(Ifjúmunkás, hatvanas évek)

Hegyen

Lecsüng a hegyre az eső,
majd lekopog a jég,
aztán a napfény kér utat.

A föld,
a föld, az mindegyiknek
szabadot mutat.

Magasan vagyok. Hegy tetején,
innen csak lefelé száll a sóhaj.
Sóhajtok hát. Hogy éljek én
alattam ezzel a megalkuvóval?

A tó, a hó

Partját itt-ott
hófoltok fedik.

A tó is hó-hideg.
Nyár van pedig.

Valaki belefúlt.
Két éve már.

A tó, a hó hideg.
Mint a halál.

Két éve már:
valaki belefúlt.

Itt fönn hideg a nyár.
Nem olvad el a múlt.

Nomádok

Gyúlj, tüzecske, melegíts,
vacogásunk eltávoztasd,
tónak tükrét ragyogtassad,
gyalogfenyő szárnyra kapjon,
szárnyra kapjon lángokon,
kis tüzecske, kis szüzecske,
ölelj, ölelj, melegíts,
vacogásunk eltávoztasd –
eső, eső megesett,
szél megmetszett, hideg harap –

kétezer méteren, felhők közt csücsülve,
mélységes mély ég alatt, három fázós
„úrfiak” (így mondta a vén juhász,
ki tíz cigarettáért, két jó szóért mesélte
a háborút s míg szót szó ért, sziklák
köré, a nomád tanyára kúszott a vád,
hernyótalpon kaptatott, rajban jöttek osont
emlékek, megmászták a kaptatót – kétezer
méteren, felhők közt csücsülve, mélységes
mély ég alatt sem lehetsz egyedül, a vi-
lág odagyűl – szíved ébred – nem elég,
nem elég – fogad csikorog, szemed ég, szemed ég –
nem elég, nem elég – vissza, vissza, nincs
menedék -) – –

Gyúlj tüzecske, friss szüzecske,
elaludtak csillagok,
elszaladt a hold is
zergeszarvra tűzve –
ősi szokás
nomád szokás:
míg az éj tart, tenni kell a tűzre.

(Retyezát, Galeş-tó; 1967)

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ