43 / PARADICSOM

Perzsáknál díszkert volt
Van-e valami köze a piros zöldséggyümölcsnek a jámborok mennyei túlvilágához? Mindannyiunknak idézte tanítója a Halotti beszéd elejéről, hogy „odutta vala neki paradicsumut házoá” (különféle ejtésben és olvasatban) – és mindig el is magyarázta, hogy az első emberpár nem a zsíros kenyérhez fogyasztott finomságban lakott. Már csak azért sem, mert azt jóval később hozták egy másik, újvilági édenből. A zsidó Édenkert keresztény változata és a moszlim mennyország (a hurikkal) elnevezése talán a perzsákig megy vissza: egy hasonló hangzású kifejezés ott körülkerített díszkertet jelölt (de rokon a híres költő, Firdauszi neve is). Belőle fejlődött ki a görög paradeiszosz, majd ebből a latin paradisus, melynek tárgyesetét (paradisum) vettük át a keresztény tanokkal együtt.
Hasonlóképpen építették be saját szókincsükbe az újlatin nyelvek, meg az angolok is (paraíso, paradiso, paradise) – az Ószövetség népe megmaradt a bibliai Gan Eden (Édenkert) mellett. A keresztények és a muzulmánok intézményesítették a túlvilági Paradicsomot: benépesítették a beutalót kiérdemelt boldog lelkek mellett lelkes hivatalnokokkal (kulcsos főportás, ügyintéző és kiszolgáló angyali személyzet, hurik – az intim szolgáltatások felelősei) – ahogyan tették ezt a pokollal is (lásd: ürdüng-ördög – ugyancsak a Halotti beszédben, vagy
démonok; Rejtő Jenő Lejlája – az arab démon – azonban nem itt táncolt, hanem egy észak-afrikai sivatagi bárban). Egyébként – a Halotti beszédben ugyancsak szereplő – pokol is átvétel: az egyházi szlávból vettük kölcsön; a purgatóriumot pedig a mindent megtisztító (purgare) tűzre utaló latin kifejezésből. Olvassunk Dantét, akár legújabb magyar fordításaiban!
Az Újvilágból hazatérők az arany, ezüst és a vademberek mellett számtalan új növényt, köztük fűszernövényeket, gyümölcsöket hoztak magukkal, bennszülött elnevezésükkel együtt. Ilyen volt a krumpli (patata) mellett a piros paradicsom is (a tomate). Eleinte – formája és ízletessége okán – az édenkerti – bűnbevivő – almával társították, mi is a német Paradiesapfelt vettük át, paradicsomalmaként. Az összetételből később az alma lekopott (ahogyan a németben is), és maradt a klerikális megnevezés. A tudományos szakkifejezés (lycopersicon solanum) első tagja görög eredetű, és nem alma, hanem körte, méghozzá farkaskörte (de ilyent még nem ettem, csak savanyú farkasalmát). A legtöbb (európai) nyelv az „eredeti” – náhuatl indián – szót vette át valamilyen formában (tomate, tomato) – az alma („aranyalma”formában) csak az olaszoknál került elő: pomodoro, majd – talán ennek nyomán – a franciában pomme d’or lett – onnan ment át az oroszba, mint pomidór (a ravasz oroszok a tomate-tövet is átvették: a paradicsomlé pl. tomatnij szok). Egyébként egyelőre vita tárgya, hogy az Édenkertben az ominózus alma az általunk is elterjedt ropogós gyümölcs lett volna, avagy annak gránátos változata (a festők hol ezt, hol azt adják Éva kezébe); mindenesetre Izrael népe az utóbbit tartja nagyobb becsben (és nem is almának – tapúach – nevezi, hanem rimmón-nak, s egyebek között legszentebb könyve, a Tóra tekercseit díszíti vele).
A tudományos latin név, a pomum granatum utótagja nem robbantó eszközre utal, csupán a sok magra (magvas alma) – éppenséggel az ős-kézigránátok kölcsönözték nevüket tőle – a formai hasonlóság okán. Bár a franciák sokmindenre alkalmazzák az almát: például a krumpli mindmáig pomme de terre (földi alma), és a padlizsán is pomme des mours (mórok almája) volt egy időben – a gránátalmát egyszerűen grenade-nak hívják. Címszavunkhoz visszakanyarodva: a szaftos paradicsom a szaftos magyar konyha megkerülhetetlen hozzávalója. Minthogy azonban a piros paradicsom (és a pirospaprika) egyaránt Újvilági – lecsót (és paprikás krumplit) Kolumbusz előtt nem főztek a magyar tűzhelyeken…

(Folytatjuk)

Következik: 44 / ATLÉTA

(Forrás: nyelvmájszter)