egy dal szünetek nélkül? Utolsó, írásjelpártoló magyarázatként érdemes elmondanom, hogy az ősember kezdetben nem tudott beszélni. Évezredek telhettek el, amíg megtanulta a közlésnek ezt a formáját. Lassacskán rajzokkal, képírással, majd betűírással továbbította mondanivalóját. E nagy fölfedezések után újabb évszázadok teltek el, amíg a központozás lámpáival világosabbá tette gondolatait. Ezt a fényt nem lenne szabad kioltanunk. Legnagyobb költőink, amint már említettem, hasonlóképpen gondolkodtak. Ezt üzenem a homály híveinek
2012. december 5. 17:37
Kedves János!
A magyar helyesírási szabályok folyamatosan változnak, ahogy a költészet is, sőt, az egész világ. Nem mindenkinek volt/van szüksége kapaszkodókra. Voltak és vannak (sőt lesznek is), akik megszegik a szabályokat. Szerencsére, hiszen szabályszegés nélkül olyan ritka lenne az újdonság, mint szalámiban a hóvihar. Költői, olvasói szabadság, játékosság, felfedezés, bátorság, ezek mind az írásjelmentes vers ismérvei. Az írásjelek elhagyásának pedig éppúgy többféle oka és jelentése lehet. ;)
Dsida Jenő: Íme az ember
Lobogó lángszirmaink vannak
Két tűzrózsa vagyunk
Illatunk: a fűszerszámos kenetek
és drága füstök illata
Ha kilépünk az esti útra
megzendülnek a harangok
Fagyoskodó kezek porolják végig
vörösen sugárzó kelyheinket
Hivalkodás nélkül élünk
s alázatosan csodáljuk magunkat:
Íme a jóság
Íme az ember
2012. december 5. 18:02
Kedves Marianna! Megismétlem, amit már elmondtam. Jelentős költőink is próbálkoztak a Mallarmé- féle „fölfedezéssel”, de nem jellemző a költészetükre. Lehet, hogy én is egyszer írok egy hasonló költeményt.
2012. december 6. 04:41
De mielőtt ezt megtennéd, János, kérdezd meg a Vatikáni ismerősödet nehogy még valaki tévesen plágiumnak bírálja el, s oda az üdvösség(a szentté avatást mát magadtól lemondtad)
2012. december 6. 06:04
Azért lehetőleg ne szemétkedjünk egymással, tartsuk tiszteletben egymás meggyőződését. (Javaslat)
2012. december 6. 10:20
Ezt a 8. és 9.-ik megjegyzés után illett volna írni
De teljesen egyetértek most is